Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

 

Értelmetlen, háttér nélküli, dilettáns, több kifejezést nem írok a várható hétvégi BALOLDALI eseményekről, és a teljes baloldalról. (A jobboldaliak meg olyanok, amilyenek. Lassan én is "megszoktam mindent, mit gyűlölök benned", énekelhetném az ex-Beatricével, még a "bátyuska" kifejezés is idevaló lenne. Az olyan apróságokon, mint a szentséges október 23. meggyalázásának vádja a baloldal ellen, miközben a "jobboldal" ugyanazt csinálja az ún. Békemenettel, ami tömény Háborúmenet, - ráadásul október 23-ban sincsen semmi lélekemelő -, már nem érdemes fennakadni.) Nem a baloldal irányítóiról, mert nekik alkalmasint nagyonis megvan a magukhoz való eszük, vannak céljaik, csak ezeknek a céloknak a háttere, tehát épp a lényege nagy valószínűséggel köszönőviszonyban sincs a látszattal. Azzal azoknak a szerencsétleneknek van csak tele a feje, akik azt gondolják, hogy mindazok a dolgok megvalósíthatók, ráadásul EGYSZERRE, amiket hallani fognak. Úgy vélem, tele lesz az összes beszéd olyan szavakkal, mint a "demokrácia", "sajtószabadság", "nép, nép, nép", "náci" ("zsidó" és "cigány nem lesz, utóbbi ebben a formában különösen nem, pedig semmi sértő nincs benne, és pontosan ugyanazt jelenti, mint a "roma"), "fasiszta", "Alkotmány", nem sorolom. Csak az utóbbiról folytattam egy kevéssé lelkesítő rövid eszmecserét itt valakivel - majd remény szerint jövő szerdán életben is lesz rá alkalom -, aki azt találta írni, hogy a jelenlegi Alaptörvény, vagyis Alkotmány alkotmányellenes, és a "nép"-nek kellene alkotmányoznia. Tetézte mindezt azzal, hogy mi vagyunk a nép. Hogy a "mi" kicsoda, nem részletezte, magára biztosan gondolt, de remélem, rám nem. Ilyenkor mindig eszembe jut az indiai, aki erre azt mondaná, hogy a "nép", nagyobb léptékben az emberiség (szanszkritül mánava) AZ EMBER LEGALSÓ HATÁRÉRTÉKE. Vagy Gilbert Ryle néhai oxfordi filozófiaprofesszor, és a kategóriahibák. Ezt sem folytatom, mert minek. Aki érti, érti, aki meg nem érti, addig nem fogja megérteni, ameddig nem akarja.

Bokros Lajost már idéztem párszor - Iványi Gyuri barátomtól loptam -: "a tapasztalatok nem halmozódnak". Ez az állatka megharapott, inkább választom a másik állatkát. Hát ő is megharapott, ezért visszatérek az előző állatkához, aki mintha kisebbet harapott volna. Vagy keresek egy harmadikat, és miután ő is megharap, ötletszerűen visszatérek az előző két állatka valamelyikéhez. Ennyi értelem van az átlag választópolgárban. Egyetlen hajszállal se több. Nem hajlandó felfogni, hogy sem a külpolitika, sem a belpolitika NEM IDEOLÓGIÁK MEGVALÓSÍTÁSA. Az csak a máz. Amit a nagyközönségnek mutatnak belőle. Mit is kérdezett tőlem Bartos Tibor 1984-ben, amikor a "szembenálló" felekről vitatkoztunk? "Maga azt hiszi, hogy a világban olyan nagy harag van?"

 

Egy órája sincs, hogy valakivel az irodalomról beszélgettem. Azt mondtam, hogy ha egy könyv elsőre az emberek nagy többségének tetszik, szinte biztos, hogy rossz könyv. Arathat egy jó könyv is közönségsikert persze, de ritkán azonnal. Ezt még a műfaj se nagyon befolyásolja, gondoljunk A Gyűrűk urára. És abban, hogy végre befut, az elsődleges érdemet a DIVAT fogja szerezni, nem a minőség.

Jó szórakozást a következő napokhoz, mindenkinek. Résztvevőnek és nézőnek egyaránt. Ha valaki fokozni szeretné az élvezetet, vásároljon estére jegyet a Nagycirkuszba is. Nem kell ide cannabis vagy egyéb anyag. Minden médiából és közösségi fórumról azok csorognak, pártállásra és világnézetre való tekintet nélkül, egyelőre ingyen és bőséggel. Fizetni csak később kell majd.

 

2012.10.18.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1