"És énbennem is leng a mérleg,
de nem húzza le, ami kell.
Lágy verőfény! Semmit sem értek,
csak hallom, kislány énekel." (József Attila)
Időről időre leltárt kell készítenem, hogy mi vagyok. Nyilván az, aminek mondanak. Aki mindent möglát, mind fúr az oldali, tartja a népi bölcsesség. A külső szemlélő, aki az eredőt látja, az ahhoz vezető utat nem, mindig előnyben van. Bennem az egész összevisszaság, a rengeteg tétovázás, bizonytalankodás, kint a végeredmény. Bennem a "...hattam volna", kint a "...tam". A baj csak az, hogy nem mindig annak mondanak, amit látnak. És nem mindig azért mondják, mert azt akarják, hogy maradjak, vagy ne legyek olyan.
Vannak emberek, akik másnak szeretnének látszani, mint akik. Vagy legalábbis finomítani rajta. Vannak állapotok is, amikor az ember akarva vagy akaratlanul erre törekszik. Szerelmes, és tetszeni akar, jó pontot akar szerezni valakinél, vagy a rossz pontokat akarja elkerülni. Jöhet reflexből és jöhet a tudatból.
Az én gyerekkoromból kimaradt a szocializálódási fázis. Meg is látszik, bólogat az engem ismerő. Ami másnak zsigerből jön, azt nekem tanulni kellett. És most sem jön zsigerből, csak már megszoktam, hogy ezt igen, azt nem. Kis figyelemmel sikerülni szokott. Ha viszont kis figyelem sincs, akkor baj van. Máig kísért egy kép: sokad magammal állok egy sorban, és elvonul előttünk valaki. Minden vágyam, hogy ne engem pécézzen ki, hogy szürke kisegér legyek. Igyekszem közömbösen viselkedni, semmitmondó tekintettel meredni a semmibe, állni némán és közönyösen. Aztán, ahogy az Esőember bőrébe bújt Dustin Hoffman mondaná: naná, hogy kipécéz.
Van ennek azért jó oldala is. Aki megszokta, hogy élete első tizennégy évét magányosan tölti, az nagyon jól tudja, hogy a szerepjátékai szerepjátékok. Magának játssza őket, nem a Nagyérdeműnek. Már csak azért sem, mert Nagyérdemű tizennégy évig nem létezett. És amikor már létezik, veszélyérzete nem, vagy minimális mértékben lévén, sokkal őszintébben lesz önző vagy "önzetlen", mint szocializálódott embertársai. Életem eddigi ötvenkilenc évét Isten tenyerén töltöttem. Nem mindig éreztem így, de ott töltöttem. Egyetlen és perdöntő bizonyítéka ennek, hogy élek, és még mindig nem a híd alatt, egy börtönben, kórházban vagy elmegyógyintézetben. A Hold-csomópontjaim, mondta egy asztrológus tegnapelőtt. Nem ezért mondta, amiért most ezt a cikket írom, de ha már mondta, továbbadom. Nem az asztrológia népszerűsítéséért adom tovább, hanem azért, mert - véletlenül vagy nem véletlenül - éppen azt mondta ki, amit tapasztaltam eddig. És amire öntudatlanul is törekedtem. A sárkány feje, a felszálló ág, és a sárkány farka, a leszálló. Ami az életfeladatom, és amit jobb elkerülnöm. Az első a Nyilas a hatodik házban, a második az Ikrek a tizenkettedikben. Isten interpretálása, kontra a becsapás minden formája, különös tekintettel azokra, melyek zárt intézetekbe juttathatnak. Például az előbbi háromba. A Szaturnusz az én esetemben, mondta, pontosan ott áll, mint a most lejárt harmincéves ciklusa kezdetekor állt. 1985. Akkor bolti tolvaj voltam, és lopott könyvek eladásából éltem. Az eredmény négy és fél hónap előzetes lett, és az életem teljes megváltozása. Még közlekedési szabálysértésem se nagyon volt azóta. Nem azért nem volt, mert magamba szálltam, hanem, mert megnyíltak előttem olyan ajtók, melyek addig zárva voltak. Isten nem ejtett le a tenyeréről. Ez most egyrészt valamiféle számvetés ideje. Mit végeztem az elmúlt harminc évben. Ott tartok-e, ahol akkor, vagy nem. Másrészt egy új korszak kezdete. Találkozunk harminc év múlva, ha találkozunk.
Én már alapból nem teszek lakatot a számra. Ha teszek, legfeljebb azért teszek, mert sértődésen kívül máshova nem vezet, ha kimondom, amit gondolok. Így van ez egy jó ideje. Ha valakivel nem akarok egy légtérben maradni, mert büdös a szája, akkor nem azt fogom neki mondani, hogy bocs, de elájulok, hanem akár a meg nem értést és ócsárlást is vállalom. De ha rólam van szó, igyekszem sem nem szépíteni, sem nem nem kimondani. Akkor különösen nem, ha közérdekről van szó. Minél öregebb leszek, annál kevésbé. Ha választani kell egy fél éves haldoklás és egy golyó között, gondolkodás nélkül az utóbbit választom. Félteni csak azt féltem, amit magammal vihetek a másvilágra. Azaz -
Ezt aztán sokan nem tudják hova tenni. Ez sem érdekel. Sőt, jobb napjaimban kifejezetten szórakoztat. Addig érdekel a dolog, ameddig ÉN rosszul nem fogalmazok. Nem úgy jön le valami, ahogy szántam. Nem vagyok sem Isten, se próféta. Bár utóbbi, ha a sárkányra gondolok, még lehetek. De hogy tévedhetetlen nem vagyok, az sicher. És tudom, hogy nagyon sokszor kijelentésnek hangzik, amit leírok. Néha az is. Oda is szoktam toldani: dogma. SZÁMOMRA dogma. Nem gondolkodom tovább rajta, elfogadom axiómának mindaddig, ameddig nagyon nyomós okom nincs újraértelmezni. De általában csak az, amit leírok. Pillanatnyi személyes vélemény. Hogy a stílus? A stílus azokat idegesíti, akiknek szintén ilyen a stílusuk. Nálam dettó ugyanígy van. És ez innentől oda-vissza nem kritika, hanem dominanciaharc. Van viszont, amit így KELL leírni. Már, ha azt akarom, hogy legalább elgondolkodjanak rajta. Ne vessék el élből. Nem kell attól félni, hogy ezzel erőszakot teszek bárkin. Gondolatokat sulykolhatok, de ha nem támasztják alá ÉRZÉSEK, akkor veszett fejsze nyele. Nincs az az orvos, aki meggyógyíthat bárkit, aki azt lénye egészével nem támogatja. Más szóval, aki nem csak KÍVÜL beteg.
Nyilvános működésem eddigi hat évében voltam már liberális, náci, kommunista, okos, buta, érzékeny, érzéketlen, zsidó, antiszemita, filoszemita, zsidóbérenc, fasiszta, művelt, félművelt, műveletlen, tudós, tudatlan, érzékeny, érzéketlen, felelőtlen, közbűntényes, erkölcstelen, kurva, buzi, nőfaló, nőgyűlölő, hiteles, hiteltelen, remény, csalódás, barom, papagáj, csodálatos, idióta, hideg, meleg, fantasztikus, elviselhetetlen. A tört részére nem emlékszem. Ma valaki megkért, hogy segítsem az alapítványát egy jelképes összeggel. Koldusnak, ha tehetem, minden nap szoktam adni, másra most nem tudok, válaszoltam. "Egy nagyképű niemand vagy, ez már lejött", érkezett a válasz pár másodperc múlva. "Te, mint majdnem zseni" - írta ugyanő három hónappal ezelőtt. Csapja hozzá a niemandot és a zsenit is a többihez, kedves Olvasó.
Mindent tudok hát, drága Herceg. Csak azt nem tudom, ki vagyok?
2015. 05. 16.