Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

Amikor két és fél éve elkezdtem az akkor tizenegy magyar minisztérium által lefedett területeket elemezni, és egy újabba fogtam, nem ritkán késő éjjel, mindig fohászkodtam egy kicsit magamban, hogy hátha akad végre valami, amit nem kell az alapoktól megváltoztatni, vagyis emberi időben nyugovóra térhetek.
Nem akadt. Az elemzett területek között volt természetesen az igazságszolgáltatás is. Nem térek most ki rá részletesen, aki akarja, megtalálja a Naplóban, talán ma se gondolnám másként.
Viszont valamit ezzel kapcsolatban most le kell írnom. Ma már semmit nem akartam - most látom, igazából már holnap van, tehát vissza az egész -, de olvastam egy cikket. És most mindjárt elmondom a konklúziót. Mindig zavart a büntetőjogban, hogy gyakorlatilag ugyanazt a büntetést rója ki teljesen különböző bűncselekményekre. Pénzbüntetés (hagyjuk a javító-nevelő munkát), szabadságvesztés három fokozatban (fogház-börtön-fegyház, az elsőt és az utolsót az újságírók előszeretettel kevergetik, mint némely fagylaltos a szocializmusban, sőt tegnapelőtt a Daubnernél a málnát az eperrel és általában mindennel, ami piros), nem létező vagy kimentett vagyon elkobzása. És persze a közügyektől való eltiltás, amit egyrészt minden bűnelkövető kiröhög, ti. ők maguk a közügy, másrészt "becsületes" polgártársaink nagy részére is ki kellene terjeszteni, de ezt nem mondtam komolyan, csak félig. Igazából a büntetőtörvénykönyv olyan, mint egy volt szocialista étlap: rántott hús sültkrumplival, pöri-ubi-noki, csem.sert.sült.burg.pár.káp., az elmaradhatatlan brassói (a maradékok maradéka megfokhagymázva), és nagyjából a végére értünk. Nulla ésszerűség van benne. Ugyanazt a büntetést kapja a tolvaj, a sikkasztó, az adócsaló, a korrupt hivatalnok, a rabló, a garázda és a gyilkos. Még a büntetések mértéke se tér el nagyon, sőt, de ezt most ne taglaljuk. Ráadásul annak a fennen hangoztatott alapelvnek sem felel meg, hogy célja a társadalom védelme. Ha ez volna a célja, akkor - a társadalom, konkrétan az adófizetők szempontjából - például vagyon elleni bűncselekményeknél nem úgy akarna "igazságot" szolgáltatni, hogy miután elfogta a delikvenst, aki vagy felélte, vagy más nevére íratta, vagy egyszerűen eldugta azt, amit eltulajdonított, közköltségen lefolytatja ellene az eljárást, ami azt célozza, hogy minél tovább rács mögé kerüljön, ott ellátja, eteti, munkát viszont nem ad neki, egyszóval megfejeli azt a kárt, amit az illető amúgyis okozott, és ezek után, mint aki jól végezte dolgát, kiengedi, és kezdődik az egész elölről.
Nem differenciál. És nem a célszerűségre törekszik. Nem teszi meg a legalapvetőbb lépést sem: nem különíti el azokat, akiknél a kár megtérülésére kell törekedni, mert a cselekedetük kimerült a károkozásban, és az egyebeket. Anyagiasan gondolkodik, de ilyen ez a világ, és többek között ezért kell rajta változtatni.

Ha például egy állatot elpusztítanak, vagy megkínoznak, ugyan már bünteti nevesítve a dolgot - eddig ez rongálás volt -, de még mindig elnéző mosollyal. Még mindig úgy kezeli, hogy "ejnye, no".
A jogalkotó mögül épp az a valami hiányzik, ami lassan az egész világból: a SZELLEM. Ha nem hiányozna, az állatkínzást-ölést az emberkínzás-ölés előszobájának tekintené, és ekként is szankcionálná. Merthogy az.

És most jön, amit olvastam. Az urat eredetileg Eric Clinton Kirk Newmannak hívják, a pornóipari művészneve Luka Rocco Magnotta, jelenleg huszonkilenc éves, kanadai. Newman-Magnotta azzal szórakozott, hogy maga készítette filmeket rakott fel az internetre. Az egyiken saját macskáját vette fel, amint megkínozza, majd kivégzi. A fiatal lányok körében a videón jól látható Magnotta osztatlan csodálatot váltott ki. Ezernégyszáz főből álló csoportot alakítottak "Támogassuk Magnottát" nicknév alatt. Végtére is csinos fiú. A macska senkit sem érdekelt.
Aztán Stephen Harper kanadai miniszterelnök, később (véletlenül?) a Kanadai Liberális Párt, majd két iskola levágott emberi testrészeket kapott. Ezzel egyidőben egy Montreal melletti apartmanház tulajdonosa kihívta a rendőrséget, mert gyanús bűz szivárgott a 208-as apartman ajtaja alól. Az apartmant hősünk bérelte, benne megtalálták szobatársa, Jun Li 33 éves kínai diák torzóját. Jun Li kivégzését is felvette videóra, sőt azt is, amint evett belőle, majd az egészet szintén felrakta a netre. Végül Magnottát Németországban elfogták, és kiadták Kanadának.

Aki állatok megkínzásával kezdi...folytassa, kedves Olvasó.

 

 

2012.07.27.

 

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1