Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Rendezett visszavonulás. Itt ezt kellett lépni. Ez jut eszembe a szocialisták beadványának elfogadásáról. De még nem futott le. Elfedheti sok minden, dönthet a Kúria másképpen. Sok víz lefolyik még addig a Visztulán.
"Ezt elrontottuk, gyerekek." Biztosan sokan lesznek, akik emögött is valamiféle zsenialitást vélnek felfedezni. Azt, hogy eleve így akarták. Mint egy barátunk a KLIK nem-fizetéseit. "Ki akarták véreztetni az 'idegen' beszállítókat, vagyis a 'saját' beszállítók konkurenciáját, akiknek az ÁFÁ-t teljesítéstől függetlenül ki kell pengetniük." Lehet benne valami, de nem szorultak volna rá erre. Millió egyéb módszer van, arról nem is beszélve, hogy a beszállítók újratermelődnek. Az összeset nem lehet kiiktatni.

A huszonegyedik századi gyógyításról - túl az előző cikkben leírtakon - meg annyi a véleményem, hogy ma Magyarországon nem szabad betegnek lenni. Csak egyetlen példa. Az egyik ismerősömnek most nő a bölcsességfoga. Ferdén, ahogy nekem nőtt annak idején, ki is vésték. Ez úgy történt, hogy a fogorvosom elküldött a sztomatológiára, és ott még aznap megcsinálták. Amikor - két fogam hiányzik - az egyik nagyőrlőmet ki kellett húzni, és nem volt pénzem, szintén elballagtam az SZTK-ba, kihúzták, és kész. Ma ez az ismerősöm, aki napi négy fájdalomcsillapítón él, kapott egy időpontot...ÁPRILIS HETEDIKÉRE. Addig pedig kezébe nyomtak egy receptet valamilyen antibiotikumról, váltsa ki, és szedje. Mindehhez pedig hozzátették, hogy "ha nagyon akarja, akkor megcsinálhatjuk a műtétet".
Egy átlagos - minimálbérhez közeli - tébéfizetőnek negyven év alatt - mai értéken számítva - húsz-harminc millió forintja gyűlne össze, ha nem költenék el azonnal. A többség ennek kis hányadát használná fel gyógyulásra. A többit be lehetne fektetni, ahogy egy magánbiztosító tenné. A "nyugdíjakkal" ugyanez a helyzet. Szintén legalább húsz-harminc millió forintról beszélünk. Ha ezt a kezébe nyomnák hatvanvalahány éves korában, és csak egy ingatlant venne érte, amit kiadna, már többhöz jutna, mint amit ma öregségi ellátásként kap, és még a tőke is megmaradna.
Mindezek, ahogy a Naplóban (hmp-hikszosz.hu - "A nyugdíj") leírtam, NEM nyugdíj- illetve társadalombiztosítási járulékok e pillanatban, hanem ADÓK, csak másképp hívják őket. Tudják, ami olyan fehér, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, és egészében véve úgy néz ki, mint egy kacsa, az ördögbe is, az kacsa. Adó módjára szedik be őket és adó módjára költik el. Nem marad belőlük semmi. Az egyik ótvaros hazugság a sok közül. Nem a Fidesz kezdte, hogy igazságosak legyünk. De ő vitte tökélyre, ahogy az összes hazugságot. Megmutatja, napról napra, hogy lehet elvenni az emberektől azt az egyetlen dolgot is, amijük még - esetleg - megmaradt: a hitüket.

Lehet ilyenekkel még egy ideig operálni. El lehet hitetni egy halálosan beteg emberről, hogy nem halálosan beteg, sőt egészséges. Ettől még halálosan beteg. A VALÓSÁGRÓL LEHET NEM TUDOMÁST VENNI, DE A KÖVETKEZMÉNYEIRŐL NEM. És ez a hallgatóságnak és a szavazótábornak szól. Istent (a valóságot) nem lehet becsapni. A nép MINDIG szavaz, legfeljebb nem mindig szavazólapokon. És ez a rosszabb. A katonák is szavaztak 1917-ben, ahogy Lenin mondta. A lábukkal szavaztak: elfutottak. Rendszerszinten nem lehet kibújni a következmények alól. Kit érdekel a rendszerszint, mondják a haszonélvezők. Pedig az ő mérlegük nyelve is mindig középen van. Az egyik serpenyőben az előnyök, a másikban a lehetséges hátrányok. Minél több pénz itt, annál több veszély ott. És egyszer minden lenullázódik. Nem feltétlenül az ő életükben, de... ebben téved mindenki, aki a megfogható javakra apellál. Ha valaki nem tudja, mi az, állandó feszültségben élni, nézze meg Orbán Viktor arcának változásait 1988-tól a mai napig. Egy gyilkos is megúszhatja a számonkérést, de a saját lelkiismeretét nem úszhatja meg. A bűn valódi büntetése ÖNMAGÁBAN VAN.

Minden, amit a Fidesz eddig tett, hamis. Nem valódi. A félrevezetés sohasem valódi. Semmi zsenialitás nincs benne. A büntetést sem fogják megúszni, tudniillik azt - mint az előbb láttuk - nem lehet megúszni. Nem kell emiatt keseregni. Nincs olyan rejtett dolog, ami napvilágra ne jönne. Így vagy úgy. A valóság szarik az ember alkotta jogra. A Bastille ostromlóinak is hiába szavaltak volna legalitásról és bebetonozott hatalomról. Hosszas manipulációval csak fojtást lehet rakni a felgyülemlő puskapor elé.

Ami késik, nem múlik.

2016. 02. 29.
 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1