"Az élet igazi célja az, hogy megismerjük a végtelen életet", írja Tolsztoj. Szerintem nem így van, tettem hozzá, de közelít. Őszerinte nem, replikázott egy kedves Hozzászóló. Először csak egy három mondatos kommentárt akartam ehhez hozzáfűzni, magyarázatképp, hogy gondolom, de most úgy vélem, ez nem elégséges. Tehát bővebb lére kell eresztenem.
Először is: a "lét" és az "élet", az kettő. Az élet a lét egy kitüntetett formája. Az életen belül is vannak különbségek. Ezen belül - számunkra - a legfontosabbak a tudat szintjei. Olyannyira legfontosabbak, hogy a nem tudatos élet alsó határa - kvázi az agyhalál - a halállal ekvivalens. És a felső határa? Az az élet abszolútuma. Egyben a lét abszolútuma, természetesen önkényes besorolással. A teljesen szuverén, önmagán kívül semmitől nem függő élet. Nevezhetik Istennek is. De nevezhetik fikciónak is, mert a legtöbb ember számára soha nem lesz tapasztalható.
A halál csak az élet vége, nem a lété. Nem "úgy általában", hanem AZÉ A BIZONYOS ÉLETÉ. A halállal azért kell foglalkozni, mert hasonló az ipi-apacs nevű gyermekjátékban az "aki bújt, aki nem, megyek"-hez. Ez a vizsga. Olyan vizsga, amelyben nincs puskázás vagy egyéb csalás. Nem lehetséges. Mi dől el a halálban? A RAGASZKODÁS. Buddha vágy kontra vágytalanságnak mondta. Krisztus is mondott hasonlót. Bármelyik evangéliumban elolvashatják. Én Jánost javaslom: "Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét EBBEN A VILÁGBAN, az megmenti az örök életre." (12, 25) Ne fintorogjanak. Tegyék a kiemelt rész elé a "csak" szócskát, mindjárt másképp hangzik. A HALÁL AZ ÉLET ESSZENCIÁJA. Nem megint fogom hozzátenni, hogy "azé a bizonyos életé". Magától értetődik.
Az élet ÚT. Így is mondják, ha valakiről summázatot alkotnak: életút. Milyen volt az életútja? Mi történt közben, és hova vezetett? Ha bonyolítani akarnám, ahogy nem akarom, azt mondhatnám, hogy ezekben az esetekben is saját magunkról beszélünk. Hiszen mit tudjuk mi, Ő hogyan élte át és minek minősíti? Azért egy támpontunk akad: ha BÁRMINEK, legyen szó utódokról, vagy alkotásról, AMI TÚLÉLI ŐT, akkor tévedés volt.
Az "élet" egy illuzórikus állapot. VALAMI, ami jó - használható - VALAMIRE. A végtelen élet a VÉGTELEN TUDAT. Ezen lépett túl Buddha. A végtelen tudatban is marad ragaszkodás: az ÖNMAGÁHOZ való ragaszkodás. Buddha útja nem az "önmagamság útja", az "átma-váda", hanem az "anátma-váda", a "nem-önmagamság útja". Ami persze egy és ugyanaz, amennyiben az "önmagam" kifejezésnek LÉTEN TÚLI értelmet tulajdonítunk.
A végtelen élet, a halál tudati-tudatos túlélése talán "csak" annyi, hogy az ember nem ragaszkodik semmihez, ami "van". Nem ragaszkodik illúziókhoz. A végtelen élet a végtelen tudat. Semmi más, csak önmaga. S hogy mi van - lehet - utána? Hogy lehetséges a végtelen után bármi? Úgy, hogy a végtelen csak a végessel EGYÜTT értelmezhető. Ha megszűnne az Univerzum, megszűnne a tér, megszűnne az idő, és mindezekkel megszűnne minden, ami hozzájuk kötött: a véges is, a végtelen is. A véges élet éppannyira illúzió, mint a végtelen élet. A halál ebből a szempontból csak egy állomás. Minősítő vizsga. A záróvizsga még hátra van. Ezért mondtam, hogy Tolsztoj csak közelít. S hogy mihez? Az "életen túli életet magában foglaló élet-nélküliség"-hez? Ez elég jó, mert paradoxon, de... Tudják, hány embernek okozott ez megoldhatatlan fejtörést?
Martin Heidegger az 1920-as években, Marburgban írta "Sein und Zeit", "Lét és idő" című munkáját. A könyv 1927-ben jelent meg, és mint a fundamentálontológia - a lét alapjaival foglalkozó elmélet - kidolgozása Heidegger fő művének számít. Heideggernél a "lét" és az "igazság" UGYANAZ a kérdés. A heideggeri igazság nem kijelentések és tényállások közötti kongruencia (megfelelés), hanem FELTÁRULTSÁG (Erschlossenheit), Heidegger későbbi terminológiájában A LÉT TISZTÁSA (Lichtung des Seins). De, hogy mi a "lét"? Heidegger (is) a kínok kínját állta ki, hogy valahogy megfogalmazza. Bevezette a "Dasein" ("ittlét", "jelenvalólét", "meglét") kifejezést, mint az emberi létet jellemzőt, de be kellett vezetnie a "Seinsvergessenheit", LÉTFELEDÉS kifejezést is, az emberi egzisztenciára pedig a "das Man"-t (a "man" a németben általános alany, semleges nemű névelővel és nagy kezdőbetűvel írva a "Mann", "ember" szóra utal, mint a MEGTESTESÜLT SZEMÉLYTELENSÉGRE). Végül, miután a "holmik" (Zeuge) és "mások" (Anderen) közé vetett lét keresése közben is csak a LÉTEZŐK mibenlétéről tudott valamit mondani, a Dasein definiálásával (Sein zum Tode - LÉT A HALÁL FELÉ) és az Eigentlichkeit, TULAJDONKÉPPENISÉG konklúziójával feladta a kísérletet. Élete végén már a "Sein", "lét" szót is csak ÁTHÚZVA írta le.
Ne ezen törjék a fejüket. Próbáljanak mindent, amit tapasztalnak, úgy felfogni, mint példát. Nem mint végcélt, hanem mint példát. Ami VALAMIT meg akar tanítani Önöknek. Nehogy azt higgyék, nagyképűsködöm: nekem is. Az egész életük egy eszköz. Egy vonal, egyenes vagy görbe, ami egy pont felé tart, amely pontba mintegy "belecsúszik". Akár a kihúzható mérőszalag, miután végeztek a méréssel. Mit akar megtanítani? Hogy mindaz, amit itt ELMÉLETBEN leírtam, vagy a mesterek próbáltak/próbálnak érzékeltetni Önökkel, hogyan lesz az Önök számára ÉLŐ valóság. Nem holt szöveg, hanem ÉLŐ TUDAT. Az én számomra is. A végtelen élet már nem eszköz, hanem a végtelen konstatálása. A végtelen illúzióé.
S innentől -
Varga Katának, szeretettel
2015. 12. 01.