Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

"Audiatur et altera pars!

Azaz: Hallgattassék meg a másik fél is!
Nagyon nagy a baj. Mindenkinek véleménye van, mindenki nagyon okos, és csak szajkózza (jobb esetben a saját, rosszabb esetben a másiktól lenyúlt, meg nem értett, hangzatos) szentenciáit.
Amikor valaki annyira ellenséget lát mindenkiben, hogy még azt sem veszi észre, hogy adott esetben a másik pont mellette van, hovatovább ugyanazt véli, mint ő, akkor már tényleg nagy a baj. Hallgassuk meg egymást! Mindenki önmaga spiráljában pörög, miközben nem tud magyar mondatokat értelmezni (jóindulattal feltételezem, hogy nem tud, mert ha tud, és szándékosan forgat ki, az aljasság)."

Kun Ági barátnőm posztja. Vagy a Kovács Ákossal kapcsolatos mizériára írta, vagy nem, mindenesetre az egésznek már a legelső hozzászóló rögtön ékes cáfolatát adta egy "bunkó Telekom"-os mondattal. "Ez minden oldalnak szól", mondta Ági. Igaza is van, meg nincs. is. Ő operaénekesi mivolta mellett református lelkész, hát ez a dolga, akár Istennek a megbocsátás. Ez utóbbi többek között Varnus Xavérnak is megtetszett, még könyvet is írt ezzel a címmel. Dieu me pardonnera, c'est son métier! Eredetileg Heinrich Heinétől származik. "Isten megbocsát nekem, ez a mestersége."
Szóval, mint a prédikációkban általában, Ági olyan dolgokról beszél, és olyat szorgalmaz, ami rendőrségi megfogalmazással élve "nem életszerű". Az egymás meghallgatása maximum egymás meghallgatásáig terjed. És nem azért, mert az emberek eleve rosszindulatúak, eleve rosszat akarnak, eleve nem akarják egymást megérteni. Nekik is szenvedést okoz, azaz csak nekik okoz szenvedést. Képzeljék el a bosszúvágyat. Különösen a nemzedékeken átívelő bosszúvágyat. Képzeljék el a vérbosszú kötelességét. Vagy az egyszerű ellenségeskedést. Hogy az mekkora súllyal nehezedik a kötelezettekre. Csak Shakespeare-nek ihlet, és a nézőknek élvezet és tanulság. Nekik iszonyú nagy teher. Képzeljék el azt is, hogy a vérbosszúra kötelezett teljesíti kötelezettségét (szándékosan nem kötelességet írtam). Azt hiszik, hogy megkönnyebbül? Ez maga a pozitív reprobáció. A kárhozatra való eleve elrendelés. Innét a legkönnyebb megérteni azt a krisztusi tanítást, hogy ha valaki csak GONDOL a bűnre, az annyi, mintha meg is tette volna.
Kevesen értik meg ezt. Érezni viszont érzik. És mivel, különösen, ha már megvalósult, nem tudnak megszabadulni tőle, úgy kompenzálják, hogy azonosulnak vele. "Jól tudjátok, hogy ki vagyok: én a milotai gyilkos vagyok. / Hátra nem fésülöm göndör, cakkos hajam, / úgysem engedem magamat." Kaly Jag (Fekete Tűz), körülbelül húsz éve hallottam. Remélem, szó szerint idéztem.

No de nem erről akartam írni. Nem csak erről. Tegnap a barátaimmal beszélgettünk hasonló dolgokról. "Ez a bunkó Fidesz. Több a soknál, amit csinál. Hogy nem látja ezt mindenki?" Egy fideszes ugyanezt kérdezi a liberális baloldalról. "Hogy nem látja mindenki, hogy lejáratják az országot? Hogy nem látja mindenki, hogy bort ittak, és most vizet prédikálnak? Hogy már a kezdetektől annyit loptak, amennyit tudtak?" Tőlük idegen az emancipáló finomkodás. Kenyőcs, idéznék Hamvast. Szüfrazsett-okoskodás. A másik oldalnak viszont mindenki, aki áthágja a (pol-)korrekt kifejezésmódot, (például) hímsoviniszta, rasszista, vagy egyszerűen csak bunkó. Pedig valaha ők voltak a bunkók mindazok szemében, akik úgy gondolták, hogy az idő kerekét meg lehet állítani. Aki ki meri ejteni a "cigány" szót a száján, már rasszista. Roma. Hogy az cigányul ugyanúgy cigány, ahogy a "néger" (niger) latinul a polkorrekt "fekete", nem érdekli őket.
Ki a bánat tud itt igazságot tenni?

S ki akar? - kérdezem én. Kérdezzük mi, akik megpróbálunk egyensúlyozni ezen a kötélen. Ez az ember ilyenre van programozva, az meg amolyanra. NEM a neveltetés. Nyilván az is számít, de nem annyit, mint gondolnánk. A legtöbbet a KÖRNYEZET alakít az emberen. Úgy, ahogy Hippolyte Adolphe Taine egykori francia kritikus megállapította. "A környezet határozza meg az embert." Volt idő, amikor csuklóból hárították, óvatosan én is azt mondom, hogy "nem csak", de igen, leginkább az. Csak ez így nem pontos. A KÖRNYEZETBŐL AZOK, AKIKRE FOGÉKONYAK VAGYUNK. És ezt már hozzuk. Olyan névvel, mondtam régen, hogy Guba Jolán, nehezen tudok okos lányt elképzelni. Nyilván van, de a sok Guba Jolánból a többség nem lehet az. Ugyan miért? Azért, mert A NEVET IS A SZÜLŐ ADJA. A hajlamot is. Legalábbis fizikai szinten. De a nevelést is! Valóban, de a nevelés kérdése már bonyolultabb. Abban már benne vannak a szülők frusztrációi. A le nem küzdött gátlásai. A minden alapot nélkülöző elképzelései. A történések. Egy sokszorosan börtönviselt apa is megverheti a fiát, ha lopáson kapja. Lehet, hogy a nevelés sokszor egyszerűen HAZUDIK.

Hiába hallgatjuk meg egymást, Ági. Nem vagyunk egyformák. Nem egyforma srófra jár az agyunk. Nem csak szándékosan forgatunk ki mondatokat. Megkockáztatom, többségében nem. MI ÍGY LÁTJUK AZT A MONDATOT. Így értelmezzük. Nekünk ezt jelenti. Másnak mást. Nem azért, mert ő vagy mi nem tudunk magyarul. Azért, mert másképpen gondolkodunk.
Majdnem beleestem ugyanabba a csapdába, amiből ki szeretnék kerülni. Majdnem azt mondtam, hogy "csak ebben és ebben kell egyetértenünk". Abban sem kell. Nem erről szól a dolog. Képzeld el, hogy - visszakanyarodva a Kövér-Kovács botrányhoz - mindenki egyetértene például abban, hogy a születésszabályozás minden fajtája bűn, a házasság örök és megbonthatatlan. Képzeld csak el. Ha általánosabban szeretnéd, képzeld el, mi volna, ha BÁRMILYEN elgondolásban mindenki egyetértene. Akár abban, amiről te írsz. Hogy mindenki véleményét tiszteletben kell tartani. "...szeretném hinni, hogy lehet tisztelni az eltérő véleményeket, hogy lehet gondolkodni, akár közösen is, lehet megoldások után kutatni, lehet egymást szeretni, s lehet egymásban meglátni azt az isteni Lelket, amely él bennünk." Gondolkodással nem megoldható. A gondolkodások ELEVE különböznek. Nem véletlenül. Ha Istent is belevonjuk, akkor Isten így rendelte. Nem a Lelke persze, mert Istennek nincs lelke. Szelleme sincs. ISTEN MAGA SZELLEM. Bennünk csak annyiban él isteni lélek, amennyiben a lélek is szellemi. Még a késő középkortól elterjedt keresztény-keresztyén dichotómia is ezt tanítja (szellemi lélek - azelőtt a trichotómiát fogadták el: szellem, lélek, test). Hogy miért alakult így, majd elolvashatod A jó király-ban. Nagyon is materiális oka van, de e pillanatban nem erről akarunk beszélni. A másikban Istent mint egy örök minőséget kell(ene) meglátni, s rajta keresztül: (örök, az örökön túli) ÖNMAGUNKAT.

Miért rendelte Isten (a természet) így? Nyugodtan eltekinthetsz Istentől. Isten műve ebben a vonatkozásban... evidencia. Bárhogy nevezheted, a lényeg, hogy evidens. Tovább nem magyarázható. Tudomásul kell venni. Ilyen.
Ha mindenki mindenki véleményét mindig tiszteletben tartaná... erre van egy régi vicc. Egy asszony nagyon szeretné, ha születendő gyermeke udvarias, másokat tisztelő ember lenne. Terhessége kezdetén megemlíti ezt az orvosának, aki felír neki egy tablettát. Az asszony lelkiismeretesen szedi az utolsó pillanatig. Ám eltelik a kilenc hónap, és a gyermek nem születik meg. Hiába követnek el mindent, akkor sem születik meg. Végül kilencven éves korában, még mindig terhesen meghal az asszony. Felboncolják, s találnak benne két öregembert, akik egymásnak mutogatnak a szülőcsatorna irányába: "Parancsolj, kérlek! Parancsolj, kérlek!"
A "hallgattassék meg a másik fél is" a BÍRÓRA vonatkozik. Mi azonban nem vagyunk bírók. Mi... MAGUNK VAGYUNK A MÁSIK FÉL. Én sem tudok ezen változtatni. Te sem tudsz. A maximum, amit megtehetünk, hogy megpróbáljuk MAGUNKAT MEGLÁTNI A MÁSIKBAN. Azt, hogy ami zavar, azért zavar, mert saját magunkban is ott van. Ha annyira zavar valakit a homoszexualitás, hogy képes "buzikat verni", minden második szava a "buzi", akkor -
És ez nem bölcselkedés, találgatás, feltételezés, hanem egy pszichológiai közhely. Mindazonáltal ne áltasd magad. Ami zavar, továbbra is zavarni fog. Nem az az út, hogy megtagadd. Hogy úgy tegyél, mintha nem zavarna. Hogy elfojtsd. Ez dr. Moreau szigete. Ez a keresztény giccs. Alapvető ösztönök elfojtása. Nem az üdvösséghez vezet, hanem gyomorfekélyhez.

És még mielőtt valaki félreértené: NEM nézetekről volt most szó. NEM konkrét dolgokról, hanem azokról, amelyekből a konkrét dolgok KÖVETKEZNEK. Van nekem hasonlóan gondolkodó ateista barátom, hasonlóan gondolkodó deista barátom, hasonlóan gondolkodó liberális barátom, hasonlóan gondolkodó konzervatív barátom. Javaslom, ha még nem olvastad volna, olvasd el az Üdv néked Arthur, nagy király-t. T. H. White írta, talán mond valamit, hogy 1942-ben. És gondold át a "pacifikus" és "pacifista" közti különbséget. Ne a szószéken, mert kirúgnak. A mai egyház a szentséget felcserélte az álszentséggel. Mint egész világunk a valóságot az álsággal. Miért legyen az egyház kivétel? Szóval, csak úgy magadban. Annyi segítséget adok, hogy a pacifista a "minden áron békét" elvet hirdeti, a pacifikus a győzelmes békét (pax victoriosus). Pax post victoriam, GYŐZELEM UTÁNI BÉKE.
Ebben nagy T. H. White. Olyannyira, hogy a könyve elolvasása után a kennelemnek és az összes állatomnak Arthur-királyos nevet adtam. "Szenvedjétek el egymást szeretetben!", idézed Pált a posztod végén. Ez NEM AZ, MINT AMIRE GONDOLSZ. Pált se szenvedték el, még az apostolok sem, Péter és Pál szembenállása köztudomású, ők együtt pedig a mást gondolókat nem szenvedték el ugyanúgy, ahogy őket se a mást gondolók. Lásd Pál areioszpagoszi beszédét. Mások elfogadása és mások gondolatainak-cselekedeteinek az elfogadása az KETTŐ. T. H. White lovagjai nem egymással harcoltak, hanem AZ EGYMÁSBAN LEVŐ ROSSZ ELLEN. Vagyis, előbbiek alapján A SAJÁT MAGUKBAN LEVŐ ROSSZ ELLEN. Rossz pedig az, amit rossznak gondolunk. Senki nem haragudott senkire. Mindenki mindent tudomásul vett. Senki nem akart senkit megváltoztatni. DE EZ NEM AZT JELENTETTE, HOGY NEM HARCOLT ELLENE.

Az élet célja a küzdés maga, Ági. Boldog Karácsonyt és szép prédikációkat.

2015. 12. 17.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1