Ha azt olvassa valahol, kedves polgártárs, hogy "cionista média", vagy "Obama elnök habozik", sürgősen lapozzon tovább. Ha előbbit megspékelik az olajra való hivatkozással, pláne, ha összekötik az ivóvízzel, mint legutóbb Líbia esetében a FÖLD ALATTI vízkészletekkel (nem ismerős ez itthonról, Közép-Európa - néha egész Európa, néha a kerek világ legnagyobb vízkészlete birtokosa háza tájáról-, ahol a zsidók már majdnem az összes vízre rátették mohó kezüket, hogy villámgyorsan közeli országukba szállíthassák?), és ezeket még elolvasta, ITT tényleg fejezze be. Tegye ugyanazt az utóbbival is, amennyiben eljut az "ENSZ felhatalmazására várva", "további bizonyítékok a vegyi fegyverek bevetésére", "a felkelők", "szárazföldi csapatok bevetése nélkül", esetleg "korlátozott" ál-információkat tartalmazó mondatokig.
Drága, tisztelt Olvasó! A Földön NINCS olajhiány. Sőt. És mivel nincs olajhiány - legfeljebb mesterségesen, egy ideig -, világháború sem lesz miatta, legalábbis nem most. Könnyen és nehezebben kiaknázható olajmezők viszont vannak. Üzleti érdekek is vannak, stratégiaiak pedig csak akkor, ha elvetjük az atomháború lehetőségét. Meg kell jegyezni azonban itt, hogy az atomháború nem kizárólag azt jelenti, hogy a föld felett mondjuk egy kilométerrel felrobban egy atombomba, és az afféle pusztítást okoz, mint Hirosimában vagy Nagaszakiban okozott. Felrobbanthatják azt a bombát a SZTRATOSZFÉRÁBAN is. És akkor mi van? - kérdezi a nyájas Olvasó. Nem ugyanaz? Hát nem. Akkor az van, hogy csak az elektromágneses hullámok érik el a Föld felszínét, a többit elnyeli a légkör. Nem hal meg senki, nem dől össze egyetlen ház sem, csak az összes elektromossággal működő gép mondja fel a szolgálatot. Nem nyílik ki a rakétasiló ajtaja, nem indul be az autók motorja, a villannyal borotválkozó félig szőrös marad. Visszakerül az érintett terület a kőkorszakba. A probléma ezzel mindössze az, hogy nehéz kiszámítani e terület nagyságát, például Izrael esetében- amennyiben ő a támadó fél - lehetetlen a dolgot úgy megoldani, hogy maga Izrael ne essen bele.
Sok kétség nincs afelől, hogy Irán, amely a sah bukása óta közvetett célpont, előbb-utóbb közvetlen célponttá is válik. Ürügy bőven lesz rá, csak fantázia kell hozzá. Például eszébe juthatnak valakinek ismét az elnyomott kurdok, generálhat valaki egy kis vegyifegyveres - Szaddám óta ez a sláger - támadást ellenük, vagy megint elővehetik az iráni atombomba kérdését, amelyen egyébként kétségen kívül dolgozni látszik a mindenkori perzsa rezsim. Az is kétségtelen, hogy be is vetné, ahogy Izrael is bevetné a magáét, ha végveszélyben volna, vagy ezt gondolná.
Afelől sincs kétség, hogy Szíria a bekerítés egyik állomása. De nem kizárólag az. Szíriában egy olyasféle rezsim uralkodik, mint a Közel-kelet már fellázított országaiban uralkodott, és mint amit - még szelíd formában - nekünk is van szerencsénk élvezni. Mondom másképpen: a HATALOM KONCENTRÁLÓDOTT. Vagyis koncentrálták. És ez a gazdasági szemléletű világrendszerekkel ellentétes. Ellentétes a versennyel. A "demokrácia" lényege a verseny, de nem az akármilyen verseny, hanem a pénzalapú verseny. Az győz, aki a legtöbb tőkét tudja mozgósítani a legtöbb szavazó megnyerése céljából. Annak az embere ül bele a képviselői, miniszterelnöki, vagy államfői székbe, attól függően, hogy prezidenciális, félprezidenciális vagy parlamentáris "demokráciáról", horribile dictu alkotmányos monarchiáról beszélünk. Nálunk egészen egyszerűen kihasználták ezt a lehetőséget, sutba hajítva a ki nem mondott tilalmakat. Gazdasági nyelven ezt úgy mondanák, hogy visszaéltek az erőfölénnyel. Ahol pedig e világban visszaélnek az erőfölénnyel - akár katonai puccs, akár alkotmányos puccs (mint nálunk), akár külföldi beavatkozás igénybevételével -, ott a Versenyhivatal közbelép. Nem biztos, hogy azonnal közbelép, ez elég sok mindentől függ, például az illető ország gazdasági jelentőségétől, érdekszférába tartozásától, elhelyezkedésétől. Mi - sajnos vagy szerencsére, nézőpont kérdése - finoman fogalmazva nem vagyunk a legjelentősebbek. Nem fognak minket sem érintetlenül hagyni, de - nemzeti érzelmű honfitársainknak fájdalom - nem mi vagyunk a világ közepe. Mi csak annyiban számítunk e pillanatban, hogy rossz példával járunk elöl. A gondos háziasszonyt a porcicák is zavarják.
Noshát, miért veszélyforrás Szíria? Hát nem azért, mert bárki is ki akarja robbantani a harmadik világháborút miatta. Mohónak elég sok mohó kéz nyúlkál a világban, de nem azért, hogy a végén már ne tudjon sehova se nyúlkálni. Szíria teljesen másért veszélyforrás. Szíria ugyanazért veszélyforrás, amiért 1914-ben Szerbia volt az. Az első világháború ugyanis jószerivel VÉLETLENÜL robbant ki akkor, amikor kirobbant. (Előbb-utóbb egyébként valószínűleg kitört volna, de sokkal tervezettebben.) AKKOR Európa egy - az előzőhöz képest - nyugalmas időszakot élt. Jött viszont Gavrilo Princip, a szerb titkosszolgálat és a VÉLETLEN. Gondviselésnek most nem merném nevezni, akkor sem, ha azt mondják, hogy a véletlen a Gondviselés gúnyneve. Pont ő TÉVEDT oda, ahová a trónörökös autója odatévedt. Azé a trónörökösé, aki kényszerűségből lett az osztrák-magyar hadsereg főfelügyelője. Ferenc Ferdinánd jószerivel senkit nem szeretett a világon, kivéve a feleségét. Viszont rangon alul nősült - egy grófnőt vett el -, és így trónörökösi minőségében nem vihette magával sehová. Ezért vállalta el a hadsereg főfelügyelőségét, s így került Szarajevóba.
A Szerbiának nyújtott ultimátum elsődlegesen blöff volt. Ugyanolyan blöff, mint némely mai fenyegetőzés. Egy nagyhatalmat nem lehet csak úgy megsérteni. A blöff maga után vonta a következő blöfföt, a mozgósítást, ez Szerbia mozgósítását, majd mindkét szövetségi rendszer mozgósítását. És utána már NEM LEHETETT visszavonulót fújni akkora presztízsveszteség nélkül, amekkora felért egy háborús vereséggel.
Biztos látott már mindenki súlyemelő versenyt. Ahol néha csak pár tíz deka különbség van a megemelt és eldobott súlyok között. Ha háromszáz kilót bírok, miért ne bírnék háromszáz kiló ötven dekát is? Szíriában ez dől el. Hogy meddig lehet még tölteni a tele pohárba anélkül, hogy ki ne csordulna. És csak ez fog dönteni. Az a bizonyos fátum. Csak az.
Nem cionistákról és nem cionistákról van szó. Nem a demokráciáért küzdő felkelőkről. A szabad gazdasági versenyről van szó, és ezzel összefüggésben az emberi mohóságról. Egyik oldalon a kínai-orosz érdekekről, amelyeket a diktatúra biztosít, másik oldalon az amerikai érdekekről, amelyet a szabad verseny és nagyobb tőke biztosítana. Bár lassan ez a nagyobb tőke is csak az emberek hitében nagyobb. A Wall Street már elég régóta Great Wall Street néven fut a bankárok körében. És elég kevés kínai zsidót ismerek.
Mindezek után én se mondanám, hogy nem lehetünk szarban. De bizony lehetünk, kedves nemzettestvérek, csak nem árt pontosan látni, hogy miért. A világ nem a Jobbik, vagy a magyar liberálisok-szocialisták választási halandzsái szerint működik. De még az amerikai vagy orosz-kínai halandzsák szerint sem.
2013. 09. 01.