Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

 

Hát például ez az egyik különbség a HMP és az egyebek között. Itt nincsenek Grál-lovagok. Hús-vér emberek vannak, hús-vér emberi hibákkal. Nincsenek makulátlan, lángoló lelkű, önzetlen hazafiak, ahogy az összes többi politikai szervezetben, akik a népért élnek-halnak, egyedül a köz üdve lebeg a szemük előtt, és eszükbe nem jutna egyetlen hamis ígéret vagy gondolat. Hogy is mondjam, hogy meg- és ne FÉLRE értsétek: kevesebb a mézes nyál, és több az emberi nyomorúság. Fájdalom, de hiányzik a cukormáz, viszont amit láttok, az az, amit láttok. És amit mondunk, az, amennyire emberileg csak lehetséges, az az, amit gondolunk. Amikor ez a szervezet létrejött, az első a következő volt, amit mondtam: én leírom saját magamról az összes ROSSZAT, ami eszembe jut. A jókat nem írom le, mert azokon nincs mit leírni, de a rosszakat mindenkinek tudni kell, ha már egyszer belegyaloglunk a közéletbe. És ezeket a rosszakat kitesszük a portál első oldalára (Vallomás), részletesen leírom a Naplóban, ami szintén kikerül a portálra. Mindenkitől, mondtam, tehát mindenkitől, aki vezető tisztséget vállal, az az első, amit megkövetelek, hogy ha van az életében olyan, amit nem szeretne, hogy tudjanak róla, azt még mielőtt megválasztanák, leírja nekem egy papírra. És ha vezető szeretne maradni, vállalja, hogy ha szükséges, az összes, mindenki számára elérhető fórumunkon kint lesz. Bizonyos, törvény és etika adta, elég tág határok között nem érdekel, hogy ki mit csinált eddig. Nem dob rá nálunk senki követ érte. Nem lesz semmiféle következménye. Annak viszont lesz, ha elhallgatja, letagadja vagy nem vállalja: tudniillik akkor azokat a hibákat vagy botlásokat sem fogja vállalni, amiket ezután követ el.

Teszek a feddhetetlenségre, nagy ívben. Teszek az erkölcsi bizonyítványra. Az egyesületi törvény kiköti, tehát van mindenkinek, de hogy a "bűnügyi nyilvántartásban nem szerepel" című hazugság (mert csak annyit jelent, hogy ha vétett valaha valamit, mentesült a hátrányos jogkövetkezmények alól), vagy igazság mögött ki van valójában, azt előítéletekkel nem lehet megállapítani. Hányszor, de hányszor leírtam, hogy az SS-be és az Einsatzgruppékba (megsemmisítő osztagokba) csak feddhetetlen előélettel vettek fel bárkit, hogy amíg a Wehrmacht kaszárnyáiban lelakatolták a szekrényeket, ez az SS-nél egyenesen tiltott volt, hogy a korrupt politikusok szinte kivétel nélkül olyan makulátlanul kerülnek be a politikába, mint a hó. Néha talán szűzen is. Dehogy vagyunk mi hiba nélküliek.

És nem is leszünk azok. Ha vállalni kell érte a következményeket, hát akkor vállalni fogjuk. De nem fogjuk eltitkolni. Ha Medgyessy Péter 2002-ben azt mondja, hogy barátaim, ígértem, amit ígértem, mert különben nem nyertük volna meg a választásokat, de nem tudom teljesíteni, részint, mert a két forduló közti hetekben a Fidesz amit tudott, lenullázott, részint, mert az ország és a gazdaság állapota nem teszi lehetővé, akkor, talán kis morgolódással, kis népszerűségvesztéssel (na bumm, van még négy év) elfogadták volna. Akkor nincs hídi csata, őszödi beszéd, székházostrom, fülkeforradalom, kétharmad. Orbán talán van, de az messze nem EZ az Orbán volna. Ha Gyurcsány Ferenc a 2006-os választások előtt államférfiként viselkedik, akkor az MSZP ugyan elveszti a választásokat, de - mivel Orbán ugyanúgy nem értene a kormányzáshoz, ahogy most sem ért - nem úgy, mint négy évvel később, és 2010-ben diadallal visszatérhetett volna. Nincs Alaptörvény, sarkalatos törvények, átírt választás, médiatörvény, és mindaz, amit a sors a következő évekre még tartogat. Azt gondoljátok, Bajnai Gordon majd más lesz? Most még másnak tűnik, mert kibicnek semmi nem drága, azt pedig, hogy az MSZP ültette egy évre a miniszterelnöki székbe mint apolitikus, semleges, se hús, se hal strómant, azzal a legfőbb feladattal, hogy szemet hunyjon afölött, ami Gyurcsányt megbuktatta, már elfelejtettétek. Amikor Bródy János első szólókoncertjét adta (jó régen), egy barátom meghallgatta. Mit csinált Bródy, kérdeztem tőle, az ő hangjával? Mosolygott, válaszolta.

Énnekem szerencsém van, mert bár belekényszerültem a politikába, nem vagyok politikus. Kis idő, és kígyót-békát fognak rám is kiabálni, mégpedig kivételesen mindkét oldalról, de mivel semmiféle államférfiúi babérra nem vágyom, hadd kiabáljanak. Viszont előre sajnálom mindazokat, akik viszont nem térhetnek ki ez alól, és nálunk tanulnak meg beszélni és gondolkodni. Hogy is hívták a ferencesek után a második kolduló szerzetesrendet? Domonkosoknak, vagy dominikánusoknak. Isten kutyáinak, a Dominus, Úr, és canis, kutya szavakból, ami a rendalapító Szent Domonkosra rímel. Szóval, Isten (nem hívőknek: a valóság) kutyáinak nem könnyű lenni.

Egyetlen vigaszunk azért akad. Ha már a szinópei Diogenész szóba jött a minap, mondja ezt ki ő. Diogenész sem volt szent ember: fiatalkorában például pénzt is hamisított. Amikor valaki ezt egyszer a szemére vetette, ezt válaszolta: "Nos hát, volt idő, amikor olyan voltam, amilyen te most vagy; de amilyen én most vagyok, olyan te soha nem leszel."

 

2012.11.01.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1