Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Az angol kilépés bohóca (Nigel Farage), mint punk harminchárom éve, a részeg Orbán Viktor kicsivel kevesebb, mint ugyanannyi idővel ezelőtt, a mai, buggyos nadrágban, kidugott nyelvvel, elébb a reszkető kezű Hitler, kiguvadt szemű Mussolini, az agyvérzés utáni Lenin, a szifilisz okozta idiotizmus utolsó stádiumában, sapkában, kerekes székben, Sztálin mint ifjú bankrabló, ha ókori példát akarnak, a vért okádó, reszkető fejű, öreg Sulla, a Római Köztársaság (ne olyan értelmű köztársaságra gondoljanak, mint a maiak) sírásója (az utolsó szeget a teljesen kopasz Caesar verte bele a koporsóba), bár őt így senki nem örökítette meg. Hja, akkor még nem volt fényképezőgép (se).

A felségest a nevetségestől csak egy hajszál választja el. Kérdés, kinek van kedve nevetni. "Úgy megy, mint egy pingvin." Merte volna ezt bárki magyar elmondani Rákosi Mátyásról, vagy meri bárki észak-koreai elmondani Kim Dzsongunról? Muammar (Moammer) al-Qaddáfi vagy Kaddáfi vagy Gaddáfi (Kadhafi) se volt kevésbé bohóc, mint Farage, ráadásul ő idős korára lett azzá. A nem líbiainak egy öreg, agyonplasztikázott, kifestett kurva jutott róla az eszébe, nem az a snájdig, jóképű katonatiszt, aki egykor volt. A líbiai meg igyekezett nem gondolkodni ilyeneken. Adolf Hitlert ritka kivételtől eltekintve egyetlen ember fotózhatta, Heinrich Hoffmann, akinek a műhelyében állandó barátnőjét, majd (pár órás) feleségét, Eva Braunt megismerte. Mi már láthatjuk őt bajor bőrnadrágban, az akkori közönsége viszont ugyanúgy nem láthatta, mint a szovjet nép sem Sztálin himlőhelyeit, hatodik lábujját, vagy kacska bal kezét. "A cár összeokádta magát, gyorsan, ügyesen", írja Mihail Bulgakov az Iván a rettentő-ben. Bulgakovnak minden szatirikus tevékenysége dacára sem kellett osztoznia annyi szovjet-orosz író, költő, rendező sorsában. Talán vesebetegségének volt köszönhető, talán a Vozsgy is szerette olvasgatni, bár kiadni nem engedte. Akárhogy történt, ágyban, párnák között halhatott meg, 1940. március 10-én, túl a nagy terrorhullámokon, nemsokára pedig a művészek üldözése helyett a Vezérnek is más dolga akadt.

A bizonytalan vallási identitású IV. Henrik, a franciák "jó királya", aki azt szerette volna, ha legalább vasárnaponként tyúk fő minden francia fazekában, kifejezetten büdös volt. A 16-17. században a többi király is büdös volt, de Henrik még rajtuk is túltett. Pedig nem volt se öreg (egy hónappal harmincnyolcadik születésnapja előtt, merényletben halt meg), se beteg (már amennyire egészséges lehetett akkor valaki), csak egyszerűen bűzlött. Ő se mosakodott, mint kortársai, de szerencsétlenségére izzadékonyabb volt az átlagnál, és a fogmosás se volt az erőssége, viszont annál jobban szerette a fokhagymás ételeket, halakat és húsokat. Ennek ellenére megkapott minden asszonyt, akire szemet vetett, és higgyék el, egyetlen alattvalója se mert utálkozni előtte. A hatalomban a legfőbb és mindent felülíró vonzerő maga a hatalom. Nem is gondolnák, mekkora viselkedésmódosító ereje van.

De mikor szakad el az a hajszál, ami a felségest a nevetségestől elválasztja? Mit jelent a nevetségesség? Azt, hogy ő is gyarló. Sőt, nem csak gyarló, hanem egyenesen fogyatékos. Caligula utódjánál és Nero elődjénél, az isteni Claudiusnál gyarlóbb trónvárományost még az Imperium Romanumban is keveset lehetett volna találni. Egyetlen előnye volt, ami majdnem a hátrányára is szolgált, hogy a Iulius-Claudius dinasztia tagja volt. Reszketett a feje, nyálzott, és gyáva volt. Császárrá kiáltásáig csak tudománnyal és irodalommal foglalkozott. A könyvek megértőek. A Caligulát meggyilkoló pretoriánusok egy függöny mögül rángatták elő, azt hitte, a kivégzésére viszik, ehelyett imperátornak szólították és császárt csináltak belőle. Talán jobban meglepődött rajta, mint addigi gúnyolói. Innentől ők kezdhettek reszketni, és kisebb gondjuk is nagyobb lett, mint a nevetgélés.

Nem számít, ki milyen. Akárkiből akármi lehet. Gondoljanak Torgyán doktorra, aki még rá is játszott. Belőle nem lett a szó valódi értelmében vett hatalmasság, talán nem is akart lenni, de más időkben lehetett volna. A "Horn Gyula monnyon le" csak nekünk nevetséges, most és így. De hatalmasságból is válhat egyetlen szempillantás alatt bohóc. "A király meztelen." Nem takarja semmi. Pontosabban: nem védi semmi. Valami megtört. Ugyanannyi rendőre és katonája van, mint azelőtt, de valamiben gyengeséget mutatott. Nem lehet feloszlatni egy tüntetést. Nem lehet eltusolni egy politikai kudarcot. Semmi közük ezeknek a nevetségességhez: az erőhöz-gyengeséghez van közük. Az erő-gyengeség LÁTSZATÁHOZ. Ez a királyok takarója. A ruhája-palástja alatt minden király meztelen. A bukás ott kezdődik, ha a nép belát az öltözőszobába. Onnantól pedig mindegy, hogy milyen fogyatékosságon nevetnek, egy anyajegyen, vagy egy púpon. Onnantól, akár addig, nem számít, hogy valaki szép, vagy csúnya.

Hiszen látták a stadionban toporzékoló Ronaldót, ugye?

2016. 07. 04.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1