"Otthon bolondját járja a világ,
Majmos, zavaros, perces, hittelen,
Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,
Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák.
Magyar Bábelnek ostoba kora,
Ments Atyaisten, hogy bennelegyek -
Engemet kötnek égbeli jegyek
S el kell hogy jöjjön nászaink sora.
Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.
Robogok honról rejtett vonaton,
Ebek hazája ma, nem az enyém -
S ha marad csak egy hivőm, szent legény,
Még a holttestem is ellopatom.
Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen,
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.
Magyar leszek majd hogyha akarom,
Ha nem sutáké lesz itt a világ,
S fölcsap minden szent és igazi láng
Rejtekből avagy ravatalon." (Ady Endre: A perc-emberkék után)
Miután már sokadszor jelent meg nekem az úgynevezett Polgári Konzervatív Párt oldala, és kedvelői között két ismerősöm is feltűnt, egy liberális gondolkodású, általa többször hangsúlyozottan zsidó származású újságíró és egy pár éve a Jobbik által támogatott polgármester-jelöltként induló, (némi cigányozással kiegészítve) "migráns"-gyűlölő, (evégből?) oroszbarát ügyvéd, tehát mindezek EGYSZERRE, gondoltam, csak ránézek. Előrebocsátom: nem voltam alapos. Én is hozott anyagból tájékozódom, ezért ma megkerestem Béndek Péter alapítót, aki azóta már nem a párt elnöke, de még ott van, aztán vagy válaszol, vagy nem. Szerintem, különösen, ha ezt elolvassa, nem, pláne, ha mást olvas el tőlem, dehát hozzászoktam már az ilyenekhez. Véleményt alapvető ismeretek nélkül - és az alapvető ismeretek nem a másod- harmadkézből származó ismeretek, de még csak a "korrekt" adatok sem, sokkal inkább a benyomások, ehhez viszont az ember kell, maga - nem írunk, legfeljebb feltételezésként, én is ezt teszem most. Abból a kevésből, amit az elmúlt félórában felcsipegettem. Tehát akkor most írok egy egyveleget az elmúlt félórában felcsippentettekből, az ebből kialakult, felszínes véleményemből és a saját előítéleteimből. Hozzátéve, hogy - ismét - hajlandó vagyok egy nyolcvan méteres Lindt-csokiba fogadni bárkivel, hogy úgy fognak alakulni - és úgy állnak - a dolgok, ahogy megjósolom. Bár ne így lenne. HMP ide, HMP oda. Látják, próbálok ide sem elfogult lenni. Csinálja valaki utánam.
Előreveszem a végét. Ha meglátok egy új pártnevet, már megfájdul a fejem. Ez persze nem annyira új, idén lesz három éves, de én csak most szaladtam bele. Abba, amit képvisel, már régebben. Volt nekem egy szociológus (egyben jogász) professzor ismerősöm, tőle hallottam először a "konzervatív liberális" szót. Hát ez fából vaskarika, mondtam, az is, de most úgy gondolom, hogy bizonyos szempontból mégsem. Hiszen mindenki konzervatív liberális, kérdés, ki mit ért konzervativizmus alatt, mit szabadság alatt, hogyan ötvözi a kettőt, és kinek a számára. Kinek mi a rögeszméje (én se vagyok kivétel), mit enged meg magának, és mit másoknak. Ne forgassák a szemüket, e kettő ritkán fedi egymást. Ha így, ha úgy. És ez se jó, meg az se jó. Kálvin végletekig elvhű (szándékosan írtam így) és szigorú ember volt, (egyik) nagy elődje, Savonarola is. Magukkal is szigorúak voltak, és törekedtek arra, hogy másokkal is azok legyenek. Kálvin a korabeli Genfet, Savonarola a korabeli Firenzét tette tönkre, véle a reneszánszt. És mindketten a világi hatalom mögötti szakralitást, bár ebben a katolikus egyház is tevékeny részt vállalt. A reformáció óta a király nem ugyanazt jelentette többé, mint azelőtt. I. (Stuart) Károly, az angol Parlament által kivégeztetett uralkodó úgy fogalmazta meg, hogy "ha nincs püspök, nincs király sem". Ehhez én legfeljebb azt tehetem hozzá, hogy norma szerinti püspökről és norma szerinti királyról beszélünk.
Orbán az említetteknek épp az ellenkezője. Ő magának is sokat enged meg, a kiszolgálóinak is. Mások rovására, mondják most Önök. Persze, hogy mások rovására. Anélkül nem működik. Így ezért lesz vége, úgy meg amazért lenne. Rágják át még egyszer magukat ezeken. Érdemes.
Nos, az ilyen vagy olyan (elvi) alapon működő társadalmi képződményekkel semmi baj nincs mindaddig, ameddig baráti asztaltársaságként működnek. De sajnos, a mai berendezkedés nem erre szelektál. Nem arra, hogy a - szó szerinti értelemben vett - elvtársak megmaradjanak elvtársaknak, és - HA ÚGY FORDUL AZ ESEMÉNYEK KEREKE - beleszólhassanak a történelembe, egy történelmi másodpercig. Hogy akkor szólhassanak bele, amikor a rögeszméjük és a pillanatnyi szituáció megoldása (egy pillanatra) találkozik. Ekkor úgy tűnik, a tézis felismerés volt, ami időben és térben egyaránt igaz. Egyaránt leképezi a valóságot. Megragadja a lényeget. ÚGY TŰNIK. EKKOR. A következő történelmi pillanatban viszont az, ami "ekkor" úgy tűnt, már másként tűnik. ÉS MÁSKÉNT IS VAN.
Mit csinál akkor a "jó" politikus? Ragaszkodik az elavult igazságához? Meg fog bukni. Nézetet vált? Ezt tette Orbán Viktor a kilencvenes évek elején. Pragmatizmusnak becézik. Reálpolitikának. A reálpolitika és az erkölcs ritkán járnak egy cipőben. Akkor? Akkor, amennyiben a politikus pártpolitikus, és a pártja gyakorolja a hatalmat, két út előtt áll: diktatúrát épít ki, vagy átmegy szélmalomba. Esetleg mindkettő. Mást nem tehet, mert pillanatokon belül kormánytagok társasága helyett abban a bizonyos baráti asztaltársaságban találja magát. MINDEN HATALOMGYAKORLÓ SORSA EZ, HA A HATALOM IDEOLÓGIÁK VERSENGÉSÉRE ÉPÜL. Sőt, a hatalom sorsa is. Oda a fül, oda a becsület, vagy a fül is, becsület is. Ach, du lieber Augustin, minden odavan. Olvassák el Ocskay László kuruc brigadéros történetét.
Mi a titok? A titok az, hogy NINCS TITOK. Nincs mindent gyógyító elixír. Viszont minden elixír gyógyít(hat) VALAMIT. Tekintsék az elvhű pártokat gyógyszergyáraknak, hozzájuk csatlakozott orvosokkal és orvoslátogató aktivistákkal, majd ballagjanak el a József körút páros oldalán csaknem a Blaháig. A McDonald's előtt pár házzal, dr. Lenkei vitaminboltja kirakatában találnak egy monitort, ezen egész nap a jó doktor előadása fut. Nézzék meg belőle azt a részt, amely a gyógyszerekről és azok mellékhatásairól szól. A "mellékhatás" helytelen kifejezés, mondja Lenkei. Azt sugallja, hogy MELLÉKES hatás. Pedig éppolyan HATÁS, mint ami gyógyít, azzal a különbséggel, hogy ez nem gyógyít, hanem betegít. Mint amikor valaki olyanokat mond, hogy ez és ez az ideológia vagy vallás alapvetően tökéletes, csak vannak sajnálatos vonzatai, mintegy vadhajtásai, amelyeket folyamatosan le kell nyesegetni. Az egészségügyben ilyenkor felírnak egy másik gyógyszert, immár a "mellékhatások" orvoslására, újabb "mellékhatásokkal", mindaddig, ameddig a páciens ebbe vagy abba bele nem hal.
Megnéztem Béndek Péter arcát. Elolvastam a róla szóló riportot a 168 órában (2013. november 17.). Elolvastam eddigi életútját. Elolvastam a párt "programját". Végre valaki, aki jó arcú, mondtam magamban. Végre valami, ami értelmesen meg van fogalmazva. De. Nekem is a Modern Magyarország Mozgalom Párt (MOMA, Bokros Lajos pártja) jutott róla először az eszembe. A "nyugatos" - ezt már a Gépnarancs írta - szó olvastán Gyurcsány Ferenc is eszembe jutott. Ő hasonlóképp jellemezte a két évvel előbb (2011-ben) alakult Demokratikus Koalíciót a kezdetek kezdetén. A PKP-ban (még) nincsenek levitézlett közszereplők. Egyelőre. Nincsenek olyan emberek, akik - elsősorban - a közvélekedés miatt (!) akármilyen "jót" tegyenek, kárára lennének annak, amit tesznek. Kompromittálták magukat. Kompromittálták őket, mondhatják Önök, de nem. Maguk választották. Eszembe jutottak még a bahájok, szikhek (tegnapelőtt óta a Jézus-hívő zsidók, zsinagógákkal, rabbikkal, Tóra-tekercsekkel és újszövetségi messiáshittel) mindenki, aki több, eredetileg különböző vallás ötvözetéből csinált újat. Aki hiába keveri, nem az abszolút szintézist alkotja meg, csak tévedések egyvelegét. Olyan tévedésekét, melyek önmagukban pillanatokra igazak lehetnek, de általánosan és minden időkre semmiképp. Lásd a történelmet. Ezért áll - bizonyos értelemben - a buddhizmus felette a vallásoknak. Amire én törekszem, az valamiféle politikai buddhizmus. Most jöttem rá. Lám, miből lesz a cserebogár.
"Jó pap holtig tanul." "Panta rhei." A gépi jövő, mondják, az öntökéletesítő-önjavító gépeké. Amivel azt is mondják, hogy soha nem szabad lehorgonyozni. Ami ma igaz, az holnap lehet, hogy csak részigazság lesz, vagy egyenesen hamis. Nem fog a holnapi valóságnak megfelelni. Az állattenyésztésben is alapelv, hogy HIBÁT HIBÁVAL NEM JAVÍTUNK. Nem a tökéletes tehenet kell létrehozni, mert azt nem is lehet, hanem LEHETŐSÉGET KELL ADNI A TÖKÉLETESEDÉSRE. Enélkül az ország tévelygő perc-emberkék tévelygéseinek és csatározásainak terepévé válik. Vált. Ebből a helyzetből egyik szent tehén pásztora se fog tudni kivezetni. Sem a PKP, se más, aki ideológiákra épít. Aki nem a STRUKTÚRÁT akarja átalakítani, olyanra, amely lehetőséget ad A MINDENKORI HELYZETNEK MEGFELELŐ VÁLASZRA.
Széles a skála, polgártársak, a - valamiféle - diktatúrától a liberális köztársaságig és a monarchiáig. MINDEGYIKNEK lehet jogosultsága. Ott, és akkor. Percekre. A STRUKTÚRÁT kell helyreállítani. Hogy az lehessen, ami akar lenni. Így, a lehető legpongyolábban megfogalmazva. Ami arra a bajra orvosság, ami épp van. Kúraszerűen, nem folyamatosan szedve. A lehető legkevesebb nem kívánatos hatással.
A RENDSZER kell, hogy megfeleljen a valóságnak. Nem tudjuk előre kitalálni, mi lesz. Azt se, hogy működik a világ. Nem vagyunk Isten.
Mi, én és - remélem - Önök, kedves Olvasók, nem is akarunk azok lenni. Se megmondóemberek.
Éppen elég, ha jó szolgákká válunk.
2016. 05. 12.