Hogy lássuk a mai Magyarország logikáját (persze nem Magyarország logikáját, hanem azok logikáját, akik Magyarország lakossága valahányadának képviseletére érzik feljogosítva magukat, más szóval, akik hangadók akarnak lenni, és az emberi butaság jóvoltából lesznek is).
Adva volt ötvenhat éve egy budapesti reformkommunista (ma ezt így mondanánk) felvonulás. Még csak nem is voltak túl sokan. Folyamatosan csatlakoztak hozzájuk, de késő délutánra sem voltak sokkal többen egytized Békemenetnél. Igaz, estére ez a szám megnégyszereződött. Debrecenben ugyanaz ismétlődött meg, azzal a különbséggel, hogy délután öt órakor (először) itt lőttek a tüntetőkre. Budapesten az emberek meghallgatták egy ortodox moszkovita kommunista, Nagy Imre beszédét a Parlament ablakából, de semmi biztatót nem találtak benne, aztán meghallgatták egy másik ortodox moszkovita kommunista, Gerő Ernő beszédét a rádióból, de abban sem találtak semmi biztatót, ezért maguk mentek a Rádió épületéhez. Pótcselekvésként előbb ledöntötték a Sztálin-szobrot a Dózsa György úton. A Rádiónál történtek leírása leginkább olyan kifejezésekkel van tele, mint a "félreértette", "azt hitte", "tévedésből áttörte a kordont", "támadásként értelmezte". E sajnálatos félreértés-sorozatnak a Rádió elfoglalása lett a vége, bár senki nem ment vele semmire, mert addigra már régen le volt kapcsolva az adóról. Rosszul mondtam. Más vége is lett az ostromnak: igazi, hamisítatlan lincshangulat, nem különb a berlini Kristályéjszakánál vagy egy színvonalasabb Ku-Klux-klan-rendezvénynél.
Másnap az egyik ortodox kommunistát, Gerőt megerősítették pártfőtitkári tisztében, a másikat, Nagy Imrét kinevezték miniszterelnöknek. Első dolga volt a gyülekezés betiltása, kijárási tilalom és statárium kihirdetése. Ismét beszédet mondott, de tettek rá magasból, akár a tilalmakra. Kezdetben elsősorban szovjet katonákra vadásztak, később ávósokra, aztán meg mindenkire, akiben besúgót véltek, vagy akivel volt valakinek valami elszámolnivalója. A másik oldal tüntetőkre vadászott. Hogy ki kezdte, megítélés kérdése, szintúgy, hogy MIT kezdett. A laktanyákból rengeteg fegyver került civil kézbe.
Harmadnap egy nagy maroknyi (körülbelül ötezer) tüntető a Kossuth térre vonult, ahol ávós mesterlövészek és szovjet harckocsik fogadták őket. A harckocsik egy része melléjük állt, azok a mesterlövészeket kezdték lőni, a mesterlövészek a tömeget, a harckocsik másik része szintén a tömeget. Persze a tömeg húzta a rövidebbet. Ezután általános vadászat indult a szovjet katonák és ávósok ellen. Gerőt leváltották, helyébe Kádár János került, és Nagy Imrével közösen fegyveres ellenforradalomnak - amik valójában is voltak - bélyegezték a megmozdulásokat. De ezek különösebben senkit nem érdekeltek, amint a fegyvert letevőkre vonatkozó büntetlenség ígérete sem.
Negyednap szorgosan folyt a harckocsivadászat, a fegyveres csoportok alakulása, a "kormány" pedig szorgosan ülésezett.
Ötödnap a kormány tűzszünetet határozott el. Nagy Imre azt mondta, hogy mégsincs szó ellenforradalomról, hanem a szocializmus MELLETTI népfelkelés tört ki. Mindeközben szorgosan folytatódott a vörös csillagok eltávolítása, és a hajsza a kommunista káderek ellen. Persze különböző javak gyűjtögetésével és személyes számlák rendezésével egybekötve, ahogy az ilyenkor már szokásos.
Hatodnap a szovjetek támadást indítottak, melyet a felkelők visszavertek. Kihirdették a tűzszünetet, amnesztiával, a szovjet csapatok kivonását Budapestről és az ÁVH feloszlatását. A kormánycsapatok átálltak, élükön Maléterrel. Nagy Imre kijelentette, hogy ami történik, nemzeti demokratikus mozgalom. Ebben a megfogalmazásban, amely gondosan kerülte a "forradalom" szó mindkét változatát, végülis igaza volt. Megalakult - nem túlságosan kidolgozott elképzelésekkel - a Nemzetőrség. A kijárási tilalmat felfüggesztették.
A hetedik nap katonatanácsok, forradalmi bizottságok (két jó öreg kifejezés a Tanácsköztársaság idejéből) és nemzetőr alakulatok szervezésével telt el.
A nyolcadik nap slágere a Köztársaság-téri pártház ostroma volt. Egyik oldalt az immár feloszlatott, de erről tudomást nem vevő ÁVH, másik oldalt ez-az, civilek, katonák, rendőrök. A vége az lett, hogy a védők megadták magukat. Többüket, köztük a sebesült parancsnokot és kilenc besorozott kiskatonát agyonverték illetve agyonlőtték, némelyüket fejjel lefelé felakasztották, a holttesteket leköpdösték és meggyalázták. Az egész természetesen a már megszokott "úgy vélték"-kel, illetve "az a hír is elterjedt"-tel kezdődött, és az előbb említett módon ért véget. Senki nem nyert vele semmit, veszteni viszont annál többet vesztett. Az ávósok azonnal fizettek, az ostromlók később. Délután Nagy Imre bejelentette az egypártrendszer megszüntetését, és a felkelőknek az új karhatalomba való bevonását. Ezt is Nemzetőrségnek nevezték el, és a felkelőkön kívül bevonták az addigi nemzetőröket, a hadsereget és a rendőrséget is. Élére egy kiszabadított, életfogytiglani börtönbüntetését töltő politikai foglyot, Király Béla volt tábornokot állították. Elhatározták a Varsói Szerződés felmondását is. Sűrű napok voltak ezek.
Kilencednap Nagy Imre bejelentette a kilépést, és október 23-nak, tehát annak a napnak, amikor ő maga a hazatérésre és az általa akkor ellenforradalmi lázadásnak minősített megmozdulások abbahagyására szólította fel a lakosságot, ünnepnappá nyilvánítását. Pártok alakultak, kiszabadították Mindszenty bíborost, sőt egy tüntetésen őt követelték kormányfőnek.
Tizedik napon ismét döntöttek a Varsói Szerződés felmondásáról, valamint a semlegességről és a nyugati nagyhatalmaktól kérendő segítségről. Ezzel egyidejűleg viszont a hadseregnek a szovjet csapatokkal szemben minden ellenállást megtiltottak. Mindeközben szépen, csendesen újabb és újabb szovjet csapatok érkeztek Magyarországra.
Tizenegyedik napon folytatódott a szovjet csapaterősítés, maga Konyev marsall, a Varsói Szerződés fegyveres erőinek főparancsnoka is Szolnokra érkezett. A kormány három tárgyalódelegációt állított fel. Budapest védelmét elkezdték megerősíteni, de az ellenállás megtiltására vonatkozó parancs érvényben volt.
Tizenkettedik napon átalakult a kormány. Folytak a tárgyalások a szovjetekkel. Este Maléter Pál honvédelmi miniszter Tökölre érkezett, ahol letartóztatták.
Tizenharmadik napon (lásd Ómen) megindult a szovjet támadás.
Tovább nem folytatom. Hogy mi is volt ez a tizenhárom nap tulajdonképpen, arra nehéz választ adni. Senki nem tudta, mit akar, senki nem tudta, hogy akarja, senki nem tudta, ki a szövetségese és ki az ellensége. Nemcsak azért írtam le ezeket, mert október 23. közeleg. Azért írtam le, mert SEMMI NEM VÁLTOZOTT, csak a titulusok és az ürügyek (majdnem "eszmé"-t írtam). Kikből áll a MAI ellenzék? MILLA, Bajnai, Gyurcsány, MSZP, LMP, Szolidaritás, nem sorolom tovább. Már most sem akarnak egymással együttműködni. Hát még, ha Tessék elképzelni, ha MA törne ki a forradalom. Tessék elképzelni, mi volna, ha ez a társaság kormányra kerülne. Most még Nagy Imre sincs, a maga esendő összevisszaságával.
Ez a MAI Magyarország logikája is. Ahogy egy régi bolíviai-magyar meccsen skandálták: "sárgadinnye bél nélkül, fut a bolív ész nélkül."
Ezért kellett felállítani egy párton kívüli pártot. Ezért ez az EGYETLEN kivezető út.
2012.10.12.