"Ugrótáncot, jókedvemből,
édes rózsám, járok,
Országút visz Fehérvárig,
széles a két árok.
Így tedd rá, úgy tedd rá,
Rozika, Terike, Marcsa,
Kinek nincsen tíz tallérja,
Kötőféket tartsa
Kisbelényes igen kényes,
Ott terem a jó bor,
Nagyszalonta, sok szalonka, ott vadászni jó sor
Így tedd rá, úgy tedd rá,
Rozika, Terike, Marcsa,
Lompos, kócos, lassan billeg
Öreg kutya farka
Kifogtunk a Küküllőből
három rocska rákot
Vásárhelynél ágyú bömböl,
köpködi a lángot.
Így tedd rá, úgy tedd rá,
Rozika, Terike, Marcsa,
Hadd forogjon a huncut világ,
Az ő lelke rajta!"
/Weöres Sándor/
A férj is, feleség is székely. A férj azt mondja magáról, ő kétszer székely: anyja háromszéki, az apja Erdély teljesen más tájáról való, de ő is székely. A feleség korondi, az anyja hatvanévesen kapott rá a - nem fazekasságra, hanem a szobrászatra. Agyagból -náluk palának mondják-, és vagy megfesti a szobrait égetés előtt, vagy csak utána. Most, öregségére, a sokadik sikeres kiállítása után ebből él ott kint. A férj húsz éve jött át Magyarországra. Érdemes volt? - kérdeztem rá. Nem - válaszolta lakonikusan. Most dizájner, a házát is ő tervezte, az ezernyolcszázötvenes évektől szerkezetében változatlanul gyártott, amúgy vadonatúj duplafalú vaskandallótól a fából ácsolt tetőteraszig, ahol meleg nyári éjszakákon aludni szoktak, nem csak ők ketten, de a szomszédságból is, aki akar, és ahonnét a Perszeidákat próbáltuk levadászni ma, mérsékelt sikerrel. Budapest fényei nagyon rávetülnek Pilisborosjenő egére. A feleség -háeres a Price Waterhouse-nál- tizenöt évvel fiatalabb a férjénél, és éppen annyi ideje házasodtak is össze, és költözött ő is Magyarországra. Hetente háromszor kijár hajnalban a Margitszigetre futni - olyan jó puha az a futósáv, nem emelkedik és sokkal kényelmesebb, mint a Teveszikla felé a Nagykevélyre vezető út. Gyerekkorában, Korondon a mozgás még nem fitnessz volt, hanem szükség. Ismertem egy zsidó lányt, akinek az apja megjárta Auschwitzot. Akkor megfogadta, ha valami csoda folytán egyszer kiszabadul, mindig lóg majd egy karika kolbász /legalábbis e tekintetben hasonlított Gárdonyi török rabjához, a szalonnaevő Tulipánhoz/ a kamrájában. Talán a hegyi futástól való viszolygásnak is hasonló az eredete.
Öt éve költöztek Pilisborosjenő szélére, vettek egy romos házat, amelyet rendbehoztak, és ráhúztak egy felső emeletet. Van mit a tejbe aprítaniuk, de amit lehet, mégis maguk csinálják meg. Amikor például a férj meghallotta, hogy a budavári Hiltonban leselejtezik a vaslámpákat, elkért hármat, kicserélte a burájukat, felújította őket, és most ezek lógnak vasláncon a nappalijukban. Magyarországot úgy fogták és fogják körül a most máshová tartozó magyarok lakta területek, mint bölcső a csecsemőt, mondta a férj. Azokból táplálkozott mindig, és azokból lehetne táplálkoznia most és ezután is. Előtte a táncházakról volt szó, és nekem eszembe jutott, hogy amikor -a Kassák-téri művelődési házban játszó Sebő zenekartól a Tékáig, Muzsikásig, Vízöntőig elég sok zenekar táncházában megfordultam- nagyritkán székiek is megjelentek, és táncolni kezdték ugyanarra a zenére elméletileg ugyanazt a táncot, amelyet ott tanítottak és jártak hivatásos táncosok is, például a Bartók együttes tagjai, AZ a tánc köszönőviszonyban sem volt az addig látottal. Valahogy így áll a dolog e házaspár magyarságtudata és a hun-türk tudat viszonyával is. EZEK az emberek anélkül is magyarok, hogy a "magyar" szó, amely néha a vízcsapból is folyik, kettőnél többször elhangzott volna.
Erdély, a Felvidék, Kárpátalja, a Délvidék ma egyre kevésbé a magyarság bölcsője. Inkább macskabölcső, hogy Vonneguttól is lopjak valamit.
2010-08-13