Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

 

Többet nem írom le. Nem értitek, vagy nem akarjátok megérteni. Pedig elég régóta mondjuk - nem csak én: Bartus, TGM nagyjából, Debreczeni évekkel ezelőtt, satöbbi -, de mintha a falnak beszélnénk. Nem baj. Ilyenek az emberek, tudomásul kell venni. Én azonban unom a szájbarágást. SEM A KÖVETKEZŐ, SEM AZ AZUTÁNI BÁRMELYIK VÁLASZTÁST NEM LEHET MEGNYERNI, AMEDDIG EZ A RENDSZER FENNÁLL. Több okból, ezeket is elmondtuk, ki-ki a maga megvilágításában. Ezt a rendszert csak KÜLSŐ SEGÍTSÉGGEL lehet megdönteni. Nem fegyveres segítségre gondolok, bár arra is gondolhatnék. Kérdés csupán az, hogy a külső segítség mit akar. Egy Orbán előtti állapotot, vagy egy Orbán utáni állapotot. Félő, hogy az előbbit. Sokkal jobb kommunikációval, mimikrivel. Az egyesült Európában ki van jelölve a helyünk, de ez, régi terminológiával, a fapados. És az egyesült Európa sem lesz egy állam, ha államként is működik, hanem egy kibővített közös piac. Nagyszerű, mondaná erre egy hithű liberális. Dehogy nagyszerű. Ez a létező legrosszabb, bár szükségszerűen következő történelmi korszak. Igaz, nem lesz hosszú, mert át fogja adni a helyét egy még rosszabbnak. Nektek hiába magyarázom. Egy hindu egyetlen szempillantás alatt megértené. De bárki megértené, aki ötszáz évnél régebben élt ezen a sárgolyón.

Az, hogy naivak vagytok, nem a megfelelő kifejezés. Tisztelet a kivételnek, például az ezeket a sorokat olvasóknak, síkhülyék. Bajnai Gordon. Akit máris - nem egészen alaptalanul - Ludmillának hívnak a "jobboldalon". Apropó, jobboldal. A rendszerváltozás utáni médiában először TGM ejtette ki a száján, hogy olyan nincs. Hogy a "szélsőjobb" nem szélsőjobb, hanem SZÉLSŐBAL. Ha ötvenszer nem írtam le, egyszer sem. De, egyik fülön be, másikon ki. Demokrácia, szabad sajtó, összefogás, nép, nyugatbarátság, baráti nyugat, társadalmi igazságosság, piacgazdaság. Eddig láttok, de nem tudjátok, miről beszéltek. Fogalmatok sincs róla, és a legcsekélyebb igyekezet nem látható, hogy - kevesektől eltekintve - bárki fogalmat akarna alkotni róluk. Hogy bárkit érdekelne, mi lakik a magyar, pardon, a szajkó szívében.

Édes urak és hölgyek. Mégis, mit gondoltok? Húszezer vagy százezer bután becsületes, jóakaratú, tudatlan ember meg fogja változtatni ezt a hazugságra berendezett országot? Azt gondoljátok, véletlenül erőltetem a fogalmak tisztázását, a közös definíciókat, és azt, hogy közös magyar nyelvet használjunk? A kutyának nem érdeke ez azokon kívül, akik egy valóságos világban akarnak élni, és nem egy virtuálisban vegetálni, majd meghalni. Nem ám csak a "jobboldali" kutyáknak, a baloldali kutyáknak sem. Az emberek többségének a tudatossága lassan már az állati szintet is alulmúlja. Lassan olyanokká válnak, mint egy növény. Igen: mint egy növény. A következő fokozat lefelé az ásvány. Az ásványtudat, annál pedig már tényleg nincs lejjebb.

De ám legyen. Legyen csoda. Nyerjen a bután tudatlan, ám jóindulatú emberek szövetsége. Orbán, Vona, az egész társaságukkal azonnal tűnjön el, mintha itt sem lettek volna (érzi azért valaki ennek az abszurditását?). És akkor utána...hogyan is zajlik le az egész? A bután tudatlan, jóindulatú, naiv emberek kerülnek a Parlamentbe? Dehogy. Annak a pár társaságnak a képviselői, akik előzetesen megegyeztek a hatalom megosztásában, és akikre szavaztak. Leírom még egyszer, csak a kezem figyeljétek, hátha csalok: az Ő képviselőik. NEM a szavazók képviselői, hanem az ő képviselőik, akik azután egy megszokott csúsztatással a szavazók képviselőiként fognak jelentkezni. Ugyanazokat a helyeket töltik be, egy ugyanolyan parlamentben, mint az előző, ugyanolyan késztetésekkel, csak más retorikával. Naná, hogy más retorikával, hisz ez lesz jóformán az egyetlen, ami különbözik. A lényeg, hogy hogyan süssük meg a saját pecsenyénket mások tüzénél, nem változik, mert mindaddig, ameddig az alapokon nem változtatunk, nem változhat.

Különbözni fog még ezenkívül a módszer. Az, hogy hogyan tartsuk életben még egy kicsit a soványka, de tejet még adó tehénkét. Ez egyetlen félmondatban összefoglalható, már pár bejegyzéssel korábban össze is foglaltam: szél ellen nem lehet pisálni. Most épp a nyugati szél ellen.

Orbán NEM a betegség. Orbán a TÜNET. A válság mindig csak tünet, nem ok. A gazdasági válság is, a politikai válság is. Hogy kerülnek a diktátorok hatalomra? Úgy, hogy az embereknek elegük lesz a tesze-toszáskodásból, a gyengeségből, csoportok hatalmi harcából, egyszóval mindabból, amit demokráciának kereszteltek el, bár köszönőviszonyban sincs a demokráciával. Erős kézre kezdenek vágyni. Apánkra, aki aztán majd mindent helyrerak. Aki mindent tud, mindent megmond, és mindent megtesz helyettünk. Nekünk csak a buksinkat kell odatartani, hogy megsimogathassa. Persze Apa néha fenyít is, de ha nem fenyítene, oda lenne a tekintélye. Ezért aztán egyre többet fenyít. Már csak azért is, mert nem valóságos apa, hanem mostohaapa. Amikor meghal, vagy távoznia kell, gyermekei egy ideig mámorosan örülnek a visszanyert szabadságnak. Aztán kezdődik minden elölről. A csoportok, a tesze-toszaság, egymás akadályozása, keresztérdekek.

Hogy apára szükség van, de nem mindegy, milyen az az apa, és ha már mostoha lehet csak, akkor ne tehesse azt, amit akar, és ne addig, ameddig akarja, azokban az eufórikus percekben senkinek nem jut az eszébe. És amire megint eszükbe jut, a feltételeket már régen elfelejtették.

 

S kezdődik minden elölről.

 

2012.10.30.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1