(az ember létrejötte)
A címbeli mondat az angol gyarmati megszállás mottója volt, de nekünk most tökéletes. Meg amúgy is. Méltó párja az "ez így működik"-nek. Nem akkora blődség ez, kedves Olvasó, mint felületesen gondolná. Az axiómáknál (evidenciáknál) nincs tovább. Onnét már csak az örök női válasz marad, a "csak". E világ a lehetséges világok legjobbika. Már csak azért is, mert ha lehetséges volna bármilyen más világ, az is ez a világ volna.
Aki ezt az írást - bár nem vagyok meggyőződve, hogy EZT az írást - kérte tőlem, annyi instrukciót mellékelt, hogy ő arra kíváncsi, mit gondolok arról, hogy az ember (a homo sapiens sapiens) az evolúció vagy a földönkívüliek génkezelésének az eredménye? Megpróbálom félretenni gunyoros - nem ANNYIRA gunyoros, de ez így nem derül ki - énemet, aki ilyenkor azt mondatja velem: "és akkor mi van"? Az ember "csak úgy magától" kifejlődött. Akkor mi van? Nem, jöttek a földönkívüliek, és valahogy megcsinálták. És? Egy barátom nagyon szeret a jövőről fantáziálni. Nem fantázia ez, tiltakozna, már most látszanak a körvonalai. Nincs messze az idő, amikor nanorobotok tisztítják meg a vérünket, építik újra a sejtjeinket, sőt, az az idő sincs túl messze, amikor félig gépek leszünk. Vagy egészen. Egy másik barátom, egy huszonöt éves fiú most tervezi, hogy a bal karjára egy gépkocsi főtengelyt tetováltat. Őt is izgatja ez a gondolat, mondta. És akkor mi van, kérdeztem. Akkor nekünk jó lesz. Ez olyan érdekes. És utána? Utána nyelünk egy nagyot. Ha a folyamat tovább gördül, márpedig miért is ne gördülne, megjelennek az önfejlesztő-reprodukáló gépek, emberi - az emberitől gyakorlatilag megkülönböztethetetlen - értelemmel (ez utóbbi kívánság már most teljesült), és Asimovból Nostradamus kettő lesz. Belőlünk meg semmi. Másra ez a dolog úgysem alkalmas. Kéretik elolvasni a Napló elejét, a szétnyíló ollóról, az emberi és állati természet (szellem vs. test) harcáról, melyben ez utóbbi látszik győzedelmeskedni. Az organizált organizátor lesz. Vagyis nem lesz, mert ő organizált. Épp ez a tragédia. Miért? Mert ez így működik. Így van megcsinálva. Csak.
Ahogy az egész félresiklás is "csak". Vagy a világ egyik felében élünk, ez esetben elvesztjük a másik felét, vagy az egészben. Ha belesimulunk a fizikai univerzumba, akkor a metafizikai univerzum ellenséggé válik (természetesen ez fordítva is igaz). Akkor mindaz, aminek nem itt volna a helye, itt realizálódik, úgy, mint a gyógyszer, amit nem az előírásoknak megfelelően veszünk be. Méreggé válik. Nem az időn és univerzumon, sőt léten túli lét eszközévé, hanem a harácsolás eszközévé. Ködevéssé. A fizikai jólét (test) szolgálatába állított szellem megszűnik szellem lenni. Lefokozódik. Először csak rációvá, aztán pszichózissá. Abból a kedves álomból, amit ittlétünknek kellene jelenteni, szörnyű rémálom lesz. A játékból véres valóság.
Belesimulunk a fizikai univerzumba, írtam. Átváltunk a fizikai valóság szintjére. Kizárólagosan a fizikai valóság szintjére. És ezzel vállaljuk ugyanazt a sorsot. A fizikai valóság sorsát. Nem kellek én ide: kérdezzünk meg egy asztrofizikust, mi is lesz az. Ha az állat az alap, nem az ember, akkor az az egész potenciál, amit emberi potenciálnak nevezünk, átvált egy bulimiás potenciáljává. Aki egy darabig hízik, aztán meghal. Éppen ettől. Ha a szellem arra hivatott, hogy elröpítsen a szellem végtelenjébe, akkor mint pszichózis szintén el fog röpíteni... a test végtelenjébe.
Az ember éppen úgy nem az "evolúció" eredménye, mint egyetlen élőlény sem. Mint ahogy a fizikai univerzum sem a Nagy Bumm eredménye. Ha én megépítek valamit, az nem az építkezés eredménye lesz, hanem a GONDOLATAIM eredménye. A gondolataim materializálódása. A gondolataim analógja. Megjelenése más ruhában. Az, mint ez. Itt, mint ott. Ilyenkor mindig szólnom kell: nem kérek Hermész Triszmegisztoszt. Magától is ott van mindenütt.
Az ember, éppen úgy, mint az állat, a növény, az ásvány, VALAMINEK a lenyomata. Valaminek, ami nem testi. Annyi bizonyíték van rá, hogy Dunát lehet vele rekeszteni. Attól kezdve, ahogy kisimulnak vagy eltorzulnak a vonásaink, a betegségekig (érdemes e tárgyban belelapozni Selye János világhírű belgyógyász Életünk és a stressz című könyvébe), emberektől az állatokig, állatoktól a növényekig. Például a KEDVESSÉG még a növényekben is tükröződik. Ha lenne a növényeknek szentje, Eszter és Salamon gyermekeim édesanyja az volna. Csak ránéz egy fára, és virágba borul. A kilencedik kerület sötét gangján, farkasordító hidegben zöldelltek a bokrai. Most, Pilisen (kis túlzással) kétméteres uborkák nőnek a görögdinnye méretű paradicsomai mellett.
Az evolúció... ami, ellentétben a közhiedelemmel, nem progresszív, hanem REGRESSZÍV folyamat... az evolúció csak teszi, amit minden játék. Mint minden illúzió. Már maga a szó is megszemélyesítés. Olyan, mint a természeti törvények. Olyasvalamit nevezünk evolúciónak, ami voltaképp NINCS. Az elvont gondolkodásban van, elvontan. Itt csak egy kártyaparti zajlik, a biztos vég tudatában. Ha úgy nézzük, csupa vidámság és szépség, ha meg úgy, akkor tragédia. Ha nem hisszük el, hogy BÁRMIT elveszthetünk ami itt van, akkor vidám. Ha elhisszük, akkor véresen komoly. Ez a lényeg. Hogy komolyan vesszük, vagy nem. Hogy ezt - és kizárólag ezt - tesszük-e meg valósággá. Hogy önmagát tesszük-e önmaga céljává, s ilyenformán az egészet céltalanná. Aminthogy önmagában az is. "S az ember célja a küzdés maga." Az Arany János átjavította Madách. Arany református, Madách - bár keresztapja evangélikus lelkész - római katolikus volt. Nem lehetett tusakodásmentes megírnia Az ember tragédiájá-t.
Mózes első könyve 6, 1-4. "Amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön és leányaik születtek, az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. Feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik. Ekkor az Úr így szólt: 'NEM MARAD ÉLTETŐ LELKEM AZ EMBERBEN ÖRÖKKÉ, MIVEL TEST. Életkora csak 120 év legyen.' Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei." Gyakorlatilag azt mondja, amit én az előbb. Nekünk most annyiban is kapóra jön, hogy átvezet a földönkívüliekhez, mint - mondjuk - Isten fiaihoz, vagy az óriásokhoz, bár valójában - természetesen szerintem - semmi köze hozzájuk. De vannak, szép számmal, akik ezt a részt így értelmezik. Az ember kifogyhatatlan az időstrukturáló technikákból.
Itt vagyunk, mert itt vagyunk. De játsszunk egy kicsit. A földönkívüliek. Akik valójában éppen úgy ennek a világnak a részei, mint mi magunk, csak nem éppen földlakók. Isten eszközei, ez esetben. Mint az özönvíz, tűz- és kénkőeső, vagy az evolúció. A Teremtés eszközei. Ha nem így, akkor - mondjuk - úgy. Az istenfiak és emberi leányok frigyéből születettek héber neve: "nefilek". Egyszerre jelent óriást és BUKOTTAT. Ez is csak földönkívüliektől mentes világhoz vezet, sajnos. Az előző gondolatokhoz. Hiszen miért volna egy földönkívülinek bukás az ember megtermékenyítése? Mert az nem lesz olyan okos, mondja a sci-fi rajongó. De akkor mi haszna? Hogy hátha mégis. Na de kérem. Számos kinológiai cikkeim egyike a farkasról szólt, mint a kutya - feltételezett - őséről. Szóba kerültek a dingók, amikről azt tanultuk, hogy elvadult házikutyák. Az óceánon átkelők Délkelet-Ázsiából vitték őket magukkal körülbelül ötvenezer évvel ezelőtt. De akkor még nem létezett kutya, tehát az őslakosok FARKAST vittek magukkal. Kistestű indiai farkast, bólogat a kutyaszakértő. Így is írják a szakkönyvek. A kistestű indiai farkasok, amelyek, bár egyik nevük vörös farkas, inkább vadkutyák, mint farkasok, a dólok. Igen, amelyek Kipling A dzsungel könyvé-ben is szerepelnek. Kipling vörös vadkutyái. Tehát a jövendőbeli ausztrál őslakók, akik vélhetően húst (is) ettek, és amúgy sem lehettek bővében helynek a csónakjaikban, magukkal vitték SAJÁT KONKURENCIÁJUKAT. Legfeljebb, mint táplálékot, okoskodik az Olvasó. Amit nem kell növényekkel etetni, hiszen növények a tengeren nincsenek. Ez magyarázat arra is, hogy miért eresztették szélnek ezeket az állatokat a megérkezés után. Eszük ágában sem volt tovább dédelgetni őket. És el se kellett vadulniuk, lévén eleve vadak voltak.
Nos, a földönkívüliekről se gondolnám, hogy bolondok kitenyészteni saját konkurenciájukat. Az utódaik nem lehetünk, hiszen ez akkor valami olyasféle dolog volna, mint ha az ember, félve a kihalástól, keresztezné magát mondjuk a csimpánzzal. Akkor valamire kellünk nekik, fűzi tovább a rajongó. Buták vagyunk - hozzájuk képest végtelenül, még csak a Holdra sikerült néhányszor leszállnunk -, ügyetlenek, és nem is esznek minket, most legalábbis nem. Nem fogok találgatni. Lehet, hogy valaha ettek, ameddig idehoztak, csak mi is elvadultunk. Mi vagyunk a világűr dingói.
Nos, ez nagyon is lehetséges. Miért is ne. Időnk, az van ilyesmire. De ha így áll a dolog, akkor mi is csak úgy kerültünk a Földre, akár a dingó Ausztráliába. Ültek évezredeken át a csillaghajóikban, nagy zöld szemeikkel néztek ki a milliárd csillag közé, ettek és unatkoztak. És unalmukban valami olyasmit csináltak az őseinkkel, amit a pásztorember is alkalomadtán a nyájjal. Így keletkeztünk mi. Unalomból, az éléskamrában. Másképp nem lehetett: annak a valószínűsége, hogy két teljesen idegen faj kereszteződéséből életképes utód szülessen, gyakorlatilag nulla.
De ha csak génkezeltek? Idejöttek, és elindítottak minket a... min is? Hadd ne utaljak megint ennek az írásnak az elejére. Szóval, elindítottak a... hogy aztán majd, a nagyon távoli jövőben valamiképpen kooperáljunk velük. De ha így, akkor nincs semmi baj. Akkor vissza az összes bevándorlásellenes plakáttal. Csak, hogy legyen benne valami kis realitás is, ha már megírtam.
Pál Ferinek, szeretettel. Teljesítettem a nyolcadik karácsonyi kívánságot.
2015. 06. 12.