"Én értelek" - reflektált egy hölgy A munka című írásomra tegnap. "Csak nem tudom, hogy egyetértek-e" - folytatta. "Ahhoz túl kispolgár vagyok." Én viszont azt nem tudom, hogy értette-e. Röviden és dióhéjban arról szólt, hogy 1. mint minden (nem csak emberi) cselekvés, a munka sem önzetlen, legfeljebb önzően önzetlen, 2. célja az, ami az ember célja, amióta csak e világra érkezett, hogy saját sorsát saját kezébe vegye, 3. erre viszont csak a hivatásszerűen végzett munka alkalmas. A kettes ponthoz egy kis magyarázat. Mindig meglepődtem, amikor a vallásról azt tanították az iskolában, hogy mondjuk az ősember meglátta a villámot, de nem ismerte a jelenség okát, és ezért magyarázatként kreált hozzá egy misztikus körítést. Arra gondoltam, hogy ha az ősember BÁRMIT meg tudott magyarázni a környezetéből, már földhöz verhette a fenekét örömében. A vallás funkciója - ősemberi szemszögből nézve - még ez ostoba teória alapján sem a magyarázat, hanem a BEFOLYÁSOLÁS. Miért írtam, hogy "még ez ostoba teória alapján"? Azért, mert egyetlen kor sem képes másból kiindulni, mint saját magából (és ez nem csak a korokra érvényes, hanem mindenre és mindenkire). Ha tehát bármiről beszél, ami nem az ő jelenében játszódik, arról csak úgy képes beszélni, ahogy ő a saját jelenében látja, ősembertől a középkorig, középkortól az újkorig. A mai kor alapjában véve mélyen vallás alatti. Így a vallásról is mélyen vallás alatti megállapításokat tesz. A mai átlagosan "vallásos", templombajáró ember - felekezettől függetlenül - azért imádkozik, hogy befolyásoljon egy felsőbb, transzcendens hatalmat. Azért próbálja betartani a vallási előírásokat, hogy e hatalom jóindulatát elnyerve, közvetve saját kezébe vegye saját sorsát. Pedig teljesen másról van szó. Csak gondolkodni kellene kicsit. Egészen kicsit.
Amikor ezeket írtam: "A munka - az egyetlen valóban hasznos munka - célja ugyanis nem az, hogy valami "ott kint" felépüljön, létrejöjjön, megvalósuljon. Az sem, hogy "itt bent" felépüljön, létrejöjjön, megvalósuljon", akkor ezzel egyben azt is leírtam, ami MINDEN vallás lényege: NE RAGASZKODJ AHHOZ, AMI ÉRZÉKELHETŐ. Vagyis a munka igazi eredménye nem materiális, nem lelki, hanem egészen másutt keresendő. Annyira másutt, hogy olyan "hely" nem is létezik. Az igazi munka eredménye ÉN vagyok. Nem a személyes én, hanem a pontszerű ÉN. Nincs kiterjedése, helye, nincs még az időbe se helyezve. Örök és kikezdhetetlen. Minden olyan célkitűzés, ami ettől eltér, egyben ez alatt is van. Ezt akartam érzékeltetni régen, amikor azt írtam, hogy adva van mondjuk egy szenvedélybeteg, akit "meggyógyítanak" (segítenek absztinenssé válnia). Ha soha nem esik is vissza, és nyer az "életéből" még negyven évet, amit szorgos munkával átvegetál, mire volt jó az egész? Rendben van, hogy megpróbálunk minél komfortosabb környezetet teremteni magunknak. De az Isten szerelmére: ez is csak ESZKÖZ! Attól a pillanattól kezdve, hogy valamit ÖNMAGÁÉRT (azaz MÁSÉRT) csinálunk, értelmét veszti számunkra. KIKERÜL a saját körünkből, holott az volna a cél, hogy minden BEKERÜLJÖN. Mi másért akarja az ember megismerni a világot, mint azért, hogy kezdjen vele valamit? Ha ez a "kezdés" abban merül ki, hogy jól érezze magát benne, akkor nem értem, mi kifogása van bárkinek például a kábítószerek ellen? Ja, hogy lerövidítik az életet? De hát az élet olyan hosszú vagy rövid, amilyen hosszúnak vagy rövidnek ÉREZZÜK! Olvassanak egy kis Csáth Gézát, és megértik.
Mi a hivatás? Az a munka, amihez az embernek affinitása van. Minden más, még akkor is, ha el kell végeznie, felesleges teher számára. E modern világban pedig egyre több olyan tevékenység van, amelyet nem lehet hivatásszerűen végezni. Ha példát akarnak, nem kell nagyon erőlködniük. Menjenek el egy nagyüzembe. Menjenek el például az esztergomi Suzuki-gyárba. Én már jártam ott, tudom, mit beszélek. Ha az ember olyan munkát végez nap mint nap, élete legalább egyharmadát áldozva rá, amely nem a hivatása, akkor élete legalább egyharmadát egy önmaga ellen folytatott offenzívában tölti el. Másképpen fogalmazva: HA NEM AZON A HELYEN VAN, AHOL SZÜLETÉSE OKÁN RENDELTETETT LENNIE. Ki tudja, hol van az? - kérdezi a nyájas Olvasó. Vagy hol nincs? - kérdezem vissza én.
Hát mindenekelőtt ő. Csak bele kell néznie a tükörbe, legelőször saját szemébe, meg kell tapintania saját pulzusát, de az is elég, ha megfigyeli, hogy viselkednek vele az emberek.
Hiszen "saját orcád: saját orcád tüköre tebenned", mondja a Defensor.
2013. 03. 10.