Valamilyen állapot valamilyen fájdalmat okoz. Testi VAGY lelki szenvedésről szoktak beszélni, ugyancsak szokás szerint teljesen tévesen. Még az Értelmező Kéziszótárban is így áll. Nem VAGY. Minden szenvedés LELKI szenvedés. Hogy mi okozza, megint más kérdés. Testi fájdalom vagy lelki fájdalom. A lelki fájdalomnak vannak testi következményei, a testi fájdalomnak lelki következményei. ASZENVEDÉS A RÖVIDEBB-HOSSZABB IDŐRE ÁLLANDÓSULT LELKI FÁJDALOM.
- Hát ez meg hogy? - nézhet itt rám kérdően az Olvasó. Egyszerűen. Elképzelhető olyan állandósult TESTI fájdalom, amely nem jár szenvedéssel, sőt KIFEJEZETTEN ÖRÖMÖT OKOZ? Minden további nélkül. Ebből élnek a dominák. Ezt hajkurássza az összes mazochista, hős- és mártírjelölt. Ezért verték véresre a hátukat a flagellánsok, kaszabolják össze magukat két mártírjuk, Husszein és Hasszán ünnepén a síita fanatikusok. Még Gárdonyi is írt róluk az Egri csillagok-ban. A ruha alatt viselhető, rejtett önkínzó eszközök ma se mentek ki a divatból. Tessék egy kis Dan Brown-t olvasni.
Elképzelhető olyan állandósult LELKI fájdalom, amelyben - definitíve - az örömnek szikrája sincs, és nem jár szenvedéssel? Nem kellek ide én. Az Olvasó maga is tudja a választ.
Akkor az állatok nem tudnak szenvedni? Dehogynem tudnak. Az állatoknak is van lelkük. Persze előbb fájdalmat kell érezniük, és azt csak akkor éreznek, ha van nekik mivel. De az állatok szenvedése - minél primitívebb az állat, annál inkább - túlnyomórészt a testükre korlátozódik. Láttak már mazochista kutyát? Hogy csak túlnyomórészt, arra is van példa. Ha már a kutya jutott az eszünkbe: hallottak már a halott gazdája sírján elpusztuló, különben teljesen egészséges kutyáról?
Jó, és az önsajnálók? Az önsajnálat kompenzáció. Egy magasabb minőség illúzióját keltve kioltja a szenvedést. Az attól kezdve, mint az önsajnálat forrása, megszűnik szenvedés lenni. Olyannyira, hogy sokszor egyenesen a személyiség alapjává válik.
Olyat, amiben akár csak egyetlen nem tapasztalt elem van, nem lehet elképzelni. Új történeteket ki lehet találni, de csak "régi" elemekből. A görög-római istenvilág éppúgy, mint a keresztény túlvilág, E VILÁG. Semmi analógia, semmi elvontság. E világ, minden kis porcikájában. Mi más is lehetne?
A menny éppen úgy e világi, mint a pokol. A Menny a tökéletes közösség mindennel, A TÁRSAS LÉT ABSZOLÚTUMA, amikor MINDEN egyetlen, időn kívüli és kiterjedés nélküli pontba olvad össze (nem redukálódik). Az ősrobbanás előtti állapot, ha a fizika nyelvén akarom kifejezni. Az alanyi ÉN, ami egyben MINDENKI és MINDEN, de már ezeket sem lehet róla elmondani, mert már ezeken is túl van. Mindenen túl van. Önkényes megfogalmazással MINDENEN FELÜLI. Mennyeien boldog, de az augustinusi "semper maior", "mindig nagyobb" értelmében: a boldogságot annyira meghaladóan boldog, hogy már SEMMIT nem lehet róla mondani.
Most pedig egy eléggé furcsát fogok állítani. Minden szenvedésben van valami közös. MINDEN SZENVEDÉSBEN OTT VAN AZ EGYEDÜLLÉT. Egyedüllét-érzés nélküli szenvedés NINCS. Minél kevésbé érzi magát az ember egyedül, annál kevésbé szenved. Ezen nincs gondolkodni való. Ez nem teória: EZ ÍGY MŰKÖDIK. Még a halálos beteg is megnyugszik, ha ott ülnek a szerettei az ágya mellett. Persze csak akkor, ha a szerettei tényleg a szerettei. Ha valamiképpen a szerettei és ő egységben vannak, lásd: "te vagy a felebarátod". És minél kevesebb az idegenség (egyben elkülönültség) érzése velük szemben, minél inkább elfogadja őket MINT SAJÁT MAGÁT, annál inkább a szerettei lesznek. Másképp nem megy. Másképp egyedül fog meghalni, ahogy - akármekkora család vette körül - egyedül is élt addig.
A SZENVEDÉS A PURGATÓRIUM. A tisztítótűz. Amit lehet elviselni, és meg lehet szüntetni. Ki lehet belőle szállni. Ha csak elviselem - ilyen az önsajnálat -, akkor benne maradok, csak nem veszek róla tudomást. Ha megélem, annak lényege szerint, MINT EGYEDÜLLÉTET, és ANNAK LÉNYEGE SZERINT orvoslom, akkor ki tudok belőle szállni. De csak akkor tudok belőle kiszállni. Hogyan tudom "annak lényege szerint" orvosolni? Az IDEGENSÉG feloldásával, aminek első lépcsője MÁSOK ELFOGADÁSA. Ez a kulcs, kedves Olvasó: ha valami bajom van, NEM MAGAMMAL kell foglalkozni, hanem MÁSOKKAL. El lehet vonulni a világtól, de csak azért, hogy tisztázzam magamban a dolgokat. És ha nem erre jutok, nem arra, hogy hogyan kezdjek hozzá, akkor felesleges volt elvonulnom. Nem teljesen, mert az ember úgy van megszerkesztve, hogy annak is legyen járulékos haszna, aminek önmagában nincs. Elérhet egy sokkal magasabb koncentrációt. Egy nagyobb fogékonyságot... MÁSOK FELÉ. A világ felé.
Ezért tisztítótűz. Nem "másokat" tisztít ki belőlem, hanem saját (engem akadályozó) személyiségemet saját magamból.
A Pokol a teljes egyedüllét. Ami...megint egy meglepetés, kedves Olvasó: NINCS. Azért nincs, mert az ember NEM LEHET egyedül. A létező világban olyasmi, ami mellett nincs "más", nem lehetséges. Ameddig nem volt "valami", addig tér se volt, idő se volt, Isten se volt a szó köznapi értelmében. Nem könnyű felfogni. Nem is lehet, hiszen, mint mondtuk, olyat, ami nem tapasztalható elemet tartalmaz, nincs. Sem nem elképzelhető, sem nem "van". Ezért és nem ezért.
Az egyedüllétnek csak az ÉRZÉSE van. Ha pedig ez megszűnik, megszűnik vele a Pokol is. Nem lesz többé.
Ha pedig "itt" nem lesz, "ott" sem lesz, mivel "itt" és "ott"... az ugyanaz.
Ennyire egyszerű.
2014. 07. 10