"Az egészség ugyanolyan személyes tőke, mint a lakás vagy az autó, és aki felelőtlen életmóddal elvesztegeti ezt a tőkét, annak jobban hozzá kell járulnia az egészségüggyel kapcsolatos kiadásokhoz" - mondta Orbán Viktor hétfőn, a parlament tavaszi ülésszakának nyitónapján tartott beszédében.
Most már csak az a kérdés, mit értünk felelőtlen életmód alatt. Mondjuk, ha az ember, aki maga ugyan nem dohányzik, sokat jár olyan társaságba, ahol dohányoznak, vagy nem olvassa a meteorológiai előrejelzéseket, és rendszeresen esernyő nélkül megy el otthonról, minek következtében mindig megfázik? Nem sportol rendszeresen, ehelyett felelőtlen módon túl sokat dolgozik, hogy eltarthassa a családját és fizethesse hitelei törlesztő részleteit, melyek az állam gazdaságpolitikája és segítségének elmaradása miatt állandóan nőnek? Nem táplálkozik egészségesen, margarinos kenyér, tésztafélék és zsíros kenyér helyett nem gépsonkát, sovány csirkemellet, zöldsalátákat és naponta legalább fél kiló friss gyümölcsöt eszik? Nem az agglomerátumban lakik, hanem a büdös városban, ahol a büdös buszok kipufogógázait szívja a megállókban, ahelyett, hogy hibrid terepjáróval menne dolgozni? Hogy minden számlán, áremelkedésen, újabb adón, kormányfői beszéden felhúzza magát, holott rég a Maldiv-szigeteken kellene lennie, és csak azzal törődnie, hogy cápalesre megy másnap, vagy inkább sütteti a hasát a napon?
Nur Mohamed Taraki - már írtam egyszer róla - 1978 tavaszától másfél évig volt az akkor alakult Afgán Demokratikus Köztársaság elnöke. Első ténykedései egyikeként az analfabéta parasztok tömegeinek kötelezővé tette az írásbeliség elsajátítását, amire iskolák hiányában csak a városokban volt lehetőség. A parasztok nem éltek vele, mert dolgozniuk kellett, és e nélkül éhen haltak volna. A válasz a falvak lebombázása volt. Taraki ezzel két legyet ütött egy csapásra: az életben maradottak már csak a városba mehettek, ha fedelet akartak a fejük fölé, és ezzel is csökkent az analfabéták száma.
A társadalom számára a legnagyobb terhet az öregek, betegek, magukról gondoskodni képtelenek jelentik (hogy a társadalom épp ezért van, arról most - a miniszterelnök gondolkodásmódját követve - meg is feledkezhetünk). A katonaság rég felismerte ezt: a fegyverek, például a taposóaknák egy részét már nem arra tervezik, hogy az ellenséget megölje, hanem hogy csak MEGSEBESÍTSE. Legalább tíz éve mondom ironikusan, hogy a "felesleges" koloncoktól a társadalom nyakán úgy lehetne a legegyszerűbben megszabadulni, ha a legnagyobb terheket az ő vállukra raknánk. Sokan vannak, tehát nagy lesz a várható bevétel, a számuk pedig, mivel nem fogják bírni a teljesítést, várhatóan örvendetes csökkenésnek indul. Persze, mint általában mindig, most sem Orbán Viktor találta fel a spanyolviaszt. A 18-19. században élt angol demográfus, Thomas Robert Malthus tiszteletes már értekezett a szegénység természetes és mesterséges fékjeiről, előbbiek alatt többek között az éhhalált, dögvészt, gyermekhalandóságot, utóbbiak alatt a gyilkosságokat, kivégzéseket, háborúkat értette. De a Füher is sokat tett az ügy érdekében a - korántsem kegyesen végrehajtott - euthanázia-programmal, és mindazok kiirtásával, akiket a társadalom élősködőinek gondolt: ez utóbbi jótéteményét ma Holokauszt néven tartja nyilván az emberiség.
Még arra is van történelmi példa, hogy ki döntse el a második bekezdésben felvetett kérdést. Az ókori Spártában a vének tanácsa határozta meg, melyik csecsemőből válhat életképes felnőtt, és melyiket kell a Tajgetoszról ledobni. A "vén" nem feltétlenül életkorra vonatkoztatandó, jelenthet "bölcs"-et is (Karl Maynál ezért tisztelik meg a legnagyobb vadnyugati hősöket, mint Old Shatterhandet, Old Firehandet, Old Deatht ezzel a jelzővel).
Nos, ma hivatalosan a haza bölcse kizárólag a Deák Ferencet messze felülmúló Orbán Viktor lehet.
2011.02.15.