Az ember feletti és ember alatti ember. Ha másból nem, a náci propagandából mindenki ismeri. Nem csak a németből, hanem a magyarból is, bár ezeket a szavakat itt nem szokás használni. Wass Albert pontos sémákat dolgozott ki, mint népi jellemvonásokat. Ő sem használta e kifejezéseket, helyettük körülírt. A magyar szorgalmas, becsületes - már majdnem bután becsületes -, erős, bátor, nemes. A német is szorgalmas, becsületes, erős, bátor, nemes, de kemény. (A magyar együtt érző.) A zsidó...hát az összetartó, ravasz, végtelenül önző, parazita. Nála csak a román rosszabb. A románra már szinte szavak sincsenek. Gyáva, megalkuvó, de bármikor kész bárkit hátbatámadni. Olyan, mint a rákos szövet. Térfoglaló. Ameddig erőt tapasztal, úgy tesz, mint aki asszimilálódni szeretne, de ha megérzi a gyengeséget vagy elesettséget...
Nekünk nincs szükségünk elvont fogalmakra. Mi gyakorlatias nép vagyunk.
Ebben eddig semmi nincs. Lehetne tovább rágcsálni, de ez a csont már tükörfényes és sima, mint egy korcsolyapálya. Annyian rágták-rágják, hogy rám itt semmi szükség. Tulajdonképpen nem is érdekel a rasszizmus. Másképp fogalmazva: nem vagyok hajlandó vitába szállni vele. Mivel a rasszista nem tudományos, pláne nem filozófiai alapon rasszista - akkor sem, ha (az okosabbja) díszítőelemként becsatol egy-két filozófiai kifejezést is, lásd ennek az írásnak a címét -, hanem pszichés alapon, képviselőivel mást nemigen lehet tenni, mint meggátolni a gyakorlatba való átültetést, és a továbbadást. Nem is a továbbadást elsősorban, hanem a gyerekek rasszizmusra való stimulálását. A náci romantikát. Amikor a fiataloknak nem a zsidótörvények, koncentrációs táborok, egyéb népirtások, válogatás nélküli diszkrimináció, megalázás, elembertelenedés és elembertelenítés jut az eszükbe, nem a hóhérokra fröccsenő agyvelő, hanem a Wass Albert megénekelte keménység. A halál ötven órája katonatisztje, aki mellett az erkölcsi tanítást - nagy valószínűséggel a bemutathatóság kedvéért - képviselni hivatott tisztiszolga, Konrad teljesen jelentéktelenné válik. Siránkozó, giccses vénasszonnyá. A görög hadjáratban kiemelkedő Kurt, alias Panzer Meyer. Vagy az SS legmagasabb, kifejezetten számára kreált rendfokozatával (Panzergeneral-Oberst Der Waffen-SS) kitüntetett egykori pincér és benzinkutas, Josef (Sepp) Dietrich. "Egy kritikus estén a hátráló emberáradatba vetette magát. Feltűrt kabátgallérral, kezét könyékig zsebébe téve érthetetlen, dühös hangokat adott ki magából. Nemcsak feltartóztatta, vissza is fordította az emberáradatot. Sohasem felejtjük el csapatparancsnokaihoz intézett szavait: >Emberek, emlékezzetek rám!<"
Vele aztán érdemes azonosulni. Csak az a fránya Malmédy ne volna.
Mindezekre persze adott a gyógyszer: nem volt. Nem úgy volt. Ráállok a mérlegre, de előtte kijelentem: nem annyi. Holokamu. Hát hiszen: gáncs nélküli lovagok kontra az ármány ezer fajtája. Mi is szaladt ki hangosan a nagypapám száján, amikor az ötvenes évek elején egy április negyediki ünnepségen a szónok megemlítette, hogy a gaz, hídrobbantó németekkel ellentétben Sztálin generalisszimusz még Budapest nehézágyúkkal való lövetését is megtiltotta? "Akkor igazán nem tudom, ki vitte el a balkonunkat."
Hova tűnt a sok...nem, nem csak virág, szép lány és katona? Hova, drága nemzettestvéreim? Miért nem találta meg őket egyetlen Untermensch rokonuk sem? Miért nem jöttek vissza legalább az ő kedvükért?
Füstbe ment terv, mondaná Petőfi, ha lenne kedve a morbid humorhoz.
Látja, kedves Olvasó, nem is erről akartam beszélni. Biztos a holnapi Halottak Napja teszi. Mert hát, mára halott az egykori Übermensch is. Vagyis az, akit ő maga és Führere annak szeretett volna tudni.
És akkor máris a szinópei Diogenésznél vagyunk, amint egy rakás csontot nézeget. A rátaláló Nagy Sándor meg is kérdezte tőle: "Mit keresel?" "A különbséget apád csontjai és rabszolgái csontjai között" - felelte a filozófus, már, ha hihetünk Plutarkhosznak.
Holnap azért megírom, amit ma már nem. Halottak Napja ide, Halottak Napja oda. Na jó, esetleg holnapután.
2013. 11. 01.