"...de ettől függetlenül, szerintem vannak külsőségek, amik belsővé tudnak válni. Igaz, hogy nem fontos! Vagyis van, akinek nem fontos! (Már nekem sem...ennek megvan a maga oka...) De ebben a mondatban az is benn van, hogy van akinek igenis az, és ez így van rendjén. Évával egyetértek abban, hogy vannak katolikusok (vagy bármily más vallású emberek), akik őszintén hiszik, amit egyházuk hirdet és le a kalappal az igazán hiteles közösségek előtt....Vallom, hogy az egyház (a politika, a gazdaság, bármi...) "ártatlan". Csak az emberek, akik "csinálják" nem ritkán és nem kis mértékben gyarlók (hatalomvágyók, kapzsik, visszaélésekre hajlamosak...stb.) és innen erednek a különbségek, ki hogy éli meg hitét és hol keresi a kapcsolatot Istennel..." - írja nekem egy ritka világosan és találóan megfogalmazott mondás szerzője. Menjünk szépen sorba.
Semmiféle "külsőség" - görögül "heteron", "más" - nem tud belsővé válni, azon egyszerű okból, mert eleve "belső", ÉS MINDIG IS AZ VOLT. Ha nem így lenne, akkor az ókor-középkor egész szemléletének, Homérosztól, Horatiustól, Vergiliustól Dantéig semmi értelme nem volna, de az újkorban némely kevesek gondolatainak sem. Őket nevezte Buddha azoknak, "akiknek szemét csak kevés por fedi", ilyen volt például Balázs Béla, a Kékszakállú herceg vára szerzője, legalábbis e vonatkozásában. (Ha egész életpályáját tekintjük, akkor nem.) A heteron AZ ÁT NEM ÉLT AUTON. Az át nem élt "önmagam". De ettől még "önmagam". Potenciálisan hős vagyok. Isten vagyok. AZ Isten vagyok. Krisztus vagyok. Buddha vagyok. De Hitler is vagyok. Sztálin is vagyok. Az egész világ bennem van. MÁR MOST. És mindig. Csak nem élem magam át őket önmagamként. Vagyis...bizonyos mértékig átélem. Ha akár egy mákszemnyit felfogok Krisztusból, Buddhából. Vagy Hitlerből és Sztálinból. László András az előadásain időnként beszélt a "sötétségről". "De a "sötétség" - nézett a hallgatóira, akik szorgalmasan jegyzeteltek és bólogattak, láthatólag egyáltalán nem magukra vonatkoztatva az elhangzottakat - "nem "ott kívül" van!" És a "jóság" sem, és a "gonoszság" sem, és semmi sem. Egy lovagi torna nem a meghódítandó hölgy kendőjéről szólt, nem is erőfitogtatás volt, vagy imponálás az uralkodónak. Walter Scott már a 19. században írta az Ivanhoe-t, egészen pontosan 1820-ban. A küzdő lovagok - képletesen - a "rossz"-at akarták legyőzni, közelebbről a másikban levő "rossz"-at, amit a SAJÁT MAGUKBAN LEVŐ ROSSZ-ként értelmeztek.
Ha a világban bármi rosszat találok, én vagyok rossz. Bármi jót, én vagyok jó. Ha unatkozom, nem a környezetem unalmas, hanem én magam. Az eucharisztia, amint egy kedves Olvasóm bölcsen rámutatott nekem, a Krisztussal - Istennel - való egyesülés. "A communio misztériuma." A közösség misztériuma. De. Az áldozó - úrvacsorázó - NEM AKKOR EGYESÜL KRISZTUSSAL. „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én EMLÉKEZETEMRE.” (1Kor 11,23–25) Van ebben szó egyesülésről? Nincs. Emlékezetről annál inkább.
Krisztussal - Istennel - MINDIG egyek vagyunk. Mindig és mindenki. Legtisztábban ezt a japán sintoizmusban lehet megtalálni. De Eckhart mester gondolataiban is. Nem csoda, hogy Virneburgi Henrik kölni főpüspök haragját is kivívta. Épp a kiátkozás szélén állt, amikor 1327-ben örökre lehunyta a szemét.
De nem csak Krisztussal vagyunk egyek, hanem a Sátánnal is. Mindennel mindig egyek vagyunk. Nem "objektíve", hanem szubjektíve. Minden "szubjektíve" van, az "objektíve" is. Ha tetszik, ha nem. Ez nem vitatéma, hanem színtiszta empíria.
MINDENNEL MINDIG EGYEK VAGYUNK. Pontosan úgy, ahogy a talmudisták a "szeresd felebarátodat, mint magadat" parancsot (javaslatot) értelmezték. És most ne kukacoskodjon senki ortodox zsidó vagy gyakorló náci nekem itt a "felebarát" szó talmudi jelentéséről.
Mindennel mindig egyek vagyunk. Ha nem éljük át, csak lehetőség szintjén vagyunk egyek. Általában nem éljük át. Olyannyira nem éljük át, hogy "egyesülés"-t vizionálunk. Ami ha valódi egyesülés volna, NEM KELLENE MEGISMÉTELNI. E tekintetben van némi igazsága Kálvinnak. Református szemmel az áldozás (eucharisztia) a megváltás tagadása. Más tekintetben természetesen nem, de ahhoz az isteni időben - az örök jelenben - kellene élni. Minden pillanatban át kellene élni Krisztus minden pillanatbeli halálát és feltámadását. Amit végülis az egész szimbolizál. Minden pillanatban a templomban kellene lenni. DE HISZEN OTT IS VAGYUNK!
"Le a kalappal az igazán hiteles közösségek előtt." "Igazán hiteles" közösség nincs. Minden közösség absztrakció. "Igazán" hiteles ember sincs, csak "hiteles" ember. Akinek - lásd a szó értelmezését - hitelt adnak, vagyis megelőlegezik, hogy méltó a komolyan vételre. Megelőlegezik. Ettől még nem biztos, hogy valóban méltó, csak abban a pillanatban így tartják róla. Hitel. Nem teljesítés. Az azután jön, ha jön.
"Vallom, hogy az egyház, a politika 'ártatlan'. Csak az emberek (akik csinálják)..." nem ártatlanok. Hogy ez mekkora orbitális nagy baromság. Persze hogy ártatlan, ha egyszer nincs is. Nem úgy van. Úgy van, mint elvont fogalom. Egy cég se vonható büntetőjogilag felelősségre. Semelyik testület sem. Egyetlen közösség sem. Volt ugyan erre párszor kísérlet a történelemben, oda-vissza, a zsidóüldözésektől a nürnbergi perig, de a vége mindig az lett, hogy konkrét embereket vontak eljárás alá, ítéltek el, lincseltek meg, végeztek ki. Mi mást is tehettek volna?
Egyház ugyanúgy nincs emberek nélkül, mint politika. Ideológia sincs. Addig, ameddig "csak" ideológia, utópiának hívjuk. "Valóság" akkor lesz belőle, ha megnyilvánul. Márpedig embereken keresztül nyilvánul meg, hogy a pokolba tudna másként. És akkor az emberekre lesz jellemző, persze. Arra a közegre, amelyik a magáévá teszi. Ez értelmezés kérdése, nem egyéb. A vége mindig más, mint a kezdete. Jákob lajtorjája a földig ér. És amint Jákob leballag rajta, oda a fennköltség. Onnantól a riválisok kiirtása következik, a mocskos hatalom, vérengzés vérengzés hátán. Még Krisztus bibliai családfája is törvényszegés, kurválkodás, házasságtörés és gyilkosság végeredménye.
De. But, mondja az angol. Ha valamiről, mint manifeszt létezőről beszélünk, akkor beszéljünk is arról. A nácizmus, kommunizmus, katolicizmus, reformáció, és a hasonlók AZOK, AMIKET TAPASZTALUNK. Nem "mások". "Nem mások, csak rosszul csinálják őket." Ne kenjük az emberekre. Az ideológia és az ideológia gyakorlata NEM KÜLÖNVÁLASZTHATÓ. Ha valaki(k) azt mondják magukról, hogy ők a szeretet parancsát követik, és teljesen mást valósítanak meg, akkor ők, mint szervezet nem a szeretet alapján állnak. Mondhatnak, amit akarnak. De ez igaz ugyanúgy az államra is, a politikai pártokra is, az intézményekre is, sőt a futballszurkolókra is. Ha valaki azért megy el valahova, hogy verekedjen, akkor ő nem szurkoló, hanem garázda. Ha valami a gyakorlatban nem úgy jelentkezik, mint az elmélete, akkor az elmélet marad elmélet. Utópia. Hitler ezeréves birodalmáról ugyanúgy értelmetlen beszélni, mint a szeretet egyházáról.
Az van, ami van. Ennél egyszerűbben nem tudom megfogalmazni. És akkor arról is beszéljünk, ne emberekről és tőlük elválasztott fennköltségekről. Hányszor hallotta már, kedves Olvasó, rövid-hosszú élete során azt, hogy "ez még nem az igazi, de...", "itt-ott van még mit javítani rajta", "még nem tökéletes, de...", "ez nem az igazi"? "Igazi", ami nincs, az nincs. Az "igazi" az, ami van.
Lehet-e a szeretetnek valódi egyháza? Most jön a szokott csavar: lehet bizony. Van. Csak nem úgy van, ahogy ma értik. Azért értik ma úgy, ahogy értik, és amire a kedves idézett is reagált, mert lusták máshogy érteni. Mindig könnyebb, ha megrágják nekünk. Még könnyebb, ha azt mondjuk róla. "Doktor úr, én már csak háromszor tudok dugni egy héten." "Hány éves maga, Szabó bácsi?" "Hetvenhárom." "Akkor mi a baj? Ez csodálatos teljesítmény ebben a korban." "De a Kovács, aki szintén annyi idős, mint én, azt mondja, hogy ő minden nap csinálja." "Tudja mit, Szabó bácsi? Mondja maga is azt."
Az "egyház" magyar specialitás. Az "egy" szó régen "szent"-et is jelentett, az "egy ház" tehát SZENT HÁZ, vagyis TEMPLOM. (A "templom" görögül "küriakon", ezt vette át a német - "Kirche" -, az angol - "church" -, és a holland - "kerk" -. A latin nyelvekben és a görögben maradt az "ecclesia" és "ekklészia".) De mi a templom? Egy épület, amit megszenteltek? Reformátusoknál nincs megszentelés. Akkor a református templom nem templom? Egyáltalán: mi a "szent"? Van olyan, ami - eredetileg - nem szent? Még Lucifer is angyalként kezdte. És ha már nem szent, mitől lesz nem szent? A bűnöktől? De ha egy templomba belépünk, és érzékelni tudnánk a "hívők" gondolatait, a bűnöknek legalább akkora garmadája zúdulna ránk, mint a Biblia olvasása közben. A bűnök legjobb ötlettára maga a Biblia. Ott megtisztulnak? Ugyan mitől? Tisztátalanná válik ettől egy templom?
VAN OLYAN, AMI NEM SZENT MINDEN PILLANATBAN? "Amit az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalannak." ApCsel 10, 15. Ha ez a világ Isten teremtménye, akkor van egyetlen porcikája is, ami nem szent? De akkor mi a bűn? ROSSZ OLVASAT. Nem más. Rossz olvasat. A MI rossz olvasatunk. Saját magunkról. "Te nem vagy rossz", mondta nekem egy katolikus pap. "Minden tiszta ugyan, de ártalmára lesz annak, aki botránkozással eszi." Szükség, hogy botránkozások essenek, mondja Krisztus, de jaj annak, aki miatt a botránkozások esnek.
Minden tiszta. Ami nem mindig tiszta, az a MI GONDOLKODÁSUNK. Minden szent. És minden egy. Ez a "minden" pedig...MI MAGUNK vagyunk. Nem "ott kívül" van az egyház. Az "igazi" szent ház BENNÜNK van. MINDIG bennünk van. Amit a kedves idézett egyháznak mond, egy absztrakció. Megjelenésében pedig egy emberek alkotta társaság. Nem "más", mint amilyennek látszik. Pontosan olyan. Mi köze sincs sem a szentséghez, sem az egységhez, sem a házhoz.
A TEMPLOM MI MAGUNK VAGYUNK. Csak...mit is csinált Krisztus a pénzváltók és galambárusok asztalaival?
A Templom mi magunk vagyunk. És NEKÜNK kell megtisztítani. Más ugyan meg nem csinálja helyettünk. Eucharisztia ide, eucharisztia oda. Karizmák ide, karizmák oda. Az egy másik galamb. A sült.
2014. 12. 08.