Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

"A kérdésem: Ézsauval kapcsolatos, nem az ellopott, hanem később megkapott áldása (benne van Mózes I. könyvében) és azzal, hogy ő miért lett olyan rossz hírű? A kibékülése Jákobbal szinte alapja az újszövetségi megbocsátásnak, csak ugye előtte van pár évszázaddal..."

Nos akkor, dióhéjban az egész történet: Izsáknak volt két ikerfia, az elsőszülött Ézsau és Ézsau sarkát fogva a másodszülött Jákob. "Aqeb" (héber): "sarok", "aqab": "félretol", "aqob": "oltalmaz" (Ja'aqob-El: Isten oltalmazzon). Hiába, a régi héber mássalhangzó-írás volt, az ezzel járó összes bonyodalommal. Ezért terjedt el, hogy Jákob = "csaló" (lásd középső jelentés, illetve lásd Teremtés 27, 36). A következő neve, az "Izrael" "Istennel harcoló". Nem Istennel, mint a szövetségesével, hanem Istennel, mint az ellenfelével. Bővebbet a Teremtés 32, 23-33 alatt, illetve a történelemkönyvekben lehet erről találni. Ha most valaki azt gondolná, beléptem a keresztény antiszemiták táborába, nagyot téved: a kérdést igazi keresztény-keresztyén elfogultsággal kezelő Jeszenszky Robi barátom figyelmét ma hívtam fel a (szintén) Teremtés könyve 27, 29-re, különös tekintettel a végére: "Legyen átkozott, aki átkoz, s legyen áldott, aki áld téged." Továbbiak szintén a történelemkönyvekben. Hogy minden szentnek (és népnek) maga felé hajlik a keze? Hogyne, de... a puding próbája az evés. Azonban ettől még nem leszek elfogult se ide, se oda.
Ézsau neve: "szőrös". De volt egy mellékneve is: "edom", azaz "vörös". Maga is vörös volt, születésétől "egészen olyan, mint valami vörös ruha", tetőtől talpig vörös szőr borította. Ugyan a Biblia azt írja, a lencsefőzelék-jelentenél kapta ezt a melléknevet (Mózes könyve "vörös ételről" - vörös lencséről - beszél), de ebben semmi logika nincs, legfeljebb UTÓLAG: ki az a bolond, aki nagydobra verné, hogy egy tál lencséért lemondott mindenéről? Olyannak tűnik mindez, mint egy visszafelé lefolytatott kísérlet: a kiindulópont maga az eredmény, az Edom nevű ország és lakói, a zsidók örök ellenségei, akikhez már csak egy megfelelő történetet kellett kreálni. Így lett Ézsau, az ősatyjuk vörös, és az étel is vörös, amivel eltékozolta az atyai áldást. Hiszen a gyűlölt nép neve is vörös. Megboldogult Scheiber Sándor főrabbi gyakran mondogatta: a próféták mindent nagyon szépen megjósoltak, AMI MÁR MEGVOLT. Mások is igyekeztek a családi eredetmondákat a saját javukra gyümölcsöztetni, elég, ha csak Romulusra és Remusra, Hunorra és Magyarra (Magorra) gondolunk. A felsőbbrendűség-érzés és juss-követelés testvérekkel való igazolása nem kizárólagos zsidó találmány.

Hogy Jézus Krisztus PONTOSAN mikor született, csak saccolni tudjuk. De legyen igaza az evangelistáknak, és szülessen Nagy Heródes uralkodása alatt. Nagy (nem úgy "nagy", mint mondjuk Nagy Sándor, bár rászolgált volna, hanem "idősebb") Heródes nem volt zsidó. Egészen véletlenül (apja, Antipatrosz révén)... félig edomita volt. (Anyja, Kufra Nabateából származott. A nabateusok Arábiából érkezett, vegyes nép voltak, egykori fővárosuk Petra.) Edomot - akkor már Idumeának nevezték - először Dávid király tette vazallusává, aztán függetlenné vált, később a babilóniaiak kebelezték be, majd jöttek a Makkabeusok, végül a környező területekkel együtt római provincia lett. Minő egyezés, éppen úgy, ahogy Izsák a halálos ágyán - ahol végül Ézsau is kicsikart egy áldást - megjósolta: "Kardodból kell élned és testvérednek szolgálnod. De ha rugdalódzol, lerázod igáját magadról." Kicsit előreszaladtunk, hát folytatjuk az eredeti történetet.

Ézsau tehát elsőszülött volt, apja teljes jogú örököse, míg Jákob, sarok ide, sarok oda, másodszülött. Ézsau vadász, Jákob pásztor. Amikor Izsák közeledni érezte a halálát, megbízta Ézsaut, ejtsen el neki egy vadat, készítse el, ahogy szereti, és utána megáldja. Ézsau tehát elment vadászni, ezalatt Jákob - anyja tanácsára - beöltözött az anyja által vadasan elkészített két kecskediga bőrébe, majd elorozta a - visszavonhatatlan - atyai áldást bátyja elől. A csalás persze kiderült, de akkor már késő volt. Ézsau nem mert azonnal bosszút állni - a fiú a régi patriarchális családban atyja engedélye nélkül még két szalmaszálat sem tehetett keresztbe -, Jákobot pedig Izsák - szintén az anya, Rebekka tanácsára - elküldte házasodni - kvázi elmenekítette - sógora, Lábán földjére. Ott elvette Lábán lányait - a saját unokatestvéreit -, aztán - szintén csellel - Lábán vagyonát, majd miután fiatalabb felesége, Ráchel még apja házi isteneit (kincseit) is ellopta, onnét is elmenekült. (Lábán persze mindezt fordítva akarta, de így sült el.) Végül az üldözésére indult Lábán elől Ráchel eldugta a kincseket (egy tevenyeregbe rejtette, ráült, és azt hazudta, hogy menstruál), a megzavarodott Lábán - akit Jákob ráadásul még jól le is hordott - pedig szövetséget kötött Jákobbal. Ezek után következett az Istennel való tusakodás Jabbok gázlójánál (Penuelnél), ahol Jákob az "Izrael" nevet nyerte ("küzdöttél Istennel és emberekkel és győztél"), majd az Ézsauval való találkozás és kibékülés. Ha az Olvasó úgy emlékezne, hogy ezek után kart karba öltve hazamentek, nagyon téved. Ez a kibékülés egyáltalán nem volt mentes sem a gyanakvástól, sem a hátsó szándékoktól. Ha együtt hazamentek volna, akkor vagy Edom, vagy Izrael nem lehetett volna, márpedig volt mind a kettő. A visszafelé dolgozó történetíró, tökéletesen ismerve az emberi személyiséget, nem végzett félmunkát. Jákob, miután fivérére rátukmált egy tetemes anyagi jóvátételt (aki ha nehezen is, de elfogadta, és innentől egy további szava nem lehetett), azzal az ürüggyel, hogy háza népében és barmai között csecsszopók is vannak - sicher ist sicher -, még az együtt haladást is visszautasította. A lépéshátrányba került, és - sugalltan - nem teljesen békés gondolatokat dédelgető Ézsau erre kínjában néhány emberét ajánlotta fel "oltalmazóul", de Jákob ennek sem dőlt be. "Minek az? - kérdezte. Csak találjak kegyelmet uram szemében!" (Teremtés 33,15) Így aztán ment mindenki a maga útján, a továbbiakat pedig tudjuk. Ha ez a "megbocsátás" az alapja az újszövetségi megbocsátásnak, akkor... "Ha tényleg megbánták, amit tettek, de nem tudják kijavítani? Nem tudják visszaadni? Nem tudnak helyette semmit felajánlani? AKKOR NEM LEHET MEGBOCSÁTANI. Fájó szívvel írom ezt le." Lásd A megbocsátás. A Mózes első könyvét lejegyző pap se jutott más következtetésre.

Nem emlékezteti Önöket Ézsau és Jákob meséje VALAMI MÁSRA is? Mondjuk... mondjuk Káin és Ábel történetére. Ott a földműves Káin volt az elsőszülött, a pásztor Ábel a másodszülött. Ha csak a foglalkozásokat nézzük, mindkettőben van valami közös: a PÁSZTOR. És megint gondoljunk Krisztusra és a (valóban) gyermekgyilkos, (valóban) félig edomita Heródesre. Lapozzunk egyet vissza a történelemben, és tegyük fel magunknak a kérdést: melyik állam volt előbb, Izrael, vagy Edom? Edom, bizony. Amikor a nomád pásztorkodó zsidók megérkeztek, ahogy a Magyar Katolikus Lexikon is írja, Edom már szilárd állam volt, jól megerősített határokkal. A "szabad", vándorló pásztorok mindig lenézték a sártúrókat. Egészen addig, ameddig maguk is sártúróvá nem váltak. De az eredetmondák büszkesége később is megmaradt. Zsidóról zsidóra szállt, magyarról magyarra, zuluról zulura. Onnantól, hogy a vándorló zuluk elérték a mai Zimbabwe területét, kiváltak a tovább vándorlók közül, és magukat matabelének nevezve leigázták az ott élő, földműves masona törzset, az ellenérzéseik mindmáig változatlanok, és néha ki is robbannak. Még a kereszténység se sokat szelídített rajtuk. A kommunizmus sem. De a többiek is csak álarcot viselnek, már amikor viselik.

Az evangéliumok jelentős része ugyanolyan visszafelé való igazolás, mint az ószövetségi történeteké. Máténál Jézus családfája Ábrahámtól indul, Lukácsnál (visszafelé) Ádámnál végződik. Nem csak Jézust, de a keresztény-keresztyén papokat is PÁSZTORNAK hívják. Szépen megismétlődnek a csodák, szóról szóra beteljesedik Ézsaiás jövendölése, még a valóság is beépül, pont oda, ahová be kell épülnie. Ember meg nem különbözteti a mesétől.
A hódítást, legyen szó akár egy népről, akár egy vallásról, VALAMIVEL meg kell indokolni, vagy alá kell támasztani. Ha ilyen még nincs, akkor jön a történetíró, a kívánt végeredmény felől. Az a legegyszerűbb. Hiszen ki lát bele a múlt idők messzeségébe?

Halzer Györgyinek, szeretettel.

2015. 06. 30.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1