A franciasakk a sakkjátéknak az a fajtája, amelyben az nyer, aki mattot kap. Maga a „sakk” a perzsa „sah”, „király”, „uralkodó”, a „sakk-matt”, „sah mat” „a király – uralkodó – védtelen” kifejezésből ered. A sakkban a király az egyetlen bábú, amit nem lehet leütni.
Az életben a király az országot (népet) képviseli. Egy népet nem lehet egyetlen huszárvágással megsemmisíteni, ez még a Führernek sem sikerült. Védtelen és kiszolgáltatott helyzetbe azonban nagyon is lehet hozni.
„Egy olyan választási dilemma előtt álltunk, hogyan tovább” – mondta Matolcsy György, ez idő szerint Magyarország gazdasági minisztere ma délelőtti sajtótájékoztatóján. Ha az ember nem hallaná a saját fülével, el sem hinné: 2002 óta kilenc, az „őszödi beszéd” kiszivárogtatása óta négy és fél, a kormányra kerülés óta majdnem egy egész év telt el. Ez alatt „hosszú-hosszú elemző munka után” megtalálták a probléma gyökerét, az államadósságot.
A hosszú-hosszú elemző munkáról egy hajdani NDK számológép jutott eszembe. Körülbelül húsz kiló tiszta vasból és néhány drótból állt, három lépcsőben helyezkedtek el rajta a billentyűk. Nem szerettem volna erejét meghaladó feladat elé állítani, ezért ezt ütöttem be: 2 X 2. Tíz perc kattogás és kopogás után megkaptam a végeredményt: 4. Matolcsy minisztériuma ezzel szemben hiába kattog és kopog, az eredmény nem akar kijönni, a probléma gyökere ugyanis nem az államadósság.
Az államadósság önmagában egy szám. Lehet konkrét szám, és lehet arányszám, az utóbbi már mond is valamit róla. Egyáltalán nincs szükség a démonizálására, tudniillik önmagában semmi probléma vele, ameddig kezelhető. A mértéket pedig, ameddig kezelhető, egyetlen dolog határolja be, a gazdaság teljesítőképessége. Az államadósság, helyesen a gazdaság teljesítőképességét meghaladó államadósság felhalmozódásának oka a hibás költségvetési politika, de még mindig nem vagyunk a probléma gyökerénél. A hibás költségvetési politika ugyanis azért hibás, mert hibásan számol a gazdaság teljesítőképességével, vagyis nem csak a költségvetési politika hibás, hanem a gazdaságpolitika is. Ha liberális lennék, most azt mondanám, a gazdaságpolitika legfőbb hibája az, hogy egyáltalán létezik. Ha kommunista, akkor azt, hogy a tervezés nem számolt minden eshetőséggel. Mivel azonban sem liberális, sem kommunista nem vagyok, azt mondom, a hibás gazdaságpolitika legfőbb oka a hibás társadalmi berendezkedés.
Nem kell még a szomszédba se menni példáért. Magyarországon 1949-1989-ig egyetlen párt irányította, ideológiai alapú úgynevezett szocialista tervgazdálkodás folyt. A termelőeszközök, megakadályozandó az embernek ember általi kizsákmányolását, köztulajdonban voltak. Mind az elképzelések, mint az – ideológiának megfelelő - eredmények papíron születtek, amikor pedig a valóság feloldhatatlan és végleges ellentétbe került a leírtakkal, az egész rendszer látványosan összeomlott. Előtte azonban történt még valami. Ez a valami egy kísérlet volt az életszínvonal fenntartására. A hibás társadalmi berendezkedés kikényszerítette hibás gazdaságpolitika következtében várható csődjelenségek elodázása érdekében Magyarország hiteleket vett fel. A hitelek – az államadósság – a gazdaság elégtelen teljesítőképessége miatt azonban kezelhetetlennek bizonyultak, így az ország a nyolcvanas évek végére csődközeli állapotba került. 1990-től az ideológiai szabályozás véget ért. A társadalmi rend szempontjából annyi változás történt, hogy az egyetlen párt privilégiumát több párt vetélkedése váltotta fel. A közös ideológiai alap azonnal, a közös tulajdon szép lassan megszűnt. A közös érdek elméletét a közös érdektelenség gyakorlata követte. Az államadósság halmozása folytatódott, miközben a működés finanszírozása és a hitelek törlesztése (is) az említett közös tulajdon rovására történt. Mindezen túl a választásokon vesztes pártok érdekévé kormányon lévő riválisaik pozícióinak rontása, vagyis az ország külső és belső helyzetének romlása vált.
Nem kell nagy ész hozzá, hogy bárki belássa, az összes leírt jelenség mögött egyetlen markáns ok húzódik meg: az ország érdekeit felülíró pártérdek. Mint ahogy annak belátásához sem kell túl sok gondolkodás, hogy ameddig bármelyik párt érdeke felülírhatja az ország érdekeit, egy második Bokros Lajos vagy valamilyen csoda jóvoltából javulhat ugyan átmenetileg az ország helyzete, de a problémát, különösen pedig a gyökerét távolról sem irtottuk ki: a probléma gyökere ugyanis maga a pártállam.
Ezt rajtunk kívül, akik tudatosan ideiglenes szervezetet hoztunk létre 2010. május végén, a magyar politikai élet egyetlen szereplője sem fogja soha elismerni. Ha elismerné, saját munkahelyét és bevételeit sodorná veszélybe. Még a legjózanabb – „baloldali”, általában liberális – követelés is egy politikai váltógazdaság követelése lesz: hogy ez mit jelent a gyakorlatban, az elmúlt húsz évben bárki tapasztalhatta.
Mostani intézkedéscsomagját Matolcsy György Széll Kálmánról nevezte el. Pár hónappal ezelőtt, az Új Széchenyi Tervben „kitörési pontokról” beszélt. Úgy tűnik a Fidesznek sem az ómenekhez, sem a történelemhez nincs érzéke. A
Igazi apokalipszis volt, emlékezett barát és ellenség egybehangzóan.
2011.03.01.