Adós maradtam még valamivel: a szereplők szempontjaival. A marionettfigurák szempontjaival, akiket a politika mozgat, de a politikát már kiveséztük. Leírtam ezt a három szót: CÉLSZERŰSÉG, ÖNKORLÁTOZÁS, MEGBOCSÁTÁS. Makro- (társadalmi) és mikro- (személyes) szinten is. Először akkor írtam le, úgy öt-hat éve, amikor azt próbáltam kitalálni, mi volna az a három pillér, amire egy jó kormányzást fel lehet építeni. De ugyanez a három pillér az is, amire egy jó embert fel lehet építeni. És most ne kötözködjünk azon, hogy mi a "jó". Jó az, ami működtet. A közösséget is, az egyént is. Rossz az, ami elpusztít.
Ez a játék hárombábos. Az egyik az áldozat, a másik az elkövető, a harmadik a publikum, en bloc. Mi van akkor, ha az áldozat nem tud túllépni az őt ért sérelmeken? Ismét idéznem kell a történetet, amelyben két auschwitzi túlélő találkozik. "Én megbocsátottam az őreimnek", mondja az egyik. "Én nem tudok", így a másik. "Akkor... akkor téged még mindig fogva tartanak" - néz rá szánakozva az első.
Most felcserélem az elkövetőt és a publikumot, tehát a publikummal folytatom. Ha a publikum megbélyegzi a büntetését letöltött elkövetőt, és nem hajlandó ezt a bélyeget levenni róla, akkor ezzel őt belekényszeríti abba a szerepbe, amiből épp ellenkezőleg: ki kellene szabadítani. Ha nem szabadítják ki, pont azt az állapotot fogják konzerválni, amitől meg akarnák szabadítani magukat, vagyis a társadalmat. Nem adnak kibúvót. Te ilyen és ilyen vagy, mondják, bármilyen is. És ezzel -
elérkeztünk az elkövetőhöz. Az esetek nagy részében a későbbi bűnözők nem úgy indulnak neki, hogy ők bűnözők lesznek. Többnyire fel se fogják. Még nem voltak megbüntetve, tehát nem is érzik. Jó heccnek vélik. Betyárromantika, írtam tegnap. Aztán egyszer csak börtönben találják magukat, majd onnét kijőve egy általános megvetés középpontjában. Nagyon nagy erő kell ahhoz, hogy valaki innét megszabaduljon. Már ahhoz is, hogy meg akarjon szabadulni. Az egész világ azt harsogja, hogy te rossz vagy. Az ember még akkor is elgondolkodik, hogy talán mégis, ha nem csinált semmit. Hát még, ha csinált. Még egy zsidónak is rossz érzései lehettek, ha olyat tett, amit puszta zsidó mivolta miatt tiltottak neki, annak dacára, hogy átérezte az igazságtalanságot. Volt egy régi ismerősöm, Kutas Istvánnak hívták. Biszku embere volt, régivágású kommunista, az MLSZ volt elnöke. Duplán aktuális mostanában. Eredetileg Klinger Hugónak hívták, innét a származását is könnyű kitalálni. Nos, Kutas Pista bácsit megkérdezték, hogyan lett kommunista? Hát, mondta, ő zsidónak született. Sehogy nem fért a fejébe, hogy ezért miért kell őt üldözni. De ha már úgyis üldözik, gondolta tovább, minden ok nélkül, akkor ad ő okot rá, és onnantól legalább a lelke egyensúlya rendben lesz. Így van ez valahogy a bűnözőkkel is. Ha gyengék a fordulathoz, vagy, illetve ráadásul még marasztalják is őket, akkor a kompenzálásnak a könnyebb módját fogják választani: azonosulnak a rájuk kiosztott szereppel.
Megbocsátani nem tudó áldozat, megbélyegző társadalom és mindezeket elfogadó elkövető. Triplex via. Hármas út. Hármas szorzó. Háromszoros biztosíték a bűn konzerválására. Háromszoros biztosíték a romlásra. Aminek ez esetben nincsenek virágai.
Csak így tovább, kedves barátaim.
2016. 04. 07.