Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

 

Those were the days 20. (A Kádár-korszak)

 

Egy "felvilágosult" elme szemében a kommunizmus azzal, hogy segített megdönteni II. Miklós cár trónját, tulajdonképpen feladatát bevégezte. Mint "népi mozgalom" hasznos lehet különböző diktátorok eltávolításában, akikkel nagyon elszaladt a ló, vagyis akik kezdik azt hinni, hogy ők tényleg diktátorok, de erre az összes más "népi mozgalom" is ugyanannyira megfelel. A "nép", pontosabban az egyszerű emberek fanatizált, harcos csoportja minden riválist nem tűrő hatalomkoncentráció elleni harcra kiválóan alkalmas, az afgán mudzsehedektől a Khomeini-hívő iráni síitákig, a csetnikektől és usztasáktól az Asszad-ellenes szíriai lázadókig. A "szabad világ" mindaddig szeretni fogja őket, ameddig feladatukat el nem végezték, és - szükségszerűen - maguk is ki nem termelnek és/vagy hatalomra nem juttatnak egy erőskezű vezért. Onnantól egy vagy több, immár velük ellenséges, rivális "népi" csoporté lesz az ellenzéki főszerep, mint a közvetlen amerikai szárazföldi beavatkozást megelőzően az afgán Északi Szövetségé volt a szovjetek távozásáig, sőt azután is egy darabig barátinak számító, szintén mudzsehedekből alakult Talibán ellenében. Esetleg egy ellenséges országé, lásd az iraki-iráni háborút. És ez így megy mindaddig, ameddig vissza nem áll az, amit szalonképes kifejezéssel "politikai váltógazdaság"-nak neveznek, és ami voltaképpen nem más, mint a különböző gazdasági érdekképviseletek esélyegyenlőségén alapuló, politikai rendszernek álcázott szabad versenyes kapitalizmus. Bár minden csapból, médiából, kormányoldalon és ellenzékben kinyíló szájból efféle könnyfakasztó kifejezések csorognak, mint "demokrácia", "szabadság", "függetlenség", "támogatás", "fejlődés", "kitörés", "jólét", "biztonság", sőt "jogbiztonság", bár úgy látszik, mintha mindenki ezeket keresné, ki jól, ki rosszul, higgye el, drága Olvasó, a maga anyagi boldogulásán kívül nem keres senki semmit. És még ezzel sem lenne nagyobb baj, hiszen ilyen (is) az emberi természet, ha az egész úgy volna becsatornázva, hogy legalább egy neander-völgyi ősember-horda működési színvonalát elérje. De nem éri el, mert épp a legalapvetőbb követelmény, a vezetési pontok szilárdsága hiányzik, és hiányozni is fog a következő, mindent alapjaiban megrengető válságig. Ami, ne ringassa magát illúziókba, nyájas Olvasó, ameddig ez az állapot fennáll, mindig jön, történelmi léptékben olyan sebességgel, mint az expresszvonat.

 

A kommunizmus - amelynek közvetlen társadalmi előképét nevezték szocializmusnak - nagyjából ugyanazokon a stációkon ment keresztül, mint a francia forradalom Napóleonig. Onnét aztán nem volt tovább. Hamvas Béla elég sokáig várta a szovjet császárt, ameddig rá nem jött, hogy már régen uralkodik, csak pártfőtitkárnak hívják. Ami a későbbieket illeti, ott is találunk egyezést. III. Napóleon körülbelül úgy hasonlítható híres nagybátyjához, mint Gorbacsov Sztálinhoz. A további francia köztársaságok - hasonlóan a világ többi polgári köztársaságához - pedig csak abban az értelemben tekinthetők köztársaságoknak, hogy mindegyikben egy-egy politikai-gazdasági tömörülés, "társaság" kezébe került a - számukra - közös hatalom. Nem párt - a párt csak a mimikri része - kezébe, hanem egy szűk kör kezébe. Akár a Vozsgy, Vezér báb-szerepet betöltő utódai esetében történt a Szovjetunióban. A baj csak az volt, hogy ők kizárólag a maguk pecsenyéjét sütögették, és mást nem engedtek a kondérhoz. A Föld tekintélyes részére kiterjedő kommunista befolyás kezdett mind kellemetlenebbé válni.

Ha a Szovjetunió nem lett volna akkora ország, amekkora volt, ha nem lett volna olyan gazdag ásványkincsekben, és népei (különösen az orosz nép) nem szoktak volna hozzá annyira az elnyomáshoz, mint amennyire hozzászoktak, a kommunizmus/szocializmus nagyon hamar megbukott volna, már amennyiben egyáltalán hatalomra jut. A már említett történelmi léptékben így is rövid intermezzo volt az egész. És ahol még létezik: Kína és Vietnam sokkal inkább emlékeztet a nemzetiszocializmus "jó" oldalára, mint a lenini-sztálini örökségre, az észak-koreai rezsim kínai segítség és patronálás nélkül nem sokáig húzná (de gyanítom, ott is változások készülődnek), a kubai rendszernek sincs sok hátra. Miért is?

Az a szemlélet, amelynek következményeképp a kommunizmus-szocializmus ideig-óráig megvethette a lábát, utóbbiakkal ellentétben az emberi természeten alapul. Pontosabban nem egészen az emberi természeten, csak annak egyik összetevőjén, az érzéki ösztönlényen. Sem Marx, sem Lenin, sem Sztálin, sem egyetlen kommunista ideológus nem állította, hogy a szocializmus, majd a reménybeli kommunizmus édesanyja nem az úgynevezett polgári demokrácia volna. (Szándékosan nem írok kapitalizmust. A kapitalizmus gazdasági fogalom, a szocializmus társadalmi. Ha valami furcsát akarnék mondani, akkor azt mondanám, hogy létezhet kapitalista szocializmus is, például az, amit a HMP egyedül járható útnak tart. Csak ehhez előbb tisztázni kellene, hogy mit értünk szocializmus alatt - nem azt, amit közönségesen, hanem azt, amit annak kellene érteni a szó jelentése szerint, megtisztítva a hozzáragasztott mákonytól és maszlagtól -, ez viszont nem ennek a sorozatnak a témája.) A kommunista-szocialista forradalmat meg kell előznie a polgári forradalomnak, mondták. A polgári forradalom létrehozza a polgári demokráciát, és csak ezt követi a szocialista forradalom és szocializmus-kommunizmus. Néha meglepően rövid idő alatt, például Oroszországban az 1917. februári forradalom után szűk kilenc hónap állt a polgári átalakulás rendelkezésére. Ha ennyi állt, hát ennyi állt. Az atyamesterek nem akadtak fent az ilyesmin.

A kommunista ideológia is a valóságból indul ki, de nem a kommunista valóságból, mert az még nincs, hanem a polgári demokrácia valóságából. Továbbra is az érzéki ösztönlény valóságáról van szó, amely a fennálló gazdasági renddel valóban jól le is írható. A közgazdász Karl Marx meg is tette. Csakhogy a közgazdának mégoly kiváló Marxhoz csatlakozott a filozófusnak ugyanolyan hitvány Marx, azt állítván, amin egyébként, ha lecsupaszítjuk minden megmaradt vallásos attitűdtől, a "polgári" világ szemlélete a kezdetektől nyugszik, hogy NINCS MÁS VALÓSÁG. Másképpen fogalmazva a valóságnak EZ AZ EGYETLEN ARCA. Ha tehát csak az érzéki ösztönlény létezik, szoros összefüggésben az általa generált gazdasági környezettel, akkor amennyiben - mondjuk, mert igazságtalannak tartjuk - ezt a környezetet megváltoztatjuk, meg kell változnia az érzéki ösztönlénynek is. Erre mondta Sztálin, hogy "mi, kommunisták, különös anyagból vagyunk gyúrva". Erre használták a "szocialista embertípus" kifejezést. Ami elméletileg - feltéve, hogy az elmélet helyes, de ezt nem tették hozzá - akár logikus következtetés is lehetett volna. Igazán kár, hogy szocialista embertípus nem létezett soha.

"Csak egy tánc volt, tőled kértem én, / de már több kell: legyél az enyém! / Együtt mentünk haza az úton, / és a többit nem tudom" - énekelte Szécsi Pál 1967-ben, egy évvel a szocializmus második nagy válsága előtt, amikor még úgy gondolták, az Új Mechanizmus és az ideológia összeegyeztethető.

 

De sajnos nem volt összeegyeztethető. Ezért írtam le a saját életemet annyi oldalon.

 

Vége következik.

 

2013. 02. 19.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1