Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Sajnálat. Részvét. Újabb két fogalom, ami nélkül az előbbieket nem érthetjük meg. "Jobb volna, ha nem így lenne." Ez a sajnálat. De ha már így van? Temetéseken nem azt mondják, hogy "sajnálom". Azt mondják, "részvétem". A részvét a sajnálat feltétele. Részvét nélkül nincs sajnálat. Anélkül csak egy udvariassági formula. Hogy vagy? Érdekli a fenét, de megkérdezem, mert ezt várod tőlem. Legalábbis én úgy gondolom. Színházba régen nyakkendőben illett menni. (Szerencsére ez változott.) Ezzel adjuk meg a tiszteletet, indokolták. De hát a koncentrációs táborok őrszemélyzete is nyakkendőt viselt olykor. A tisztek mindig. Azok, akik a parancsot kiadták, például az elgázosításra.
Akkor már inkább a how do you do.

Részvét nélkül nincs sajnálat. Sajnálat nélkül nincs sem irgalom, sem könyörületesség. Akkor az nem irgalom, hanem valami más. Képmutatás. Istennel kötött egyoldalú üzlet, Isten részvétele nélkül. "Kizárt dolog, hogy elnyerjék az üdvösséget", mondta nekem még teológus koromban egy évfolyamtársam a saját professzorainkról. "Az üdvösség előfeltétele a hit és a kegyelem. Hitük nincs, a kegyelmet pedig nem kapják meg." Még akár igaza is lehetett. Isten, mint Isten NEM TUD irgalmazni. Ahhoz emberré kellett lennie. Irgalmazni csak ember tud. Állat sem. Az állat nem irgalmas. Hogy is mondta David Hume, Rousseau barátja? "Intelligencia nélkül nincs jóság." Hume skót volt. Edinburgh-ban született, ott is halt meg. Angolul beszélt és írt. Hogy is van a Kyrie angolul? "Lord, have mercy....Christ, have mercy." Mercy...mercy. Irgalmat is jelent, meg kegyelmet is. Hogy is éneklik görögül? "Kyrie eleison...Christe eleison." (Latin-angol átiratban, magyarul Kürie eleiszon, Kriszte eleiszon lenne.) Itt is UGYANAZ a szó mindkét helyen. Az a fránya magyar nyelv megint. Vagyis a fránya fordítók. Néha azért nem ártana előtte gondolkodni.
Isten csak KEGYELMET tud gyakorolni. Már megint Isten, sóhajt fel a materialista Olvasó. Nélküle nem lehet? Hogyne lehetne. Hisz épp ezt mondom. Az irgalom az EMBER privilégiuma.

Amikor egy halálraítéltnek elutasítják a kegyelmi kérvényét, akkor az számára azt jelenti, hogy ki fogják végezni. TESZNEK vele valamit. Ha elmegyünk egy rászoruló mellett anélkül, hogy segítenénk, NEM teszünk vele semmit. A kegyelem a szeretet nélküliség megvonása. Az irgalmatlanság a szereteté. A természet - vallásosan kifejezve magam Isten megnyilvánulása - senkit nem utasít el. Nem képes elutasítani. Mindenképpen magába fogad. És mindenképpen fel is támaszt. Testben. Szó szerint, ahogy a nicea-konstantinápolyi hitvallásban áll. Allah kegyelmes. Könyörületes, mondja hibás értelmezésben a muzulmán. Allah csak kegyelmes tud lenni. Nem volna Allah, ha nem volna az. És akkor a pokol? Földi és/vagy túlvilági? A POKOL AZ, AHOGY EZT AZ INGYEN ÉS MINDENKINEK JÁRÓ KEGYELMET AZ EMBER FOGADJA. Istennek nincs pokol. Az állatoknak sincs. Senkinek nincs, aki közel áll a természethez. Minél közelebb, annál inkább nincs. Máté 5, 3: "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyeknek országa."
Jaj az írástudóknak.

Részvét nélkül nincs sajnálat. Sajnálat nélkül nincs irgalom. László András tanította, hogy a heteron, "más", az át nem élet auton. Az át nem élt önmagam. Az "ellenség" és az "idegen" ekvivalens. Minden idegen ellenség. Nem tudunk ezzel a kijelentéssel mit kezdeni, azon kívül, hogy félreértjük. Hogy az idegen ne legyen ellenség, valami közöset kell találnunk benne és magunkban. Bármiféle közöset. Kezdetnek ez is megteszi. Itt kezdődik a részvét. És itt kezdődik a heteron mint heteron megszűnése. Már leírtam a spanyol polgárháborúban részt vett francia költő (kivételesen nem emlékszem a nevére) történetét. Egy reggel ült a lövészárokban és nézte, ahogy a túloldalt a francóista katonák a nagydolgukat végzik. Hirtelen gránáttűz csapott le rájuk, és úgy, ahogy voltak, pőre üleppel menekülni kezdtek. Ekkor a költő felállt. Ha valakit ennyire kiszolgáltatott helyzetben lát, mondta, az számára attól kezdve nem fasiszta, hanem embertárs. Letette a puskáját, és hazament Franciaországba.
Az irgalmatlanság a részvét hiánya. NEM FÜGG SEMMITŐL. Nincs "ha". Nincs indoklás. Nem egyszerű jellemhiba. Annál sokkal több. Teljesen irreleváns, hogy a barátunkról, az ellenségünkről, vagy egy érzelmileg közömbös embertársunkról van szó. Hitelesen nincs sem racionális, sem emocionális magyarázata. Teljesen irreleváns, hogy az illető, aki felé nem vagyunk könyörülettel, cselekedett-e valamit ellenünk valaha. Vagy csak úgy érezzük, de ez az én olvasatomban ugyanaz. Szellemi síkon az irgalmasság teszi az embert emberré. Az "irgalmas szamaritánus" már szállóige. Legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy a Krisztus korabeli zsidók és szamaritánusok (a babiloni fogságból hazatérve a helybéliekkel keveredett zsidók) nem egyszerűen utálták egymást. Halálos ellenségek voltak. "Onnét fogod tudni, hogy Szamáriába értél" - idézem most fejből Spiro Fogság-át -, "hogy elvágták a torkodat."
AZ IRGALOM ÉS AZ "EMBER" EKVIVALENS.

Innét nézve az Újszövetségből is sok mindent meg lehet érteni. Kezdve a "szeressétek ellenségeiteket" krisztusi tanítástól az alamizsnaadásig. "Éhes voltam és adtatok ennem. Szomjas voltam és adtatok innom. Nem volt ruhám és felruháztatok. Beteg voltam és meglátogattatok. Börtönben voltam és fölkerestetek." (Máté 25, 35-36) Egy mondat kimaradt, kap rajta most a szemfüles Olvasó. Bizony, ki, bár szándékosan. A lényeg. "IDEGEN VOLTAM ÉS BEFOGADTATOK."

"Embertelen" mondja a nyelv az "irgalom nélküli" szinonimájaként. Az irgalmatlanság nem egy rossz tulajdonság. Az irgalmatlanság az "ember" tagadása. Nem állati nívó. Ember számára állati nívó csak képletesen létezik. Ha valaki állati szintre süllyed, nem lesz állat. De ember se már. Se itt nincs többé, se ott. Valami egyéb lesz. Valami nagyon szerencsétlen.

A legszerencsétlenebb kerek e világon.

2014. 10. 03.
 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1