Alapszinten most csak annyi, hogy ami fontos vagy aktuális, arról el kell mondani, hogy mi valójában. Nem, ez így nem korrekt: hogy mit gondolunk, mi lehet valójában. Nem azt kell elmondani, hogy mit szeretnénk, hogy arról a valamiről az emberek gondoljanak, hanem azt, amit mi gondolunk. A többit nyugodtan rájuk lehet bízni. Vagy nyugtalanul, de abban a biztos tudatban, hogy sem meggyőzéssel, sem erőszakkal hosszú távon semmire sem lehet menni. Legfeljebb arra - ez a lassan százötven éves magyar gyakorlat (mikor volt a kiegyezés?) -, hogy az egyik briganti karjaiból az ellenkezőjét ígérő másik briganti karjaiba omlunk, majd vagy ismét az elsőébe, vagy a sorbanállók egyikéébe. Persze 1944. október 15-ig azért volt némi kontroll. Olyan, amilyen, de csak kontroll volt.
Állunk a páternoszter előtt, de mindegyik fülke foglalt. Mit csinál erre a bölcs választópolgár? Amikor szintbe kerül, minden bent álló homlokára nyom egy csókot, és vár tovább, türelmesen. Csak azért nem írom, hogy az idők végeztéig, mert addig nem tart ki a páternoszter. Könnyen lehetséges, hogy a választópolgár sem. Hosszú távon egyedül abban lehet bízni, hogy - ha erre alkalmat kapnak - az emberek előbb-utóbb visszatérnek a saját tapasztalataikhoz, és erre próbálják ráépíteni a saját világukat, nem légvárakra. Olyanokra, hogy a demokrácia ma még nem tökéletes, de...A gazdaság most recesszióba fordult, de...Még lesz pár nehéz évünk, azonban...Jövőre már...Jövő év után már...A választások után, ha megint bizalmat kapunk, akkor már igazán... Ha viszont erre nem hajlandók, mert jobban szeretik egy pofa sör mellett a kormányt szidni, és közben azt gondolják, hogy a rőzse viszi az anyókát, nem az anyóka a rőzsét, nos, akkor maradnak a saját VALÓDI gondolataink. Melyeket addig kell ismételgetni, ameddig azt nem gondolják, hogy ezek voltaképpen az ő gondolataik. Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de ez van. Ha valaki nem hajlandó gondolkodni, én megteszem helyette, de akkor ne csodálkozzon, ha nem abban a világban találja magát, amelyben találni szeretné. Aha, csap le rám most a szemfüles Olvasó, tehát én is. Nem, én nem. Azért nem, mert én a saját VALÓSÁGOS véleményemet mondom, és az alapján próbálok tenni valamit, míg a jelenlegi gyakorlat, finoman szólva is, nem ez. Előttem és a Hikszosz előtt nem földrajzi határok közé beszorított tér, és pár éves időtartam helyezkedik el. Más előtt sem, de más csak addig lát. A HMP ebből a szempontból különbözik, lévén ő egy párt, aminek az idejét olyan rövidre fogjuk szabni, amilyen rövidre csak lehet.
Később, ha lehetőség adatik rá, még nagyobb erővel kell elmondani, még több embernek. (Márpedig előbb-utóbb egészen biztosan lehetőség fog adatni rá, akárki akármit csinál, mond, vagy nem csinál és nem mond, ti. nem játékból vagy nagyzolásból írtam, hogy ez az EGYETLEN lehetőség. Természetesen ezt is, mint mindent, lehet dilettáns módon is kivitelezni, magyarán el lehet baltázni. Ami után másvalaki elkezdi másképp, megint másvalaki megint másképp, és végül majdcsak kialakul valami kapcsolatféle a valóság és a szándék között. Közben persze telik az idő.)
Egyetlen percig sem aggódok sem a szakemberek, sem a tehetséges emberek, sem a nemes emberek, sem az utánpótlás miatt. Akinek ki kell emelkedni, az magától ki fog emelkedni. Akinek csatlakoznia kell, az csatlakozni fog. Bajnai várja a jobboldali ikont, olvastam tegnap vagy tegnapelőtt. Egy jobboldali ikon már van, nem lenne túlzás MÉG EGY? - kérdezném, ha volna értelme ilyeneket kérdezni. Miért várja Bajnai a jobboldali ikont? (Az igazi nagy fogás Sólyom László lenne, írta az elemző. Az valóban nagy fogás volna. Még egy jellemóriás.) Hogy MEGSZÓLÍTHASSA vele a tétova jobboldali szavazókat. Ennyi. Nem azért, mert alkalmas bármire is. Nem azért, mert hisz benne. Nem azért, mert elévülhetetlen érdemei vannak. Azért, mert sokan azonosítják valamivel, ami a jobboldalnak ugyanolyan lépesméz, mint a baloldalnak teszem azt, Göncz Árpád (akit amúgy kifejezetten szeretek) mosolya. És ehhez természetesen a hús-vér Sólyom Lászlónak érintőleges köze nincs.
Hogy bármit tenni lehessen, az csak ezekután jön. De ehhez minimum parlamenti többség szükségeltetik, már első olvasatban is. Holnap itt folytatom.
Azért még egy gondolat engedtessék meg nekem. Nagyon jó szó volt az "ikon", akárki találta is ki. Nem élő emberek vezetik az országot, sugallja a kormánypárti propaganda, esendőséggel, botlásokkal, hanem ikonok. Dehogy ikonok, harsogja a túloldal, gyalázatos gazemberek, idióták és félkegyelműek. Az ikonok nálunk vannak.
Mi is az ikon? Szentkép. Mózes és a reformátorok olvasatában bálvány két dimenzióban. Sőt, bár róluk nem illik mostanában semmiféle elismerést mondani, a muzulmánokéban is. Olyan aranyborjú-féle. Csak sajnos, a miénk nincs aranyból.
Naná, hogy nincs, helyeselne az Esőember.
2012.11.24.