Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

Azt írta nekem körülbelül egy órája egy barátom, hogy minden éjjel sakkozni szokott. Úgy jött elő a dolog, hogy megkérdezte, hogy van nekem időm például annyit gyalogolni (pedig sok helyre előbb odaérek, mint tömegközlekedéssel odaérnék, sőt akár, mint autóval, ha beleszámítjuk a parkolóhely keresgélést is), mire azt válaszoltam, hogy ha egész nap dolgom van, elmegyek én éjjel tizenegy és hajnali kettő között is. Na, erre reflektált, hogy ő akkor sakkozik. Tehát sakk. Csak előbb még valami, amiért a sakk eszembe jutott, és ideültem (szintén hajnali) háromnegyed kettő után öt perccel, hogy ezt leírjam. Nem tudom, milyen megoldástervezetet vár tőlem az a kedves úriember, aki majdnem mindent elolvasott már, amit írtam, ami a portálon és itt van, beszélgettünk is, és ezekből annyi maradt meg neki, hogy "a Hikszosz sem más, mint a többi". Összekeverve természetesen a HMP-vel. Már a teológián sem tudtam nyomon követni, mikor kell a Krisztus, és mikor az Isten szót használni, és miért. Ma sem tudom, pedig akár istentiszteletet is tarthatnék, papírom legalábbis van rá. A Hikszosz egy nem hivatalos szervezet. Soha nem is lesz hivatalos. Több, mint baráti asztaltársaság, ennek ellenére jogilag ugyanolyan. A HMP egy párt. Ideiglenes párt, de mégiscsak párt. Amely - egyelőre - mindazokkal a jogosítványokkal rendelkezik, mint a többi párt. Számomra KAPU. Amin belépve oda lehet jutni a következő kapuhoz, onnét a következőhöz, és így tovább. Beszéljünk csak a HMP-ről. Az említett úriember azért írta, amit írt, mert nem abban a világban levőnek gondolja magát, amiben a valóságban él. Hozzászokott e világ kifejezésmódjához és értékrendszeréhez. Ha azt mondom neki, hogy el kell számoltatni a korrupt politikusokat, tárgyalásokat kell kezdeni az államadósság átütemezéséről vagy egy részének az elengedéséről, Bokrost ki kell nevezni pénzügyminiszternek, Bajnait kormányfőnek, vissza kell állítani a régi alkotmányt, beruházás- és tőkebarát politikát kell folytatni, vissza kell állítani a jogbiztonságot, vagy egyszerűen azt, amit a műparaszt egy régi szocreál filmben: a hibókat ki köll javítani, maradéktalanul elégedett lenne. És egyetlen percig nem gondolna arra, hogy ha ilyeneket írnék-mondanék, akkor lenne a HMP pontosan olyan, mint az összes ellenzéki párt, legfeljebb a kinevezendők listája különbözne kicsit. Persze hozzátenné, hogy erre momentán semmi esélyt nem lát, mert ugye, a Fidesz...és innentől kezdve a kígyó enfarkába harap: mi se vagyunk képesek többre, mint hogy szépeket mondjunk. Talán, ha az a bizonyos egymillió légy ott sorjázna mögöttünk, aki a szart finomnak tartja, komolyabban venne. És ebbe a tévedésbe nem csak ő esik bele, hanem sokak, nap mint nap. Az egymillió légy azt is finomnak fogja tartani, ami tényleg finom, ha elég sokat hallja, és ha lát néhány embert, aki már úgy gondolkodik. Az egymillió légy véleménye egyszer ilyen, egyszer meg amolyan.

 

És akkor most jön a sakk. A sakkban vannak ugyan bábuk, például sok-sok gyalog (ez is olyan, mint a "roma" vagy a "néger", tehát véletlenül sem fogom "parasztnak" hívni), meg erősebbek is, de egyik bábú sem ér semmit, ha rossz a pozíciója. Vagyis azok a bábuk ROSSZ HELYEN ÁLLNAK. Ez az ország tele van tehetséges emberekkel. Tízmilliós lélekszám már épp elég nagy ahhoz, hogy ezt ki lehessen jelenteni. És néha a gyakorlat is ezt mutatja. Olyan emberekkel van tele, akik fél-negyed pénzért boldogan elvállalnák, és valószínűleg nagyságrendekkel jobban elvégeznék azt a munkát, amit a hivatalba juttatott pártemberek és rokonok végeztek-végeznek, például Selmeczy Gabriella vagy Vitézy Dávid. De az égvilágon semmire nem jutunk ezekkel az emberekkel, ha egy kontraszelektív és (ezért) kontraproduktív rendszerbe helyezzük őket. Semmire, meg különben is rövid úton kigolyózódnának.

 

Ilyen egyszerű. Mármint, ha egyszerűen akarom elmondani. Valójában...mindenesetre szép, derűs, kánikulai napot kívánok mindenkinek akkor úgysem lehet gondolkodni.
Vagyis lehet, de ki akar?

 

2012.08.23.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1