Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni
 
Életének ötvenhatodik évében, ez év szeptember 2-án Debrecenben elhunyt Wermer András, eredetileg belgyógyász és kardiológus orvos, a boldog emlékezetű Happy End Kft egyik alapítója. Többek között két híressé lett geg maradt utána. Az egyik az "álom" szóhoz kapcsolódott, több variánsa közül a két legismertebb a "magyar álom" és az "álmok álmodói". A köztudatba a másikat sulykolták be jobban: Wermer András ötlete volt a "polgár" kifejezés felelevenítése és emblematikus alkalmazása az első Orbán Viktor vezette kormány kinyilvánított eszmei hátterére, és annak támogatóira. "Polgári" állam készült megszületni, az "álomalapítás" következtében "polgári" jövőképpel. Mivel a "polgár" szót nem csak a polgári életformát élőkre, hanem az állam összes polgárára, vagyis az állampolgárokra is alkalmazni lehetett /ugyanúgy, ahogy régen vidéken "kuvasz"-nak nem csak a kuvasz fajtájú kutyákat nevezték, hanem az összes nagy, falusi házőrző kutyát/, ez a titulus a megcélzott rétegen kívül a NÉP irányába való áthallást is eredményezett. A népre hivatkozott a "nagy" francia forradalom, a párizsi Kommün, a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak nevezett bolsevik puccs, a magyar Tanácsköztársaság, Mussolini, Hitler, és a második világháborút követő összes kommunista rezsim. Ilyen vagy olyan NÉPI államok születtek, melyek éppen annyira voltak népiek, mint Orbán Viktor "polgári" kormánya. Közülük néhányan egyben NEMZETINEK is nevezték magukat /Hitler még mozgalma, pártja és rendszere nevébe is bevette ezt a szót/. Csakhogy sem a "népi", sem a "polgári" állam nem nemzetállam, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, mert sem a nép /bár a hétköznapi zsargonban szinonimaként használják-használták sokszor/, sem a polgárság nem azonos a nemzettel. Ameddig a „nemes” nem csak címet jelentett, a "nemzet" valódi tartalmához még a nemességgel való megfeleltetés állt a legközelebb. Petőfi, ahogy már beszéltünk róla, nem népi, hanem Nemzeti Dalt írt, a Nemzeti Színház nem népszínház, a Nemzeti Múzeum, Galéria nem népi múzeum vagy galéria, a nemzeti lobogó nem népi lobogó, amelyet nem népi színekre festenek, és még lehetne sorolni tovább másnap reggelig. A nép és a nemzet úgy viszonyul egymáshoz, mint a keresztyén/keresztény tanításban a látható és a láthatatlan egyház. Ugyanabba a hibába is esnek velük kapcsolatban, ugyanazon okokból. A látható egyház a maguk és egymás által e szervezethez tartozónak elfogadottak gyülekezete. A láthatatlan egyház ezzel szemben a "szentek egyessége", akiket Isten ingyen kegyelméből, egyedül az Ő akarata szerint /református tanítás/ megszentel. Egy katolikus ezt úgy mondaná, hogy azok egyessége, akiket Isten ingyen kegyelméből, JÓRA VALÓ TÖREKVÉSEIKET beszámítva megszentel. /A református dogmatikában az ember az Istennel SZEMBE VAN DOBVA, önmagától minden jóra képtelen. A jóra való törekvést Kálvin is tanácsolta, ugyanakkor az ellentmondást, hogy tudniillik hogyan lehet arra törekedni, amelytől teljesen meg vagyok fosztva, nem tudta feloldani. De két hete az egri székesegyházban hallottam én erről a témáról színtiszta református prédikációt katolikus pap szájából, és hallottam a katolikussal rokonszenvező nézetet is huszonhét éve a református teológián./ Mármost mindezek ellenére a látható és láthatatlan egyházat mégis azonosítják. A reformátusok /a református gondolkodás sok esetben nagyon közel áll a ZSIDÓ gondolkodáshoz/ ki is mondják: tudjuk, hogy a látható és láthatatlan egyház nem feltétlenül esik egybe, de MI VALAHOGY MÉGIS azt gondoljuk, hogy egybeesik, és nemcsak hogy egybeesik, hanem az a református egyház.
Aki a nemzetet a néppel, vagy a nép bármely szempontból kiemelt szegmensével azonosítja, ugyanezt a teljesen önkényes, már nem is csak feltételezésen, hanem sokkal inkább RÖGESZMÉN alapuló gondolatmenetet követi. A nemzethez tartozás ugyanis független a biológiai leszármazástól, független az államhatároktól, állampolgárságtól, beszélt nyelvtől, és FÜGGETLEN A VILÁGNÉZETTŐL IS. Hogy egyszerűbb elméknek se legyenek kétségeik, soroljunk fel ismét néhány példát: a jelenlegi FRANCIA elnök apja magyar kisnemes, anyja görög zsidó, az egyik legnagyobb OROSZ költő, Puskin dédapja abesszin volt /maga a költő egy elbeszélést is írt erről Nagy Péter szerecsene címmel/, Thököly Imre gróf Izmitben, II. Rákóczi Ferenc a szintén törökországi Rodostóban lehelte ki lelkét, utóbbi ráadásul - mint a magyar főurak többsége a 19. század második feléig - NÉMETÜL beszélt. A bécsi udvarban ezzel szemben sokáig OLASZUL beszéltek, a cáriban /még a Napóleon vezette franciák elleni háború idején is/ FRANCIÁUL, a három „nagy” jelzővel megtisztelt orosz cár egyike, Nagy Katalin cárnő porosz lévén NÉMET anyanyelvű volt, az 1714-ben angol trónra került I. György, a Hannoveri-ház megalapítója szintén /angolul egyetlen szót sem tudott, még távoli leszármazottja, a százhuszonhárom évvel később uralkodott, a korszak védjegyévé vált nevű Viktória se sokat/. Kossuth Lajos az olaszországi Torinóban halt meg, Wass Albert a floridai Astorban, előbbi liberális, utóbbi -kis jóindulattal- nemzeti-konzervatív világnézetű volt.
 
Valamikor -még a Naplóban is- pellengérre állítottam egy ismerősömet, mert azt állította magáról, hogy "liberális konzervatív". Mára rájöttem, hogy csak liberális konzervatív, konzervatív liberális, baloldali jobboldali, jobboldali baloldali, református katolikus, katolikus református /ezért válaszoltam már azelőtt, hogy ezt így átgondoltam volna, a vallási hovatartozásomat firtató kérdésekre az "egyéb" szóval/ van. Vagyis az ember, HA NEM TESZ ERŐSZAKOT MAGÁN, úgy működik, ahogy egy tevékenységében ÉS kommunikációjában kicsit is őszinte társadalomnak működnie kellene: hajlandó néha levenni a vaskalapot a fejéről.
Ha ez a hajlandóság egy társadalomban annak az IDEÁNAK a primátusával társul, amely felülírja a leszármazást, államhatárt, állampolgárságot, nyelvet, vallási és nem vallási felekezetet, megvalósul a nemzetállam.
2010. november 3.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1