Mi is a baj Horthyval? - kérdezte egy kedves hölgy tőlem ma délelőtt a szoboravatás kapcsán. Hát, ha leszámítjuk azt a négyszáz-valahány-ezer embert, akkor jóformán semmi, akartam válaszolni. De lenyeltem, mert nem lett volna igaz.
Én aztán minden vagyok, csak elfogult nem. A kormányzóról is írtam eleget, azt se gondolom elfogultnak. Semmiféle érzelem nincs bennem vele kapcsolatban. Nem ismertem. (Ez valahogy elég Stallonésra sikeredett, de nem baj. Legközelebb Steven Seagal stílusára próbálok majd emlékeztetni.)
Szóval Horthy. Ha megmaradt volna hősi emlékű katonának...de nem maradt meg. Katonának bátor volt, de...mindig ott az az átkozott "de"...ott vannak az árulások. Nem szívesen nevezem őket annak, de mi másnak nevezhetném?
Kezdődött a népével. Azzal is végződött, de ne vágjunk a dolgok elébe. Amikor 1917-ben megsebesült, a kórházban meglátogatta egy riporter. "Egy sebesült magyar tengerésztiszt szeme még a kórházi ágyról is Budapest felé tekint" - olvasta fel a jegyzeteit, de Horthy azonnal kijavította: "Egy sebesült magyar tengerésztiszt szeme még a kórházi ágyról is BÉCS felé tekint."
Röpke másfél év, és Bécs felől is elfordult az a tekintet. Hogy mennyire, arra további három évet se kellett várni: IV. Károlyt, akinek az akkor már kormányzó KÉTSZER is hűséget esküdött, a "budaörsi csata" után először Tihanyba internáltatta, majd a brit Cardiff cirkáló szállította Madeira szigetére, ahol Horthy nagy megkönnyebbülésére 1922 tavaszán végzett vele a spanyolnátha. Ez volt a második árulása.
Horthy mindig is antiszemitának vallotta magát. Az emlékirataiban ugyan nem dicsekedett vele, de Estorilban már annak is örülhetett, hogy nem állították népbíróság elé. (A pontosság kedvéért: Horthy nem ASZEMITA volt, mint többek között Szálasi, vagyis nem kiirtani akarta a zsidókat, csak elnyomni. Ezt sem így fogalmazta meg: azt mondta, hogy ő nem a zsidókat akarja lenyomni, hanem a magyarokat akarja felemelni. Akármit is akart, a numerus clausus a huszadik századi Európa ELSŐ "faji" törvénye volt, Magyarország nagy dicsőségére.)
A numerus clausust három zsidótörvény követte, majd a kamenyec-podolszki sajnálatos események. A géppuskák ravaszát nem magyar ujjak húzták meg, tiltakozik most a tájékozott Olvasó. Nem, de a vagonokba magyar kezek lökdösték a zsidókat. Jó, de EZEK a zsidók nem voltak magyar állampolgárok, tiltakozik tovább az Olvasó. Nem, mert csak a szülőföldjüket csatolták vissza Magyarországhoz, rájuk a kormányzó már nem tartott igényt.
Aztán ott voltak a munkaszolgálatos-századok, bennük többek között Rejtő Jenővel. És még mindig nem tartunk a német megszállásnál. Történt ugyanis közben még egy árulás, csak ezúttal saját családja volt az áldozat.
Horthy István, a fia 1942-ben lett kormányzó helyettes. Horthy István rendes ember volt, ráadásul - apjához hasonlóan - kifejezetten angolbarát, aki meg volt győződve róla, hogy a németek elvesztették a háborút. Ennek ellenére - saját akaratából - kiment a frontra, ahol életét vesztette. Miért volt ez árulás az apja részéről? Két okból. Az első, hogy ha nem szövöget dinasztikus álmokat, István nem lesz kormányzó helyettes. Akkor a Legfelsőbb Hadúri cím várományosa sem lett volna, és talán nem érezte volna mindent felülíró kötelességének, hogy harci tapasztalatokat gyűjtsön. A második: hogy a fiú bizony akkor sem menekülhetett volna meg a frontszolgálat alól. A kormányzó fia erkölcsileg az ilyesmit nem engedhette meg magának. És a kormányzó sem, hogy felmentse. Ahhoz NEM KELLETT VOLNA BELÉPNI A HÁBORÚBA. Horthy Istvánt az országgal együtt saját apja sodorta a végzet tárt karjai közé.
A negyedik árulás az összes brutális következményével 1944. március 19-től a Szálasi-puccsig tartott. Eichmann pár (kettő-) száz emberrel jelent meg. Hogy az 1944. október 15-ig tartó időszakban mégis sikerült négyszáz-egynéhány-ezer POLGÁRI LAKOST a haláltáborokba juttatni, ahhoz a kétszázezres magyar csendőrségnek-rendőrségnek, a vasutasoknak, valamint egyéb MAGYAR segéderők légióinak hathatós és tevékeny közreműködésére volt szükség. Mindezeknek pedig a legfelső vezetője még mindig...Horthy Miklós volt. Ez nem a "már nem annyira hatékony védelem" időszaka volt, ahogy izraeli látogatásakor Áder János szemérmesen megfogalmazta. Ez a nagyon is hatékony, tevőleges részvétel volt egy emberirtásban. Nem is akármilyen emberirtásban: SAJÁT ALATTVALÓI módszeres kiirtásában.
Nincs az az állatfalka, ami akár megközelítőleg hasonlóra vetemedne. Nincs az a vadember. A SAJÁT falkáját még az állat is tiszteli. És MEGVÉDI, mert az biztosítja ő túlélési esélyeit is.
Hogy a zsidókat Horthy nem tekintette saját népéhez tartozónak? Az itt élő svábokat, ruszinokat, cseheket, szlovákokat, lengyeleket miért tekintette inkább annak? "Minden baj okai a zsidók" - mondta a Bolondok hajójá-ban, a K. A. Porter örökbecsű regényéből készített, hasonló című filmben a náci utas zsidó kabintársának. "Igen, a zsidók" - helyeselt az -, "a zsidók és a kerékpárosok." "Miért pont a kerékpárosok?" - hökken meg az útitárs. "Miért pont a zsidók?" - mosolyog zsidó kabintársa.
Ugyan melyik az a bolond törzs az emberiség hajnalából - amikor aztán tényleg meg kellett küzdeni a túlélésért -, amelyik KIVETETTE MAGÁBÓL a hozzá csatlakozókat? Többnyire még az asszonyaikat is más törzsektől szerezték, ha kellett, erővel.
Tényleg, mi baj lehet Horthy Miklóssal?
2013. 11. 04.