Ettől az ellenzéktől - sokszor leírtam már, de nem elégszer - semmit nem lehet várni. Kisebb-nagyobb csoportok egyet nem értő halmaza. Nincs elfogadott vezető. Nincsenek közös célok a kormány leváltásán kívül. Nincsenek közös elképzelések, sőt egyáltalán nincsenek elképzelések. Nincs elmélet, gyakorlat pedig még a láthatáron sincs. Nincs használható, mindenki által magára nézve kötelezőnek elismert és elfogadott alapszabály. A legrosszabb akkor lenne, ha valamiképpen hatalomra kerülne. Akkor kezdődne csak el igazán a marakodás. És megváltás volna utána a harmadszori Orbán-kormány. Vagy Vona, de erre még gondolni is alig merek, pedig kellene. Két szerencsénk van. Az egyik a Hikszosz, úgy is, mint HMP, de az még nem áll készen. Legalább egy hónapra szüksége van még. Vagyis én nem állok készen, és addig ő sem fog készen állni. Nálunk ugyanis léteznek mindazok, melyekről fentebb írtam.
A másik szerencse maga a Fidesz. Hogy olyan, amilyen. Hogy semmit nem képes sem megalapozni, sem építeni, sem befejezni. No és a választások megnyerése? No és a mostani elhatalmasodás? No és Simicska-Nyerges? - kérdezheti az Olvasó.
A választások megnyerése önmagában semmi. Belépő a küzdőtérre. Ennyi és nem több. A küzdelem nem az emberek manipulálása. A küzdelem nem a magyar lakossággal folyik, hanem a valósággal. És az szarik - mint a jelekből is látható - a szavakra és a manipulációra. Hiába zseniális a könyvelő. Hiába van papíron hatalmas vagyonom, attól nem lakom jól. A mostani elhatalmasodás ugyanez. Jogászok kreálták, és egyes-egyedül azért létezik még, mert az állampolgárok összetévesztik a virtuális világot a valóságos világgal. A jog önmagában ugyanannyi, mint a pénz önmagában. Annyi ereje van, illetve annyit ér, mint amennyi a belé vetett bizalom. Még a jogászok és bankárok is így mondják. A Simicska-Nyerges birodalom alapját is a jog adja. Vagyis az, amit a magyar jog megenged neki. De a magyar jogot a magyar jogászok írják, a magyar jogászokat pedig a szintén jogászokból álló fideszes pártvezetés mozgatja. Amely bármely pillanatban képes bármit átírni, ha szükséges, saját érdekében bármilyen jogszabályt meghozni. Épp a lényegétől fosztja meg a jogot: a bizalomtól. A Simicska-Nyerges birodalom addig van biztonságban, és csak addig van biztonságban, ameddig ez a kormány uralmon. Ugyanez vonatkozik, jogszabályoktól függetlenül a konzervált - hisz konzervatív kormányról van szó - kulcsemberekre is.
De a Fidesz eddig egyetlen olyan dolgot nem volt képes véghezvinni, ami a papírokon és szavakon túlmutatna. Minden rosszul sült el, és rosszul is fog elsülni. Még ha erőszakba torkollik is, (számukra) a legrosszabbul. Ende gut, alles gut. Megfordítva: hiába tűnik bármi is pillanatnyilag kedvezőnek, akkor kedvező csak, ha úgy is tekinthetünk rá vissza.
Milyen a Fidesz? Ilyen: hazajön késő este a férj. A fürdőszobából vízcsobogást hall. Résnyire kinyitva az ajtót egy női köntöst lát, amelynek a gazdája lehajolva épp a fürdővizet ellenőrzi. Halkan belopódzik, és hátulról magáévá teszi, majd kislisszol. Egyenest a hálószobába megy, de legnagyobb megdöbbenésére a feleségét az ágyban. Rettenetes zavarba jön, köhécsel, majd mégiscsak felébreszti. "Szívem, be kell vallanom valamit. Nem tudtam, hogy anyád ma jött látogatóba, azt hittem, te állsz a fürdőszobában, és, nos, khmmm, örömet akartam szerezni, ha már ilyen későn érkeztem. Izé, hogy is mondjam, hátulról a magamévá tettem." A feleség először nem érti, majd fulladozva röhögni kezd. "Az én anyámat? Dehogyis! A tiédet!"
Bízzunk a Fideszben.
2012.08.14.