Putyin, Janukovics, Lukasenko, Alijev, Mugabe, Asszad, Orbán és társaik. Kim Dzsong Unt, Castrot, a dél-amerikaiakat, Kínát vagy Vietnamot csak azért nem írom hozzájuk, mert a kommunizmus egy plusz kisiklás. A kisiklás kisiklása, ha úgy tetszik.
Most úgy tűnik, nekik áll a zászló. Főleg itthon. A Jobbik és en bloc a "jobboldal" előretör. De ne áltassa magát a kedves Olvasó.
Hattyúdal. Úgymondják ezt. Nem az egyszemélyi hatalomgyakorlás hattyúdala, mert annak kíméletesebb és kiegyensúlyozottabb formáira ma is van példa, ilyen például a francia elnöki rendszer.
Hattyúdal. Az a dal, amit a hattyú a halála előtt énekel (a valóságban nem énekel). De a hattyú különben is érdekes madár. Hogy ne mondjam, érdekes szimbólum, többek között Apollón napistené. Ki ne hallott volna róla, hogy Shakespeare-t az Avoni Hattyú néven is szokták illetni? A költők lelke haláluk után hattyútestbe költözik, mondta Püthagorasz. Hogy énekelnek-e előtte, azt nem mondta. De végülis valamiképpen egész életükben énekelnek: hiszen költők.
A számtalan hattyútörténetből most csak egyet emelünk ki, Küknosz (Cygnus, "véletlenül" ez a hattyú latin neve is) történetét. Küknosz beleszeretett Héliosz napisten unokaöccsébe (nem fiába, ahogy a Wikipédia írja, de ez most mellékes), Phaethónba. Nem "barátja volt", ahogy szintén a Wikipédia mondja, mert akkor semmi értelme nem lenne az egész történetnek. A régi görögök messze nem voltak annyira álszentek és prűdek, mint amit most kormánypolitika rangjára iparkodnak emelni.
Tehát Phaethón mindenáron a Napszekeret szerette volna vezetni. Addig kérlelte nagybátyját, míg az végül megengedte neki. Nem sikerült: Phaethón lezuhant és belefulladt az Eridanosz (latinul Eridanus) folyóba. (A folyóról - ma többek között a Nilussal, Eufratésszal, sőt a Dunával is azonosítják - kapta a nevét az Eridanus csillagkép, amelynek harmadik legközelebbi csillaga az az Epszilon Eridani, amelynek egyik bolygóján életet feltételeztek.) Küknosz kétségbeesetten keresni kezdte. Annyiszor bukott le a víz alá, hogy megtalálja legalább a holttestét, hogy végül Apollón megszánta. Hattyúvá változtatta, majd az égre emelte: ő a Hattyú csillagkép.
Ez történik azokkal is, akik nem méltók a hatalom gyakorlására, mégis a kezükbe adják azt. Szóról szóra ez történik. Elvesztik, megbuknak vagy meghalnak, és utódaik vesztik el. A csodálóik szemében - akik annak akarják őket látni, aki nem ők -, azoknak a szemében, akik mintegy beléjük szeretnek, ez teljességgel elfogadhatatlan. Keresni kezdik őket. A történelemben, és másokban. Másokban? SAJÁT MAGUKBAN. Annyiszor buknak le a folyóba, hogy megtalálják, ahányszor a hattyú élelemért. Nekik ez az élelem. A nagyság tudata. A nagyság VÉLELME. Napóleon, Mussolini, Hitler, Lenin, Sztálin, Mao, Rákosi, Kádár imágói. Haláluk és/vagy bukásuk után aztán...nem az történik velük, amit józan paraszti ésszel várnánk. Várna a kedves Olvasó. Nem kapnak észbe az emberek, hogy "jajistenem, kit is bálványoztam?". Valami teljesen mást csinálnak.
Felhelyezik őket az égbe. Onnantól ők lesznek a közvetlen példakép. És onnantól azokat fogják bálványozni, akik őket bálványozzák. Ez (is) arra példa, hogy mit hív a tradíció süllyedésnek. Tradíció? Bármely elfogulatlan elme.
De most még itt vannak. Mini Napóleonok, Mussolinik, Hitlerek, Leninek, Sztálinok, Maók, Rákosik, Kádárok. Bár már... noha még nem látszik...
Énekelnek.
2014. 03. 03.