A keresztény-keresztyén Bibliának két része van: az Ószövetség és az Újszövetség. Mindegy, hogy keresztény, vagy keresztyén. A katolikusok az előbbit használják, a protestánsok az utóbbit. A régi magyar nyelv "keresztyén"-t mondott. Mindenki ugyanazt érti alatta. Én most maradok a katolikus verziónál, a laikusok körében ez az elterjedtebb. Az Ószövet ség nagyrészt héberül íródott, kisebb részt arámiul. Az arámi sémita törzsi nyelvként kezdte, majd asszír- újbabiloni és perzsa közvetítő- és diplomáciai nyelvből az Óperzsa Birodalom hivatalos nyelvévé vált. Egészen az arab hódításig a Közel-Keleten ezt a nyelvet használták általánosan a beszédben. Ezen beszélt Jézus a tanítványaival, ezen írták a Talmudot. A Biblia arámi részei együtt sem valami sok szöveget tesznek ki: egy kőrakás Mózestől, egy mondat Jeremiástól, a többi Ezdrástól és Dánieltől. Az Újszövetség görögül íródott, kisebb, de nem összefüggő, görögre is lefordított arámi betoldásokkal. Az Ószövetség a babilóniai fogságba hurcolás során megsemmisült. A legenda szerint Ezdrás pap diktálta le fejből a fogság után, immár Jeruzsálemben, negyven nap alatt. (Most nem térünk ki az ún. deuterokanonikus, másodlagosan kanonizált, azaz mértékadónak nyilvánított könyvekre.) Az Újszövetségen is vitatkoznak, például a három szinoptikus (együvénéző, nagyjából ugyanazt tartalmazó) evangélium közül Máté evangéliuma lehet, hogy eredetileg arám nyelven íródott. Lehet, mondom, mert ilyen most nincs. A "lehet", "talán", "valószínű" és hasonló kifejezések végigkísérik a Biblia egész történetét.
Hogyan is ne kísérnék. Egy nagyjából HÁROMEZER ÉVES történetről van szó. A könyvnyomtatásig is kétezer-ötszáz évről. Addig értelmeztek, vitatkoztak, másoltak. A vitatkozással és értelmezéssel azóta sem hagytak föl. Bonyolítja a helyzetet, hogy a régi héberben nem voltak magánhangzók. A punktáció elterjedésével (Krisztus UTÁN 1200 körülre, Mózes Maimonidész korára), jelölték ugyan a helyes kiejtést, vagyis a magánhangzókat, de az addigra kialakult HAGYOMÁNYNAK megfelelően. És biztos, hogy az megegyezett a szentírók eredeti szándékával? Biztos a fenét. Voltak szándékos félrefordítások is. Vagy nagyon úgy néz ki, hogy - a közhiedelemmel ellentétben - szándékosak. Ilyen Mózes szarva, lásd Michelangelo Mózes-szobrát és a régi Vulgata (hivatalos katolikus latin Biblia) szövegeit. A szó eredetileg a krn gyökből állt. Három mássalhangzó. Ez jelenthet magánhangzókkal kiegészítve keren-t, szarvat, és karan-t, ragyogást is. Arról a jelenetről van szó, amikor Mózes lejött a Sinai hegyről, kezében a kőtáblákkal, és az arca ragyogott. Persze, hogy ragyogott, és nem nőttek szarvai. Ezt Jeromos egyházatya, a Vulgata fordítója éppolyan jól tudta, mint mi és a régi rabbik. De neki volt egy nagyon is megfogható és nyomós egyházpolitikai oka, hogy szarvat fordítson, ezt majd A jó királyban el lehet olvasni. Azt is fordított. A tű fokán áthaladó tevének már korántsincs ekkora jelentősége. Itt az arámi gamla (teve) és gamta (hajókötél) keverésén vitatkoznak. Biztosat senki nem tudott eddig, és gyanítom, eztán sem fog tudni. Az értelem azonban, akár teve, akár kötél, nem változik, hacsak nem erősebb az abszurd tevével. Egyezzünk ki: ha félreértés, jól sikerült félreértés. Jobb, mint az eredeti. Ha meg nem félreértés, akkor min vitatkozunk?
Két testület mindig beleköp a levesbe: a fordítók és a (könyvnyomtatásig) másolók. Volt egy harmadik is, ami a sor elején áll, de vele most sem idő, sem tér nincs, hogy foglalkozzunk, ez a mindenkori kanonizáló (mértékadónak elfogadó) bizottság. A Biblia szövege mindig aszerint alakult, amilyen instrukciók alapján a fordítók dolgoztak. Ha valami nem tetszett, vagy nem volt harmóniában a hivatalos dogmatikával, vagy kihagyták, vagy megváltoztatták. A szellem-lélek párbajt azért nem írom le, mert leírtam A jó királyban, jó hosszan, majd el lehet olvasni. De leírok - fejből - egy másik példát. Amikor az egyik ősatya, Jákob leszolgálta a maga háromszor hat évét apósánál, Lábánnál (tizenkét évet a feleségeiért, hatot a vagyonáért), elindult hazafelé, hogy találkozzon és kibéküljön bátyjával, Ézsauval. Jábók révénél a családját átküldte a Jordánon, ő azonban egy éjszakát az innenső parton töltött. És akkor egy férfiú rátámadt, és egész éjjel tusakodott vele (Károly szövege), de nem tudott erőt venni rajta. Végül a férfiú megérintette Jákob csípőjét, hogy az kificamodott, majd kérlelni kezdte, engedné el. Csak akkor engedlek el, ha megáldasz, válaszolta az ősatya. "Hogy hívnak?" - kérdezte a férfiú. "Jákobnak." "Ezentúl ne hívjanak Jákobnak, hanem Izraelnek," - mondta a férfiú - "mert HARCOLTÁL ISTENNEL ÉS AZ EMBEREKKEL, ÉS GYŐZTÉL." (Izrael azt jelenti: Istennel harcoló. Nem Isten segítségével, hanem az Isten ellen.) Jákob pedig elnevezte a helyet Penuelnek, mert, mondta, "láttam az Istent színről színre, és nem haltam meg". A férfiú, akit Jákob kvázi legyőzött, Isten volt. Nehéz ezt bárki teológusnak a kalapja mellé tenni, megértem. Nem is nagyon akaródzott nekik. Most ez olvasható a Bibliában: "harcoltál Istennel és az emberek felett győztél". Vagy ez: "Istennel szemben erősnek bizonyultál és emberek felett fogsz győzni." Hogy ennek így semmi értelme, az senkit nem zavar. Az alaptétel nem sérült, és ez a fontos.
És akkor hátra van még a másolás. Képzeljünk el egy szerzetest, félhomályos cellájában, este mécs- vagy gyertyavilágnál. Égő szemmel, sajgó kézzel (neve is volt: ún. "szerzeteskéz"). Nagyon könnyű elnézni valamit, vagy egyszerűen átugrani. És a következők már RÓLA másoltak.
A tudományt és a vallást, mint annyi mindent, sokszor egyszerűen összekeverik. Ugyanúgy összekeverik, ahogy az asztronómiát és az asztrológiát, vagy a kémiát és az alkímiát. Egyikkel próbálják cáfolni a másikat. Régen a vallással a tudományt, ma fordítva. Nem összevethető dolgokról van szó. Almáról és körtéről. Ha emlékeztetnek is egymásra, a lényegük teljesen más, már a kiindulástól kezdve. A tudománynak és a vallásnak egyetlen érintkező pontja van, az axióma. Az a tény, amit nem lehet bizonyítani, csak tudomásul lehet venni. Itt végződik a tudomány, és itt kezdődik a vallás. Ha a kettőt összekeverjük, abból semmi értelmes dolog nem származhat. Más a történelmi Jézus, és más Jézus, Isten Fia. Olvastam egyszer egy tanulmányt, amely azt elemezte, mit mondhatott valójában Jézus azokból, amiket neki tulajdonítanak, és mit nem. EGYETLEN mondat maradt fent a rostán: "adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené". De ez történelem. Vagy, amennyiben a Bibliát egy irodalmi alkotásnak tartja valaki, irodalomtörténet. Nem vallás.
A fordítási eltérések sem tekinthetők véletlennek. Egyrészt teljesen materiális okokkal bírnak, másrészt ugyanúgy Isten akaratát tükrözik (mert e világon semmi nem tükrözhet mást), mint az eredeti annak idején. Attól függ, ki honnan nézi.
Fekszenek ott mind a ketten, megférhetnek szépen, csendben, énekelte az Omega a Naplemente című slágerében. Két halottról, persze, de ez már inkább Nietzsche lenne.
2012.10.03.