"Ez a világ amilyen nagy,
Te, galambom, oly kicsiny vagy;
De ha téged birhatnálak,
A világért nem adnálak!
Te vagy a nap, én az éjjel,
Teljes teli sötétséggel;
Ha szivünk összeolvadna,
Rám be szép hajnal hasadna!
Ne nézz reám, süsd le szemed
Elégeti a lelkemet!
De hisz úgysem szeretsz engem,
Égjen el hát árva lelkem!" (Petőfi Sándor)
"A hazaszeretet nem fasizmus! Hanem az ősi föld mindenek feletti tisztelete!" Márkus Tibi barátom rakta fel. Tibit jó pár éve ismerem, és kifejezetten kedvelem. Ezt azért is írom, bár ő is tudja, hogy ha majd ezeket elolvassa, még véletlenül se gondolja felé irányuló támadásnak. Néha ő is olvas engem, minap is megjegyezte, hogy sokat nácizok. Miután ezt felrakta. Persze a fasiszta és náci közt van némi - nem elhanyagolható - különbség, sokszor beszéltünk is róla, de az újszülöttek és az újak miatt (összevonva: "Nincsenek régi viccek" - volt az egykori Ludas Matyi jelmondata -, "csak öreg emberek vannak. Egy újszülöttnek minden vicc új.") nem árt ismételgetni. Majd mindjárt. Még azt is megkockáztatom, hogy összealmázom közben a billentyűzetet. Ez a reggeli-ebédem: alma sajttal. Roppant egészséges.
Tibi. Egy ufóval pózol a profilképén, vagyis Pataki Attilával. Én soha nem tenném, de ez, ugye, én vagyok. Na jó, talán...talán...kivel is? Senkivel. Azért senkivel, mert nem szeretek árnyék lenni. Én én vagyok, bármily kicsinyke is, pláne a nagy világhoz képest. És már galamb is csak a következő életemben lehetek, ha lehetek. A dzsainisták szerint igen.
Szóval, ha valaki egy kvázi hírességgel pózol, akkor olyanná lesz, mint Pista bácsi volt, a mai Centrál kávéház helyén működő Eötvös klub portása. Egy idős, testes bácsi, aki tiszteletbeli egyetemistának tarthatta magát. Ez egyetemi klub, kérem, mondta mindig, ha illetéktelen kért bebocsátást. Akkor olyanná lesz, mint amit viccből még Kennedy elnök mondott magáról: ő Jackie Kennedy férje. Ettől persze Tibi még jó gyerek. Ha olyanokat is posztol, amilyeneket. Ő az egyik, akit nem baszogatok emiatt. Ha Göring - hozott anyagból dolgozom, írtam neki a nácizásra válaszul - mondhatta, hogy ő határozza meg, a Luftwafféban ki a zsidó, akkor én is meghatározhatom, hogy a saját ismerőseim között ki a náci. Tibi egyébként távolról sem az. Ha vannak is, khmmm... de majd úgyis ír ehhez egy félméteres hozzászólást. És ő csak apropó most, egy jelenség, nem ő maga, szegény feje. Nem azért írok róla, mondom még egyszer, hogy bántsam.
Tehát a fasizmus és a nemzeti szocializmus. A fasizmus névadója a fasces, vesszőnyaláb bárddal - ún. securis-szal -, mely eredetileg a római lictorok (törvényszolgák) hatalmi jelképe volt (a kezdetekben a kivégzések is a lictorok feladatkörébe tartoztak, innét a bárd). Ők haladtak a főtisztségek viselői előtt. A Res Publica Romana, Római Köztársaság idején az egyik (a hatalmat épp gyakorló) consul előtt bárddal, a másik előtt puszta vesszőnyalábbal, szám szerint tizenketten. Ez a vesszőnyaláb Mussolininél AZ EGÉSZ TÁRSADALOM ÖSSZEFOGÁSÁT jelképezte, társadalmi helyzettől függetlenül. Mussolini szocialistaként kezdte, ennyi megmaradt benne a későbbiekben is. De a fasizmusban nem volt semmiféle antiszemitizmus. A Duce az Imperium Romanumra, a köztársaságot követő császárság hódításaira koncentrált, minimum a Mare Nostrum, a Mi Tengerünk, azaz a Földközi-tenger partjaira.
Hitler, vele ellentétben, már az egész világra. Átmenetileg kiegyezett volna egy hármas felosztásban - Amerikával a hadüzenetig nemigen foglalkozott - Olaszország, Anglia és Németország között, hogy később mi lesz, azt majd meglátja, gondolhatta magában.
Sztálin szemében, még legjobb cimboraságuk alatt is, volt a nemzeti szocializmussal egy kis bibi, nevezetesen, hogy szerepelt benne a "szocializmus" szó, s véle az, hogy alapjaiban nincs sok különbség a két ideológia között. Valóban nincs, de erről már beszéltünk, az olyan nüansznyi eltérésekre pedig, mint a gázkamra kontra éh- fagyhalál, most ne térjünk ki. A tarkólövés közös volt. De kérem, hördül fel a Kádár-korban felnőtt olvasó, az csak a kezdetekre volt jellemző! Hát igen, már ha kezdetnek nevezhető a Szovjetunió első - Sztálin haláláig számított - majd' harminchat éve, szinte a teljes orosz kommunista hatalom FELE. Hitlernek ehhez képest csak tizenkettő jutott.
A nemzeti szocializmus a nacionalizmus és a SZOCIALIZMUS házassága. A párthadseregben, vagyis a később - egy nyugállományú katonatiszt, bizonyos Paul "Papa" Hausser későbbi SS-Gruppenführer jóvoltából - komoly katonai erővé fejlesztett SS-ben például, ellentétben a Wehrmachttal, nem voltak társadalmi különbségek. Szegény Gregor Strassernek többek között a szocialista vonal számonkérése miatt kellett az örök vadászmezőkre költöznie 1934. június 30-án, a Hosszú Kések éjszakáján, és vele költözhetett volna Joseph Goebbels is, ha még idejében, a húszas évek közepén észbe nem kap. Mindettől még lehetett volna nagyjából azonos a fasizmus és a nemzeti szocializmus, de a járulékos elemek miatt mégsem. Ilyen járulékos elem az Übermensch-teória, véle az aszemitizmussal. Még mielőtt valaki a vállát vonogatná: ebből lett a második világháború, s benne a holokauszt. Mussolini pitiáner operettszereplő volt Sztálinhoz és Hitlerhez képest.
Szó mint száz, a kommunista érában a szocializmus nem jelenthetett nácizmust. Ezért aztán átkeresztelték a német politikai rendszert is fasisztának, és ez megmaradt mindmáig. Viszont, mint láttuk: mind a fasizmus, mind a nemzeti szocializmus, mind a szocializmus BALOLDALI. Ebben tényleg hasonlítanak. Ugyanannak az emlőnek a kosztosai, az pedig nem más, mint a "nagy" francia forradalom után létrejött liberális világ, amely egyfajta kisiklásként megtagadta őket. És ennek az emlőnek a kosztosa volt az összes mai diktátor, hívják Lukasenkónak, Putyinnak, Orbán Viktornak, vagy akár Kim Dzsongunnak. Ha valakinek nem tetszik a "kosztos", nevezze KÖVETKEZMÉNYNEK. Tudom, hogy ez sokaknak nem fog tetszeni, de annyi minden nem tetszik már olyan sokaknak bennem, hogy ez igazán nem számít.
Most, miután mindezeket tisztáztuk: a hazaszeretet valóban nem fasizmus. Nem csak azért nem, mert Tibor barátunk nemzeti szocializmust akart mondani, vagyis annak a járulékait, csak neki is a sztálini manipulációra állt a szája. Azért sem, mert az egyik szilva, a másik körte. Az egyik egy érzelem, a másik egy ideológia. De értem én. Nem hazaszeret, hanem nacionalizmus. Ami valóban lehet ideológia is. A nacionalizmus nem az a nemzeti szocializmus, mondja Tibi, ami megvalósult. Amire e kifejezés hallatán gondolnak. Nyugodjon meg, kedves Olvasó: ha a mostani náci ideológiai reneszánsz gyakorlatba fordul, az se olyan lesz, mint a huszadik századi volt. Másképp lesz rettenetes. Most nem akarom kifejteni, kérésre talán majd, de nacionalizmus és nacionalizmus közt is van ám különbség. Lecsót lehet tojással enni, kolbásszal, virslivel, lehet tökből csinálni, lehet paradicsom-paprikából.
A hazaszeretet a szülőföld és a rajta élők szeretete. Ennyi. NEM KÖVETKEZIK BELŐLE SEMMI EGYÉB. Főképpen nem bármiféle osztályozás. Sem származás, sem bőrszín, sem születés, sem érkezés alapján. A hazaszeretetben nincsenek első- és másodrendű állampolgárok. A hazaszeretet a CSAPAT szeretete is. És a csapat az, akik ugyanazon a földön, ugyanazért a megmaradásért és jobb életért munkálkodnak. Más szempont nem lehet. E tekintetben annál az elferdült nacionalizmusnál, amit 2015 Magyarországán naponta és percenként tapasztalunk, még a fasizmus is százszor jobb. Akkor e tekintetben a hazaszeretet igenis fasiszta.
Az ősi föld. NINCS ŐSI FÖLD. Föld van, ami momentán Isten kegyelméből a miénk. Nem másból: a mai napig mindent elkövetünk, hogy ne legyen az. Nincs semmiféle legitimáció, hacsak az nem, hogy valamiért meg tudtuk szerezni és itt tudtunk maradni. Ha most bármelyik nagyszájú nemzettárs meg akarna cáfolni, előbb menjen el egy Kárpátia-koncertre, és hallgassa meg még egyszer a Rongyos gárdá-t. "Addig van országod, lágy kenyered, / ameddig van fegyvered." AMEDDIG MEG TUDOD TARTANI. És, fájdalom, ugyanezért és ugyanígy kerültél is ide. A csodaszarvas, Attila, akihez ugyanannyi közünk volt, mint a hun birodalom bármely alattvalójának, Csaba királyfi és az effélék - mint eredetigazolások - a mítoszok, legendák, mondák és történelmi ferdítések kategóriájába tartoznak.
Ha nem tudjuk megtartani az országunkat - ne csak fizikai fegyverre tessék gondolni -, akkor magyarázhatjuk a minket követőknek napestig, hogy csúnya dolog volt elvenni tőlünk. Annyi csúnya dolog van a világban, mondják majd kedvesen. Ma nekem, holnap neked. Tegnap Szvatopluk szívta a fogát, holnap majd Árpád elfajzott ivadékai.
Mi volna, ha romantikus, múltba bambuló hőzöngés helyett valaki megpróbálna ELŐRE is nézni??? Ne csak a pofáját jártassa. Ne azt a kibaszott pozsonyi csatát rágicsálja, vagy azokat az embereket vegzálja, akik pontosan annyira hasznára lehetnének, mint annak idején a jászok, kunok, és, horribile dictu, a ZSIDÓK voltak, ameddig el nem üldözték és/vagy ki nem irtották őket. Boruljon térdre, és adjon hálát a Teremtőnek, hogy maradt még belőlük. Ennél már IV. Béla okosabb volt, igaz, volt is miből tanulnia. Hogy akkor nem lesz kapaszkodója? Semmi megfogható?
Hát, bassza meg, CSINÁLJON magának. Ha az ősei tudtak, talán neki is sikerülhet. EZ a hazaszeretet, polgártársak.
2015. 09. 29.