"Azt hazudta egy gazember,
A hatalom árt az embernek, elvben,
Ezért mondják utána sorban,
Az okosok mind egy akolban,
Nem látják fonákját a szónak:
Az ember árt a hatalomnak!"
Ez a vers Jurij Vlagyimirovics Andropopov hagyatéka. Azé a Jurij Andropové, aki 1967 és 1982 között a KGB vezetője volt, 1982. november 12-től egy év négy hónappal később bekövetkezett haláláig pedig a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára.
Ha valakinek, neki tudnia kellett, mit ír. Vannak hatalmasok, akik azt gondolják, ez nem rájuk vonatkozik. Aztán megöregszenek, és rájönnek, hogy bizony rájuk vonatkozik. Vannak köztük olyanok is, akik Andropovhoz hasonlóan szeretik a verseket, és ezt a felismerést nem restellik - utolsó vezeklésként - rímekbe szedve népük és az utókor elé tárni. Ilyen volt a magyar Szent István halála után harmincöt évvel született IV. Dávid, Grúzia legnagyobb királya, akit Építő névvel is illetnek. Hetedik bűnbánó zsoltárából csak nyolc sor:
"Nem csak a tiszta szavakat,
és a magasabb bíró ítéletét gyűlöltem,
de feredőztem a képmutató hízelkedésben,
és bátorítottam a rágalmazókat.
Hamis ítéleteket hoztam,
nem indítottak meg az özvegyek könnyei,
nem hatott meg az árvák zokogása,
és nem ruháztam fel a szűkölködőt."
És természetesen vannak hatalmasok, akik azt gondolják, ez rájuk nem vonatkozik, és hiába öregednek meg. Nem hagynak maguk után sem bűnbánatot, sem verseket, sem kései felismerést. Csak pusztulást, megmérgezett lelkeket, rettegő talpnyalókat és kollaboránsokat, dühöt, szomorúságot és kétségbeesést. Megöregedni sem azért tudnak a hatalomban, mert bármit is jól csinálnak. Azért tudnak, mert annyira visszaélnek vele, hogy mindazok, akik kiszolgálják, és akiknek a neve összefonódik az övével, saját jól felfogott érdekükben és a jövőtől való félelmükben a legvégsőkig igyekeznek benne tartani. Aminek a kárvallottja, mint mindig, az elcsábított sokaság. Olyan, mint Marina Cvetajeva orosz modernista költőnő volt. A sorsa is olyan.
Marina Ivanovna Cvetajeva férje a Fehér Gárdában harcolt, majd a fehérek veresége után feleségével együtt emigrált. Először a férjet, Szergej Efront csábították haza, majd 1939-ben őt is. A férj az NKVD ügynökévé lett, de ez nem segített rajta: bebörtönözték, majd 1941 augusztusában agyonlőtték. Cvetajeva lányát a Gulagra küldték, őt magát a Kazany közelében levő Jelabugába internálták, ahol egy padlásszobában élt, és abban az étkezdében vállalt mosogatást, ahová a nagyobb kegyben levő írók jártak ebédelni. Nem sokkal férje kivégzése után, 1941 augusztus utolsó napján felakasztotta magát. De még előtte leírta ezeket:
"S - nincs sír! Nincs elválás se már!
Asztalodat visszavarázslom.
Mint lakodalmon a halál,
én ÉLET voltam a vacsorádon.
Senkim: se báty, fiú, se férj,
se társ - korhollak mégis érte:
- hat LÉLEKRE terítettél,
s engem nem ültettél - a szélre."
Tele szomorúsággal és szemrehányással. Szemrehányással...ugyan KINEK?
"idővel minden rendbejöhetett volna" -írta Naum Korzsavin jóval 1917 után. "Az élet Oroszországban visszazökkenhetett volna a rendes kerékvágásba. ..Miféle démoni ribanc ébresztette fel Lenint? Ki nem szenvedhette, hogy a gyermek aluszik? Nincs pontos válasz ezekre a kérdésekre. Akárhogy is, ő maga valószínűleg nem is sejtette a dolgot, habár a bosszúszomja soha nem enyhült...És a kudarc nyomán támadt rosszindulattal eltelve azonnal általános és teljes forradalmat indított, hogy senki se kerülhesse el a büntetést. Apáink pedig zászlókat lengetve és énekelve követték őt a Golgotára...Oroszországban senkit sem szabad felébreszteni."
Miféle démoni ribanc? És mit számít Lenin, Kun Béla, Sztálin, Hitler, Szálasi, Rákosi EGYMAGÁBAN? Ha már ennyi verssel terheltem ma a kedves Olvasót, egy utolsót még ki fog bírni. A szép, hosszú nevű Christian Otto Josef Wolfgang Morgenstern bajor költő írta, és csak egyetlen versszakát fogjuk befejezésül élvezni:
"Mindenkinek, ki szolgasorban él
Az égre írom, mely fölénk borul
S magába zárja ezt a sártekét:
Nem a zsarnok a gyalázatos,
Hanem a hitvány, ki szolgálja őt."
Pedig Morgenstern aligha tudhatott sokat a felsoroltakról, akikhez képest azok, akikről tudott, szelíd amatőröknek számítottak. Meghalt ugyanis három és fél évvel a bolsevik forradalom előtt, az ausztriai Meran városában.
2012.08.11.