Elég baljóslatúnak ígérkezik a következő esztendő. Ezt most nem én mondtam, hanem a 92. évében levő édesanyám. Nem szereti a tizenhármas számot, na. Viszont a gondolat szöget ütött a fejembe. Végtére is minden évszázadban csak egyszer van tizenhármas év. Előrebocsátom, nulla tudományos értéke lesz annak, amiket most le fogok írni. Legalább akkora nulla, mintha arról beszélgetnénk, hogy az Orbán-kormány egész eddigi regnálását - pedig nekik igazán illene jóban lenniük Istennel - végigkísérik a természeti csapások. Árvíz, vihar Schmitt Pál beiktatásakor, vörösiszap- katasztrófa, most a minden eddiginél súlyosabb aszály, és még hátra van másfél év. Dehát erős a gyanúm, visszagondolva az európai történelemre, hogy Isten sem katolikusnak, sem reformátusnak nem tekinthető. Talán leginkább buddhistának. Ha meg nem buddhistának, akkor szó szerint a szívekbe látónak. Tesz rá magasból, hogy mivel kezdődik az alaptörvény. Ez, mint mindannyian, akik még néha gondolkozni is szoktunk, tudjuk, leginkább a szavakkal való propagandisztikus bűvészkedésre, és nem vallásos honfitársaink bosszantására használható. De most nem erről lesz szó.
Még csak nem is a tizenhármas évről. Arról a sokkal izgalmasabbról, ami UTÁNA következik: a tizennégyesről. Hogy 2014-ben mi lesz, ugye, nem tudhatjuk előre. Hogy ránk ragyog-e végre a fényteli nap, vagy elvisz az Ezergidás Kecske, a Vak Dudás (mindkettőt Stephen Kingtől oroztam), a jövő titka. Bár vannak ötleteim, ha a HMP nem lesz képes bejuttatni legalább néhány "képviselőt" a Parlamentbe. És nem a HMP, különösen nem a HIKSZOSZ sorsa felől aggódom. Már a magamé felől is jobban, bár nekem mindegy. Ötvenhét évesen tekintsük ezt a férfihiúság tiltakozásának a lecsökkent nőfelszedési lehetőségek ellen. Sokkal nagyobb aggodalomra ad okot az az ide-oda hömpölygő tömeg, amely most is befuttatott Sopronban egy MSZP-s képviselőt, ékes bizonyítékául két dolognak. Az egyik, hogy a Fidesz szerencsecsillaga kezd leáldozni, ennek még örülni is lehetne, ha nem egy libikókáról volna szó, amelyben csak ketten hintáznak. A másik, hogy mindennél nagyobb szükség van a valóban gondolt gondolatoknak, és az ezekre való ösztönzésnek a terjesztésére. Nem - hogy hazabeszéljek, illetve épp ne beszéljek haza - a HMP felfuttatására, hanem annak az észjárásnak a felfuttatására, amin a HMP összes tevékenysége alapszik. Hogy is mondta Descartes? "Cogito, ergos sum.""Gondolkodom, tehát vagyok." De van még valami: "si fallor, sum", "CSALATKOZOM, TEHÁT VAGYOK". Az, amit Augustinus jóval Descartes előtt mondott, és legalább ugyanolyan híres. És Descartes mondásával EGYÜTT illene vezérelvvé tenni, ha valamire jutni akarunk. Ezzel a résszel, azt hiszem, nem lesz sok probléma.
A gondolatok - különösen az ELFOGULATLAN gondolatok - terjesztésével meg az a baj, hogy senkinek nem üzlet, akinek igazán nagy lehetősége volna rá. Nem üzlet a baloldalnak, nem üzlet a jobboldalnak. Vagyis dehogy a baloldalnak, vagy a jobboldalnak, hanem azoknak a társaságoknak, akik ilyen vagy olyan ideológiákkal keresik kenyerüket. Valahogy úgy, mint Karl May kuruzslója Az ezüst tó kincsé-ből. Ha nem emlékezne rá a kedves Olvasó: "- Micsoda? Ön ilyen nagy tudós? - Bizony - emberek és állatok orvosa, azonkívül gyógyszerész is. Nem akar a segédem lenni? - Nem értek az orvostudományhoz. - Én sem - felelte a jenki. - Annyi baj legyen. - Hát nem járt egyetemre? - Megmondom őszintén. Eredetileg szabó voltam, aztán fodrász, majd táncmester. Később nevelőintézetet nyitottam fiatal lányok számára. Amikor tönkrementem, vásároltam egy harmonikát, és felcsaptam vándormuzsikusnak. Azóta húsz mesterséget is kipróbáltam, s végül elhatároztam, hogy orvos leszek. Tapasztalataim megtanítottak egypár alapigazságra. Az egyik így hangzik: 'Akinek esze van, ne legyen tökfilkó.' A másik pedig: 'Az emberek azt akarják, hogy becsapjuk őket - tegyük hát meg nekik azt a szívességet.' Így lettem orvos. Tekintse meg a patikámat. Kinyitotta a láda fedelét. Belül vagy ötven rekesz volt, bársonnyal kibélelve. Minden rekeszben egy-egy üvegcse, s bennük különféle színű folyadékok. Minden üvegcsén címke, ékesen rajzolt latin felirattal. - Hol szerezte ezt a sok gyógyszert? - kérdezte Haller. - Magam készítettem. Nem kell hozzá más, csak többféle festék és tiszta víz, latinul aqua. Egyébként ezzel ki is merült a latin tudományom. A címkéket magam rajzoltam, és a feliratukat is magam eszeltem ki. De jól hangzanak. Például: Aqua salamandra, Aqua pelopponesia, Aqua chimborasso - és így tovább. Ha tudná, hány embert gyógyítottam meg velük! Vagy ha nem: mire rájöttek, én már túl voltam árkon-bokron. Az ország nagy - sohasem térek vissza arra a helyre, ahol egyszer már jártam. Remek üzlet ez. Pénzt kapok, és alig költök valamire, mert mindenütt megvendégelnek." "Mindenki utálni fog benneteket" - mondta az egyik legjobb barátnőm pár éve. Aztán, amikor az ÉS rácsapott az egyik írásomra - Die Angst -, majd a portál valószínű alaposabb megtekintése után sajnálkozva visszadobta, pedig a megjelenést sem én kértem, úgy ajánlották fel, rájöttem, bizony igaza van. (És mit tesz Isten, a visszadobás napján jelentkezett a jobboldal egy másikért, szintén magától, majd...de ezt már a nyájas Olvasó fantáziájára bízom.) A médiába ugyan be nem kerülünk egyhamar. Előbb-utóbb muszáj lesz, de onnantól súlyos veszélybe kerül a mérleghinta.
Akkor hát nézzük a tizenhármas éveket, visszafele, ahogy szoktam, különös tekintettel a következő évre. 1913. Hogy mi történt 1914-ben, azt gondolom, nem kell leírnom. 1813. Ezzel több gond van, ezért leírom. Az európai történelmi események középpontjában Napóleon állt. Még császár volt, de már túl volt Oroszországon. Kétszer győzött, Lützennél és Butzennél, aztán Lipcsénél megsemmisítő vereséget szenvedett. 1814-ben lemondott, és Elba szigetére száműzték. 1713. A főszereplő a Napkirály, XIV. Lajos, és a spanyol örökösödési háború záróakkordja. A háború célja Lajos unokájának, Fülöpnek a spanyol trónra emelése volt. Tizenkét év hadakozás után, 1714-ben ez teljesült, de Lajosnak minden addigi hódításáról le kellett mondania érte, és a békeszerződés kikötötte, hogy a két Bourbon királyság soha nem egyesülhet. Franciaország a tönk szélére jutott. 1613. Európa nyugati felében érlelődik a harmincéves háború. Keleti felében a törökök jelentik a fő problémát. Magyarország egyik részén a Habsburgok, másik részén a törökök uralkodnak, Erdély kvázi független. Kvázi. A hol császárpárti, hol törökpárti Báthory Gábor ötödik éve fejedelem. Politikai ellenfele, Bethlen Gábor javában szervezi ellene a törökök segítségével a puccsot. A szultán Bethlent teszi fejedelemmé, őt októberben meggyilkolják. Csalóka aranykor és diplomáciai-katonai csiki-csuki következett, amikor MAJDNEM sikerült Magyarországot Erdéllyel egyesíteni magyar király alatt (akinek a legalitását szintén ne firtassuk). De ilyen a történelem: csak majdnem. 1513. Maradjunk Magyarországnál, amely MÉG független. A minden nemesi követelésre rábólintó II. Ulászló, azaz Dobzse (jól van) László uralkodik. Nincs rendes hadsereg, mindenki torzsalkodik mindenkivel, és mindenki a jobbágyokból akar megélni. Szapolyai János erdélyi vajda hadjáratot indít a törökök ellen, a hadjáratban részt vesz egy idősödő (negyvenes éveit taposó - akkoriban ez idősnek számított) lovaskapitány, bizonyos Dózsa György is. 1514-ben ő fogja kirobbantani a parasztháborút, amely az utolsó előtti szög lesz a független Magyarország koporsójában. 1413. A török elfoglalja Szendrő várát. Következő évben - 1414-ben - összehívják a konstanzi zsinatot, amely máglyára küldi Husz Jánost. Következményei a huszita háborúk.
Ez eddig hatszáz év volt vissza. Nem folytatom.
2012.10.08.