(törvény és jog)
"Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." (Weöres Sándor: A teljesség felé)
"Te figyu, én vagyok lemaradva, vagy már elfogadták a törvényt? Még nem törvénybe ütköző matracot dobni a parókia parkettájára, nemdebár?" Ezt egy Erdő Péter nyilatkozatáról szóló posztra kérdezte valaki. Nem állom meg, hogy hozzá ne szóljak.
Van egyszer a jog. A jogot emberek írják, és a mindenkori emberi hatalom akaratát fejezi ki. És van a törvény, ami az isteni akaratot (a természet rendjét - mindig igyekszem nem vallásosoknak is lefordítani) fejezi ki. Azt a rendet, ahogy az emberi társadalom működőképes. Ha a jog nincs szinkronban a törvénnyel, akkor a társadalomban előbb-utóbb zavar keletkezik.
De a jogot is törvénynek nevezik! Igen, annak nevezik. Ahogy az emberi hatalmat is hatalomnak. De ha az emberi hatalom mögött nincs ott az isteni hatalom (a természet rendje), akkor előbb-utóbb összeomlik. Ha a hatalmat gyakorló nem alkalmas a hatalom gyakorlására, akkor nem hatalmat gyakorol, hanem hatalmat BITOROL. A BTK nyelvén vagy lopta, vagy rabolta, vagy orgazdaként elfogadta. Menet közben mindenképpen kiderül. Csak akkor derülhet ki, mert a hatalmat mindig MEGELŐLEGEZIK. Akkor is, ha "demokratikusan", akkor is, ha - mondjuk - dinasztikus öröklődéssel jut hozzá az illető. Nos, az, hogy a jog egyben törvény is, ugyanilyen előleg. Hogy micsoda, akkor derül ki, amikor konkretizálódik.
A náci Németországban, az általa megszállt területeken és csatlósainál különböző zsidótörvények voltak érvényben. Mintha a zsidókkal való mindenféle kokettálást, köztük a bújtatásukat is tiltották volna. Ez volt a jog, amit ők törvénynek neveztek. Törvénynek nevezték a numerus clausust, Dél-Afrikában az apartheidet, a szovjet és kollaboráns első- vagy főtitkárok alatt a (ravaszul megfogalmazott) szabad véleménynyilvánítás tilalmát, az Egyesült Államokban a szecessziós háború végéig (egészen pontosan 1865. december 6-áig) a rabszolgaság engedélyezését (Alkotmány, 4. szakasz, 2. bekezdés), majd (a déli államokban, a Legfelsőbb Bíróság döntése - 1883 - után) még sokáig a szegregációt, sorolhatnám a végtelenségig.
Ha ezek valóban törvények lettek volna, akkor a nürnbergi bíráskodás teljességgel törvénytelen és érvénytelen lenne. Akkor csak annyit érne, amennyit Göring jegyzett meg róla: ha mi győzünk, most önök ülnének itt a vádlottak padján. Minden valamirevaló náci ezt mondja ma is. Azért mondja ezt, mert azt hiszi, hogy az erő és a brutalitás ugyanaz. Hogy annak van igaza, aki érvényre tudja juttatni. És megint kimarad az idő. Ami miatt az ezeréves birodalom alig több, mint tizenkét évig tartott. Erő az, ami mögött ott a törvény. A törvény pedig nincs alárendelve sem időnek, sem körülményeknek. Azoknak csak mi vagyunk alárendelve. Ha nem úgy működtetjük a társadalmunkat, ahogy működni rendeltetett, akkor el fog pusztulni. Jog szerint - visszamenőleges érvényességgel nem lehet jogszabályt hozni - Nürnberg justizmord volt. Törvény szerint jogos büntetés. Jogalkotói mulasztás helyrehozása. És ezen mit sem változtat az a tény, hogy távolról se mindenki - nem csak nácikra gondolok - ült a vádlottak padján, akinek ott lett volna a helye. Ha a győztesek Göring logikáját követték is.
Mélységesen és nagy ívben leszarom az összes jogszabályt, ha nyilvánvalóan ellenkezik a bennem (és mindenkiben) élő törvénnyel. Hogy mi az? Ami után nem lesz lekiismeret-furdalásom. Ami után nem kell magyarázkodnom. Nincs az a bűnöző, akinek ne lenne. Legfeljebb elnyomja, kompenzálja, vagy megmagyarázza. "A körülmények rákényszerítettek." "Parancsra cselekedtem." VALAMIT kell vele tennie. Törvény az, amivel nem kell. (Nem okoskodásból, hanem tapasztalatból írom. Ha valakit érdekel: Napló, Curriculum vitae.)
Abban a pillanatban meg fogom szegni őket, amikor lehetőségem lesz rá. És ha elítélnek? Megpróbálok vigyázni, hogy ne ítéljenek el. Ha nem megy, akkor... így jártam. Eszembe jut erről egy régi vicc. Az ütközés után a Titanic kapitánya bejelenti az utasoknak: van egy rossz, és egy jó hírem. A rossz az, hogy el fogunk süllyedni. A jó, hogy nyolcvanöt év múlva nyerünk tizenegy Oscart.
Szóval, ez esetben számomra is lesz egy rossz és egy jó hír. A rossz az, hogy büntetőeljárás alá vonnak. A jó, hogy - ha ír ilyet, és ha dolgom lesz vele - Anna Frank mostani megfelelője talán megemlékezik rólam a naplójában.
2015. 09. 03.