"Korunk találmánya a kötelező lelkesedés, a hatóságilag intézményesített forradalom és az elnyomók lázadása az elnyomottak ellen.
A mai uralmi rendszereket az jellemzi, hogy hazugságaikat nem is akarják feltétlenül elhitetni, csak feltétlenül elfogadtatni. Minden katonai fegyvernemnek azt kell énekelni magáról, hogy ő a legkülönb, anélkül, hogy bárki elhinné; minden állampolgárnak azt kell vallani az államfőről, hogy bölcs, hős, jótevő, anélkül, hogy bárki elhinné; és így tovább.
Immár egy hihető hazugság is elérhetetlen magaslat. Gödörben vagyunk, lejjebb a béka ülepénél."
"A bűn nem akkor legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát és megfertőzi a felismerő-érzéket.
A szeretet fő-ellensége nem a gyűlölet, de az érzelgős jóságoskodás; a hazafiságé nem a haza megtagadása, de a méltóságteljes piócaság és handabandázó honmentés; a szerelmi erkölcsé nem a szerelmi erkölcstelenség, de a társadalmi tisztesség, mely, míg a leplezetlen bujaságot üldözi, százféle korcs bujaság-pótlékot kínál."
"A tehetetlen meghunyászkodást polgári kötelességnek nevezik, a tömeggel együtt-üvöltést bátorságnak, az érzelgősséget költői lelkületnek, a dióhéjak csörgetését haladó szellemnek, a kapzsi, szűkhomlokú élelmességet észnek, a csoportos unatkozást szórakozásnak, a mirigyek játékát élvezetnek. A polgári kötelesség, bátorság, költői lelkület, haladó szellem, ész, szórakozás és élvezet együttesét társadalmi és gazdasági egyensúlynak nevezik. A társadalmi és gazdasági egyensúly egyre kényesebbé válik: mind több a rendelet, megszűkítés, büntetés; nemsokára a nép jobban fog irtózni a békétől, mint a háborútól; végül az egyensúlyt állandó hadiállapottal kell fönntartani. Megkezdődik az a háború, melyben a győzelmi szándék csak a múlttól örökölt szólam; az igazi, titkos cél a háború tovább-vonszolása: egyik harcolófél se meri vállalni azt a gazdasági gordiusi-csomót, amit a béke jelentene. Majd örül, aki katona lehet, mert jobb az ellátása és nagyobb a biztonsága, mint a lakosságé; s igyekszik a harctérre kerülni, mert ott ígérkezik az elérhető legnagyobb szabadság. Nem a béke lesz a rend, nem a háború lesz a zűrzavar, hanem megfordítva; ez lesz az állandó háború kora. Nem egy mozzanata a fordított sakkhoz fog hasonlítani, ahol az nyer, akinek minden bábját kiütötték."
Ez mind A teljesség felé-ben található, nem ilyen sorrendben. Weöres 1945-ben (!) írta, én harminc évvel később olvastam először, Latinovits Zoltán mutatta meg egy barátomnak, akivel együtt töltött némi időt a Lipóton, ő meg nekem. (A barátom édesanyja dolgozott ott, mint kutató pszichiáter, a fiát a katonaság elől menekítette az osztályra, hogy legyen valami alibije a felmentéshez, Latinovits valóban beteg volt. Később érdekes módon a barátom is színész lett, legalábbis akként kezdte.) Nem véletlenül emlékeztet Hamvasra: Hamvast Weöres mindig is mesterének tartotta, más kérdés, hogy Hamvas - személyes ismerősei szerint - nem tartotta Weörest tanítványának. Ettől függetlenül A teljesség felé-t szerintem Hamvas is felvállalta volna.
Sokáig gondolkodtam, hogy Pataky mostanában idézett dalsorait is idemásoljam, elejétől a végéig, de nem szennyezem be vele sem a monitort, sem A teljesség felé-t. Nincs rá ugyanis kifejezés. Még a "rossz" sem. Maga a tudathasadás. Már, ha tudatról ebben az esetben lehet beszélni. Kicsit azért idézem, bár viszolygok tőle, szintén nem sorrendben, meglátják, miért: "csak gyűlölet van (bennetek), Káoszra éhes", "ti nem emberek, hibridek vagytok, kékvérű tébolyultak...fizetni fogtok mindenért, életek ezrével..." Ugye, látják a paradoxont? Nem is Pataky miatt írom ezt az egészet, ő olyan, amilyen, és még hány hasonló szaladgál körülöttünk, hanem a jelenség miatt. (És még más miatt is, de erről később.)
Minden kijelentésnek van egy tárgyi és egy viszonyszintje. Ebben az esetben a tárgyi szint a "gyűlölet van bennetek", ami vagy igaz, vagy nem igaz (így, általánosítva semmiképp nem igaz), a viszonyszint, hogy "bennem viszont nincs gyűlölet". Hogy ez igaz-e, ahhoz olvassák el még egyszer a második idézetet. És ez nem Pataky találmánya. Ez a "jobboldali" retorika. Meg néha a "baloldali" is, de az legalább az értelemre igyekszik hatni, és ez hozzám közelebb áll. Hadd legyek én is elfogult egy cseppet.
A "kékvérű" - a "hibrid"-hez hasonlóan - már a sci-fi tárgyköre, nem a társadalmi besorolásé, ezekre nem érdemes szót vesztegetni. Ki-ki azzal köpköd, ami a szájában van. De kanyarodjunk vissza egy cseppet Weöreshez. Látnok volt, lehetne mondani róla, ez esetben némileg a Prédikátorra hajazva (nincs új a nap alatt), mind a közvetlen, mint a távoli jövőt illetően. Nem a saját kútfejéből, de az embernek az is szabadságában áll, hogy mit vesz át másoktól. Azonkívül vannak kvázi (!) örök dolgok, mint az ember pszichéje, ami csak nagyon lassan változik, egy emberélethez viszonyítva mindenképp lassan. Ezért mondhatjuk el mi is Dosztojevszkijről, amit Nietzsche, hogy "minden idők legnagyobb pszichológusa", de elmondhatjuk Shakespeare-ről is, és másokról is, akik jóval korunk előtt éltek, legfeljebb - ezért - lehagyjuk előle a "minden idők"-et. Szóval, (strukturálisan) hasonló helyzetekben az ember hasonlóan cselekszik. A hatalmon levő ember is, a hatalomnak alávetett ember is. Ez a fátum, a hatalom végzete, és ez alól a hatalmon levő ember csak úgy tud(na) kibújni, ha távozna a hatalomból. De, és ez is a fátumhoz tartozik, minél több időt tölt el a hatalomban, annál jobban azonosul vele, mind a maga, mind mások szemében. Végül együtt buknak, kivéve, ha olyan szerencséje van, mint például Gömbös Gyulának volt, és előbb hal meg. Neki már csak a szobrát lehetett felrobbantani (halála nyolcadik évfordulóján, 1944. október 6-án - ez a dátum is felfogható jelképesnek, innét nézve is, onnét nézve is, lásd viszonyszintek).
Pataky valószínűleg ugyanolyan kedves a mai hatalomnak, mint házasságpszichológus zenésztársa, Kovács Ákos. Nagy költőnk, L. Simon művészi tevékenysége, saját genitális tevékenysége leírásával üde kivétel. Ők és társaik ömlenek a csatornák (úgynevezett természetes szimbólum, azaz ez esetben mindkét értelmezésében lényegileg ugyanarról van szó) nagy többségéből, mint az elnyomók lázadása az elnyomni kívántak ellen, "elfedve az igazságot, éltetve a hazugságot", nem a "liberálisok", ahogy a most is idézett Pataky énekli majd. Lépjünk egy lépéssel tovább, mint Weöres: az elhitetés és elfogadtatás egy szinten túl nem választható ketté.
Ezek és az ezekhez hasonlók ÁRTANAK a hatalomnak. Nem használnak. De az általa generált események spirálja ebbe kényszeríti a hatalmat, ami ilyenkor - önigazolásként - azt gondolja magában, hogy az ostoba aljanépnek erre van szüksége. Ezzel lehet rá hatni. Az érzelmek felturbózásával, hiszen a "nép", amint mi is megállapítottuk párszor, a szívével, pontosabban az érzelmeivel gondolkodik. A zsigereivel, mint a hadsereg, ami Napóleon örökbecsű megállapítása szerint a gyomrán jár és a farkával bökdösi magát előre. Ugyanazok az ösztönök irányítják, mint a párzásra és táplálkozásra, csak - ember lévén - rendelkezik bizonyos tudatossággal, ezért szereti "másképp bevinni" magába, úgy, mint valamiféle "nemes" érzelmet, szerelmet, hazaszeretetet, istenszeretetet, és így tovább. Nem is volna ezzel semmi probléma, működne, ahogy szeretnék, ha az időt meg lehetne állítani. De sajnos nem lehet. Olyan ez, mint az ókori cirkuszi játékok helyébe lépett "valóságshow" műfaja: mind erősebb és erősebb ingerekre van szükség, hogy hatni tudjon. Trágár szavak, dugás, verekedés, törés-zúzás, botrányok. Végül, ahogy a műfaj elemzői régen megjósolták, már csak az emberhalál marad. A közönség már nem a gladiátorok harcművészetében leli örömét (a gladiátor fáradságosan kiképzett "szakember" volt, Bruce Lee római kivitelben, akivel a gyönyörködtetés volt az elsődleges cél, nem a feláldozása), mert azt már megunta, hanem a halálukban. Aztán már gladiátorokra sincs szükség, jöhetnek mindazok, akiknek csak a szenvedése és pusztulása vált ki némi érdeklődést (utóbbit leszámítva a valóságshow mindjárt itt kezdődik). S ott megcsömörlik az egész. A Pataky Attila által emlegetett "nagy francia" forradalom éppúgy önnön vérébe fulladt, mint a "nagy októberi". Hruscsov átmenet volt, utána már Brezsnyev érkezett s véle a pangás, majd kis átmenet után Gorbacsov, majd a vég. Addigra Marx és Lenin már semmit nem váltott ki senkiből, pedig a mondókájuk - kivált az előbbié, ellentétben Matolcsy Györggyel és Orbán Viktorral - nem kizárólag propagandából és a közvagyonnal való visszaélést megmagyarázni kívánó ostobaságokból állt. S hogy milyen érdekes a történelem: az, ami most Magyarországon történik, tendenciáját és lefutását tekintve sokkal inkább emlékeztet arra a bizonyos "nagy francia" forradalomra, vagy a "bolsevik" forradalomra, mint ezek ellenkezőjére.
Ezzel elérkeztünk mondókánk végéhez. A mai értelemben vett nacionalizmus (szorosan véve) éppen úgy a "nagy" francia forradalom gyermeke, mint a mai "liberális" gondolkodás. Pro és kontra. Voltak persze előzményei, de nem akarunk most történelmi tanulmányt írni, csak az ellentmondásokra szeretnénk - egy kicsit - rávilágítani. "Kétharmados többségünk van." "Nincs kétharmados többségetek." Ha van, ha nincs - ismét emlékezzenek a viszonyszintekre - az állítással és a tagadással is UGYANARRA A PLATFORMRA helyeztük magunkat. Ami - a szokásos meglepetés - AKÁR LEHET JÓ (célszerű) IS. Tudom, hogy sokan nem szeretik, de hadd nyúljak ismét a Bibliához: "Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira." Máté 5, 39-41, a Hegyi beszéd részlete. Ebből lett a "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel". Miről van itt szó? Hogy szeretem, ha kifosztanak, kényszerítenek, vagy dobálnak? Nem, kedves Olvasók. Arról, hogy nem küzdök ellened, hanem hagyom, hogy győzz. Ezt így félre fogják érteni: SIETTETEM A JÁTÉK BEFEJEZÉSÉT. Azért siettetem, mert új játékot csak a régi befejezése után lehet kezdeni. Csináld. Vezesd be. Lopd el. Ordíts, összes szócsöveden keresztül, orrvérzésig. EZ A TE JÁTÉKOD, NEM AZ ENYÉM. Egyszer eljön a pillanat, amikor már hatástalan lesz. Amikor már nem tudsz hangosabban ordítani. Amikor hiába ordítasz, mert már az elfogadásba is belefásultak. Amikor elveszted az erődet. S ott jön el a vég számodra.
Vessenek egy pillantást a harmadik Weöres-idézet utolsó mondatára. Nem csak a fordított ("francia") sakkban nyer az, akinek elfogynak a bábjai. A legtöbb kártyajátékban is az a győztes, akinek előbb nem marad semmi a kezében.
Hadd higgye a hatalom, hogy hogy pont a fordítottjára törekszenek. Hadd higgye, hogy úgy van, ahogy ő gondolja. Hadd higgye, hogy az ő szabályai szerint játszanak. Hadd higgye, hogy ha úgy fejeződik be a játszma, hogy az összes maradék lap az ő kezében van, nyert. Ne essenek kétségbe.
Így fog végül veszteni.
2016. 02. 06.