Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Kis kiegészítés A bőség kosará-hoz. Ha tetszik, ha nem. "Egy napot se dolgozott egész életében", olvastam Orbán Viktorról. Hát ezért mondom, hogy az ellenzék pont olyan, mint a kormányoldal. Ugyanaz az ostobaság, ugyanazok a klisék, ugyanaz a szemellenzősség, a legelemibb gondolkodásnak ugyanaz a hiánya. Csak persze a farok másik végén áll.

Nem igaz. De még ha csak nem igaz volna. Kezdjük azzal, hogy mi a munka. MUNKA MINDEN CÉLTUDATOS EMBERI TEVÉKENYSÉG. Az a munka, amiről a posztoló beszél, azért nem (lehet, szerinte) munka, mert nem termelő tevékenység. Nem lesz belőle semmi társadalmilag hasznos, sőt, mondja ő. Ülnek kényelmes, légkondicionált (télen kellemesen meleg) szobákban, ingujjra vetkőzve, nyakkendő nélkül, jégbehűtött whiskyt szopogatnak, és közben panamáznak. Ami előtte volt, az meg szórakozás volt. Játék. Játék, mint kisgyermek, kiskamasz, nagykamasz, fiatal felnőtt. Az iskola is játék volt, általánostól az egyetemig, a katonaság is játék volt, minden egy merő játék volt, nem munka. Ha csak egy kicsit belenézett volna az illető Orbán Viktor életrajzába, nem írna ilyeneket. De minek nézne bele. Még olyanokat olvasna, mint a brojlercsirke-rakodás éjszakánként, még a Fidesz megalakulása után is, napi ezerkétszázért, ami persze szép summa volt akkoriban. Igaz, heti egyszer, de hat éven keresztül. Por, bűz, fagy, meleg, mocsok hajnalig. Én csak egy évig voltam segédmunkás, előtte-utána meg néha elmentem hórukkembernek pár éjszakára a volt Közgázzal szembeni Füszért-raktárba, ahol most a Bálna van, nekem annyi is elég volt.

Nade a politika. Az aztán tényleg nem munka. A miniszterelnöki lét Orbánnál reprezentálásból, lakomázásból, sikkasztásból (hűtlen kezelésből, lopásból, orgazdaságból, befolyással üzérkedésből) áll, semmi egyébből. Soha semmin nem kell töprengeni, semmit nem kell kitalálni, nem kell olyan emberekkel találkozni, akit a háta közepére se kíván, maga gazdálkodik minden percével, bárhova mehet, ahova csak akar, például elmehet egyedül futni egy néptelen erdőbe, vagy akár a Margitszigetre. Utazgatás, cseverészés, a játék folytatódik. Apuka kinyalta a seggét, soha nem fogta be otthon se semmire, nem is kellett, hiszen mindig volt cseléd, aki megcsinálja. Tanulni se kellett, megtanulták helyette. Csak örömködés, és néha egy kis foci.

Akkor most megismétlem: munka minden céltudatos emberi tevékenység. Munka a sport, kérdezzék meg Hosszú Katinkát vagy a volt kaliforniai kormányzót, munka a színészet, bár azt is játéknak hívják, a zenélés, az írás, a szónoklás, a tárgyalás, a pártépítés, a propagandagyártás, minden munka, amihez erőfeszítés kell, és célja van. Nem az a munka, ami szenvedéssel jár. A munka okozhat örömöt is. Sőt, az az igazi, ha örömöt okoz. A fájdalmon és kimerülésen keresztül is okozhat örömöt: kérdezzenek meg egy zeneszerzőt, szobrászt vagy írót. Egy alkotót. Szülés. Egyfajta szülés, jelképesen, meg valóságosan is. Nem csak a csákányozás vagy a betonhordás munka.
És akkor hogy állunk a sínfelszedő cigányokkal? - húzzák fel most Önök gúnyosan a szemöldöküket. Mi van a csalókkal, szélhámosokkal, tolvajokkal, útonállókkal? Az is munka, kedveseim. Mindegyik. Az olajszőkítés is munka volt. A számlagyártás is az. A kis unokatestvérek is dolgoznak. Dolgozik Rogán Antal, Kósa Lajos, Habony Árpád, sőt a felcsúti gázszerelő-polgármester is.

A kommunizmus hőskorszakából visszamaradott proletár-mentalitás. Minden hasonló abból táplálkozik és maga is az. Királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák. Mindannyian a népen élősködnek. Kérem, mielőtt ekkora baromságra ragadtatnák magukat, még ha el is vakítja Önöket az utálat, vessenek egy pillantást mondjuk Ferenc József vagy a francia Napkirály, XIV. Lajos napirendjére. Horthy Miklós napirendjére. Adolf Hitler napirendjére. A bolsevikokat azért nem említem meg, mert ezt az egészet ők találták ki. Hogy csak ők dolgoznak - dolgoztak is, nem is keveset -, mások nem. Tudják, hányszor küldték el a vérengző törpét, Jezsovot munkában megrendült egészsége miatt pihenni, és hányszor nem ment? Tudják, mennyit gürcölt Blohin ezredes, Sztálin fő kivégzője, vagy egy Einsatzgruppe-katona? Himmler, Heydrich, vagy Höss, az auschwitzi láger egykori parancsnoka?

Azzal, hogy valaki dolgozik, pontosan annyit mondtak, mint hogy "oka van". Utóbbit a napokban szóvá is tettem. Nem kell átmenni kriptokommunistába. A munka ténye nem árulja el a munka célját. Azt sem árulja el, hogy az összes igyekezet ugyanarra irányul-e. Azt sem, hogy mi az eredő. Az a matematikából és fizikából ismert (a mai tapasztalataim után - lásd a Római Birodalom és a rabszolgaság mibenlétét - óvatos lettem) fogalom, mely a vektorok összegét, illetve (mechanika) azt az erőt jelenti, amellyel egy testre ható összes erő helyettesíthető.
Orbán Viktor dolgozott. Orbán Viktor dolgozik. Ha valóban az az eredő, amit eddigi tapasztalatainkból feltételezünk: bár ne tenné.
Úgy gondolom, a posztoló is valami hasonlóra akart kilyukadni, de teljesen mást mondott. Ezeket egy közepesen hülye kormánypárti megmondóember is kisujjal az asztal alá pöccinti. Ezekért gondolom én, hogy az a jó írásom, amelyik kevés tetszésnyilvánítást kap.

Harminc évnyi munka gyümölcse fog megérni 2018-ra. Önöknek egy kapavágást nem kellett rajta dolgozniuk. Még tálalniuk sem kell. Ráadásul az egészet Önök fogják megenni. Mondják, mi az Istent szeretnének még?

2016. 05. 18.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1