Those were the days 15. (A Kádár-korszak)
Mindenekelőtt tizenegy év után hazaköltöztem a Múzeum körútra. Ott most két lakás volt az egy kétszázötven négyzetméteres helyett, az egyikben lakott az édesanyám, a másikban az akkor kilencvennégy esztendős nagymamám. Én hozzá kerültem. Nem bántam meg, mert az összes családi irat, fénykép, levelezés ott maradt, turkálhattam bennük kedvemre. Akkor, harminc évesen szembesültem például azzal, hogy anyai nagypapám révén negyedrésznyi zsidó vér folyik az ereimben. Nem rázott meg különösebben. A Kádár-korszakban az ilyesmi senkit nem érdekelt (és az idevágó problémák egyetlen lehetséges megoldásának tartom, hogy a jövőben se érdekeljen), vagy ha érdekelt, saját jól felfogott érdekében és alaposan titkolta. Tulajdonképpen az egykori Monarchia összes jelentősebb nemzetisége (a magyar, a német, a szláv és a zsidó) képviseltetve van bennem: anyai nagypapám, mint említettem, zsidó volt, anyai nagymamám szerb, apai nagypapám magyar kisnemes, apai nagymamám német. Még Mária Teréziához is fűznek távoli rokoni szálak. Találtam egyszer egy fényképet, amelynek a hátoldalára az volt írva, hogy "Péterkének Radoszláv bácsitól". Radoszláv bácsi, mondta az anyukám, a nagymamám egyik rokona volt, belgrádi belgyógyászprofesszor. Az volt a hobbija, hogy a lehető legalaposabban kikutassa, dokumentálja és rekonstruálja a Brassovánok (a nagymamám családi neve) családfáját. Mária Teréziáig is eljutott, mint távoli őshöz. A dokumentum ma is megvan valahol, mint szerény oldalág szerény hajtása én is szerepelek rajta.
Az első próbálkozásom a MAHIR volt. Plakátragasztónak jelentkeztem. Gondoltam, az nem nagyon megerőltető, és akkor csinálom, amikor akarom. A Kádár-korszak a nem túl megerőltető és fedőfoglalkozások dús televénye volt. Az autodidakta (olvasó, érdeklődő, vagyis önképző, de diploma hiányában értelmiségi munkakörben elhelyezkedni nem tudó) ifjúság előszeretettel árult Esti Hírlapot (én is párszor), állt be geodéták mellé figuránsnak (aki a szintezőrudat tartja), de volt telefonfülke-söprögető, a szivárgó gázvezetékeket kutató gázszaglász, védőital-kihordó, tűzoltókészülék-ellenőr, sőt készültségben levő tűzoltókészülék-ellenőr (aki azért kapta a fizetését, hogy bármikor beugorhasson a beteg ellenőröket helyettesíteni) is. A korszak legvégén már az elnevezésekkel se bajlódtak sokat: így lettem "témamenedzser". Node haladjunk csak szépen sorjában. Átvettem vödrömet, létrámat, pemzlimet, és beálltam tanulónak egy (meglehetősen ismert) költő mellé. Ő nappal alkotott, ezért éjszaka dolgoztunk. Jobban mondva ő dolgozott, én pedig néztem, és ahogy néztem, lett egyre erősebb bennem a meggyőződés, hogy nem innét fogok nyugdíjba menni. Pedig nem volt rossz buli, csak külső kerületbe kellett kérnie magát az embernek, oda ugyanis szökőévenként vetődött csak ellenőr. Az ember felvett egy csomó plusz plakátot (ezek után számolták a bérét), némelyiket kiragasztotta, a legtöbbjét viszont egyenesen behajította a kukába, mint postás a kihordásra feleslegesnek ítélt küldeményeket. Ezért lehetett a város peremén több hetes moziműsorokkal találkozni. A második próbálkozásom a Fővárosi Vízművek volt. A Váci út 102-be kellett mennem jelentkezni, mint teherautó-sofőr. "Tudok-e teherautót vezetni?" - kérdezték. Nagyon jól tudok teherautót vezetni, válaszoltam, csak még nem próbáltam. Viccnek vették. Nagy szégyent nem hoztam azért sem az egykori oktatómra, sem a spánieljére: a teherautó is, én is megúsztuk a próbakört egy letört tükörrel. Felvettek. Apropó, oktató. A csinosabb hölgytanulókat eleinte megpróbálta meghódítani, mesélte, mindaddig, ameddig két esemény nem történt. Az egyik az volt, hogy rájött, a hölgytanulók úgy gondolják, vagy szex, vagy borravaló. Hol itt a hódítás szépsége? Tulajdonképpen kurvát vásárol. A másik egy vérbő feleség okozta katarzis volt. Az első óra tizedik percében arról kezdett neki beszélni, hogy mekkora farka van a férjének. Ő pedig, ahogy hallgatta, lett egyre kisebb: elképzelte a legyintést, amit a cipzárja lehúzása után látna, és inkább lemondott a dologról.
Kaptam egy váltóhibás IFÁ-t. Akik vezettek ilyeneket, emlékezhetnek rá: kuplung, üres, gázfröccs, dupla kuplung, váltás-kísérlet. Itt egy idő után már ez sem segített, ráadásul gödröket is kellett volna ásnom, ami a munkaszerződésemben még közvetetten sem szerepelt. Csákányt, ezt még baracskai tartózkodásom alatt, az ercsi cukorgyár építkezésén fogadtam meg, csak végső esetben veszek megint a kezembe. Segédmunkásként néha rákényszerültem, de itt már nem voltam hajlandó. Két hét után felmondtam, hazamentem, és kinyitottam az Expressz hirdetési újságot. Megkerestem a legunalmasabb hirdetést: közlekedési dokumentációs vállalat keres műszaki ügyintézőt. Ez már majdnem a Váci úti Akkumulátor- és Szárazelemgyárnál utókalkulátorként (fogalmam se volt, mit miért csinálok, nem is érdekelt - megmutatták, nyomogattam a gombokat, felírtam a számokat, amelyek kijöttek, a többi nem az én dolgom volt) eltöltött, istenáldotta nyugalmas pár hónapra emlékeztetett, így beléptem. Miből lesz a cserebogár: ha valamilyen munkával kapcsolatos döntésemet valaha szerencse kísérte, hát akkor ezt annyi, amennyit korábban el se tudtam volna képzelni.
Folytatása következik.
2013. 02. 07.