Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Hosszabban akartam arról írni, amiről most fogok, de nincs kedvem. Azért nincs, mert az egész rendszer úgy rossz, ahogy van. Az ellenzék is ugyanezt a rendszert működtetné, tehát az is rossz lenne. Rossz VOLT. AZ VEZETETT IDÁIG, ha valaki elfelejtette volna. És megint az vezetne. Ha most az úgynevezett baloldal hatalomra kerülne - amint nem fog -, megörökölne egy szóvirágokkal elfedett csődtömeget, amit ráadásul még menedzselni sem tudna. Ahányan vannak, annyifelé húznának. Húznak. Húztak. Fognak húzni. Kész magyar nyelvtan.
E csődtömeg nyúlfarknyi idő alatt maga alá temetné. És akkor jönne... jönne. Ő, megint, minden eddiginél diadalmasabban, BIZTOSAN emberöltőnyi időre. Az ország maradék erejével a Fidesz már simán kihúzza választásokig. Utána meg mindent az Unióra lehet kenni, vagy bármire, amit most lebegtetnek, mintegy e célra készenlétben. De nem az a kérdés, nyer-e a Fidesz, hanem, hogy mennyivel nyer? Ha nem kétharmaddal, akkor - az átlag választópolgár erről simán el fog feledkezni - egy újabb magyarázkodási alap keletkezik. Hogy ők akarták volna, de meg van kötve a kezük. Ha viszont nincs megkötve... akkor jön (jöhet) az, amire Krisztus a Getsemáné-kertben azt mondta: "Atyám, ha lehetséges, távoztassék el tőlem e pohár."
Nem lehetséges. EBBEN A RENDSZERBEN, AKÁRKI MŰKÖDTETI, NEM LEHETSÉGES. Csak rövidtávon lehetséges, ám ez azt jelenti, hogy a vég annál fájdalmasabb lesz, és a megújulás annál később jön el.

Na de, mosolyog rajtam az Olvasó, most minden szárba szökkenni látszik. Gyes, Gyed, extra Gyed, családtámogatás, egyszámjegyű SZJA, 1,8 százalékos növekedés, az ÁFA megszüntetésének terve. Építkezések.
Végeztem ma egy apró számítást, éspedig szándékosan nagyvonalú számítást. Százezer kismamát vettem alapul, akik fejenként PLUSZ százezer forintot kapnak havonta. Ez éves szinten százhúszmilliárd forint.
Nagyjából annyi, mint amennyi FUTBALLSTADIONOKRA megy el jövőre. A Vezér hobbijára. Azokra BIZTOSAN elmegy majd annyi. A kismamák száma pedig biztosan kevesebb, és biztosan nem kapnak majd százezret fejenként. Így aztán -
Semmi nem szökken szárba. Egy katasztrofális bázisév után az 1,8 százalékos növekedés, különösen, ha tekintetbe vesszük a mezőgazdaság - istenadta - szerencséjét, és a jóval a mostani rezsim előtt ideszerződött autógyártást, gyakorlatilag nulla. Nulla.

Akkor miből lehet osztogatni? (Hogy MIÉRT, az nem kérdés. Ugyanannyira nem kérdés, mint ahogy az sem, hogy miért most. Választás közeleg. És utána valamilyen rejtett adóval - amit az előzőekben leírtakhoz hasonlóan meg lehet magyarázni - simán kompenzálható.) Hiszen az ország mégiscsak elvan valahogy.

Hát a JÖVŐBŐL, polgártársak. Abból, amit struktúra átalakításra, a valódi növekedés beindítására lehet(ne) fordítani. Hogy konkrétabban fejezzem ki magam: az ÁFA teljes összege gyakorlatilag kimegy az uniós kasszába. Onnét jön vissza, támogatások formájában, vagy annyi, vagy kevesebb, vagy több. Ha nincs, akkor csak több jöhet. És akkor azt pályázatokkal el is lehet rakni, zsebre. Hiszen így is el lehet, de most félig-meddig a magunkét. Tiszta kár, hogy ehhez az Unió jóváhagyása is szükségeltetne, mindenesetre már a gondolat is bizsergető.

"Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen." Ennyi az üzenet az ostoba fejekbe. Csak most nem Hobo üzeni. De nem ám, semmilyen tekintetben.

Ott is ragad, még néhány hónapig legalább. Aztán kezdődik az egész elölről.

2013. 12. 10.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1