"Boldogan vártam az estét, mert szeretem a szlovák nőket, és több okból előnyben részesítem őket a cseh nőkkel szemben: elsősorban, mert elegánsabbak, másodsorban, mert kevésbé emancipáltak és harmadszor, mert az eksztázis pillanataiban azt mondják: joj.
(Milan Kundera: A hírnök)"
Fenti idézet Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba c. könyvéből ollózatott ki. Mondhatni tehát, hogy egy idézet idézete. Nagy, vastag fehér könyv volt a polcomon, már nincs meg. Valaha sokat tudtam belőle fejből, kivált és mindenekelőtt azt a pár sort, a gyakásról. Nem lehet itt dőlt betűt képezni, de olvassa a kedves Olvasó dőlten. Valami olyasmiről szólt, hogy amikor az ember gyakni kezdett, és a felesége megmozdult, azonnal megállt, és dühösen megkérdezte: hát ki baszik itt? Én, vagy te? Próbáltam keresni a neten, de nem tudtam ezidáig ráakadni, így feladtam. Marad az emlékezet, a léha. Kundera jobban ment. Dehát nem is erről akartam én írni. Egyszerűen eszembe jutott egy idézet - Kant? az Esterházyban biztosan benne volt -, részint a mások életéről, részint a magaméról. Közéletet nem írok, mert az már eleve összefügg a gyakással - és tessék, épp, most, pont az ablakom alatt, valószínűleg macskák -, dúskálhat az Olvasó a hasonlatokban. Tehát az idézet. Az eseményeket meggyorsítandó, számtalanszor próbáltam megdugandó kislányokra, mint észérvvel hatni vele, mondanom se kell, hogy szánalmas eredménnyel. A megdugandó kislányok az észérveket tolerálják a legkevésbé. Ha egyszer a koreográfia mást ír elő, akkor nincs lacafaca, túl kell esni rajta. A legszebb méltatlankodás, amit e tárgyban hallottam, egy nagyjából százötven centiméteres matematikus fiútól származott. Ő különben a nagyon magas, Izolda-típusú, telt nőket szerette. Sosem felejtem el: állt egy nála három fejjel nagyobb, harminc kilóval több lány előtt, és mennyei áhítattal suttogta: a beautiful whale! Szóval az udvarlás teljesen korrekt definíciója az ő interpretációjában így hangzott: a fiatal lajhár násztánca (szétterített farktollakkal). A megboldogult Déri János ezt úgy fogalmazta meg, hogy "fiatal bika koromban soha nem értettem, hogy miért kell előtte táncolni?".
Van persze a Bevezetésben a közéletre más jellemző, gyakással összefüggő történet is. Türelem és könyv hiányában ezt is fejből kell idéznem, de remélhetőleg nagyobb pontossággal: "Hogy én? Nemzetes szakácsné létemre? Két krajcérért? Katonával? Kőlócán? Hozzá még a csákóját is tartsam? Ollan nincs! Hát egy fél prófontért? Ammár más!" Az embernek ilyenkor eszébe jut a jó Sade márki és a Justin, avagy az erény meghurcoltatása. Eszébe jut a történet a szegény lányról, akit néhány briganti üldöz egy erdőben. Nagy nehezen megmenekül, eljut egy kolostorig, bekopog, mert hálát akar adni az Úrnak a csodáért. Be is engedik, majd nem kevesebb, mint négy szerzetes erőszakolja meg egymás után, egyikük ráadásul a pápa rokona.
Eszébe jut a klasszikus vicc is. Bemegy a hölgy a kalapboltba. Órákig válogat, végül az eladó, nem tudván több új modellt mutatni, még mindig türelmesen megkérdi: "árulja el végre, hölgyem, hogy mire gondol?" "A baszásra", válaszol a hölgy csodálkozva. "De hogy jön ez a kalapvásárláshoz?"
Ja igen, az idézet - basszus, már megint a macskák. Vagy valami más? És mintha fütyülne közben. "A várakozás immorálissá tesz."
Ugye, kedves Olvasó?
2013. 01. 12.