"A történetből pont azok az emberek nem okulnak, akiknek kellene" - írta egy kedves hozzászóló egy Szókratészről szóló posztomhoz. Majdnem azt válaszoltam rá, hogy persze, de - Aztán arra gondoltam, hogy egyáltalán nem "persze". Ezek a dolgok úgy működnek, hogy "akinek van füle a hallásra, hallja". Akinek nincs, az nem fogja hallani. Ezeknek a történeteknek nem az a funkciója, hogy elhódítson bárkit a saját nézeteitől. Ezeknek a történeteknek az a funkciója, hogy megerősítse, illetve - ami a fontosabb - TUDATOSÍTSA azokat. Ha valaki szeret gondolkodni, gondolkodni fog. De, hogy mire jut majd -
Igen nagy lelkierő kell, hogy valaki a saját érzelmei ELLENÉRE tegyen vagy mondjon valamit. Azért, mert belátja, hogy hibásan rögzült benne. Hogy ne magát mentegesse. Hogy beismerje, "én ilyen lennék, ha nem vennék erőt magamon". Számomra is lehetnek ellenszenves emberek a zsidók között, cigányok között, a menekültek között, bármilyen csoport tagjai között. A magyarok között is vannak, mind nagyobb számban. De:
1. Nem fogok általánosítani. Azért sem, mert ezzel saját magamat akadályoznám A KIVÉTELEK FELISMERÉSÉBEN.
2. Úgy gondolom, hogy a történet - számomra - nem RÓLUK szól, hanem RÓLAM. Arról, hogy ÉN mit teszek vagy nem teszek. Jól értették: TESZEK VAGY NEM TESZEK. Hogy mit valósítok meg. A többi csak a "lehet" kategóriájába tartozik. És akkor már eljutottunk a régi viccig, amiben a hölgy főszereplő úgy vág vissza, hogy azzal az erővel, amivel őt megvádolták egy még véghez nem vitt cselekedettel, ő is megvádolhat akármely férfit nemi erőszakkal.
Ha a koldus elissza, amit tőlem kapott, akkor elissza. Az már onnantól az ő ügye.
3. Igyekszem elkerülni azokat a helyzeteket, amikor meginognék. Amikor ugyan képes volnék erőt venni magamon, de sanszos volna, hogy egy idő után nem tudom türtőztetni magamat, és végül nagyobb kárt okoznék, mint amennyi hasznot hajtottam addig. Ráadásul nagyon jó színésznek kell lenni, hogy ne vegyék észre. Tehát, ha annak ellenére csinálok vagy nem csinálok valamit, akkor ezt nem is titkolom. Nem fogják értékelni, de nem is nekik kell. "Én a lelkemet kiteszem érted, te pedig annyira hálátlan vagy." Elég tenni. Ezen van a hangsúly.
4. És mindezek IS rólam szóltak, nem másról. Semmit nem várok el senkitől. Néha csodálkozom, de ez minden. Különben egyre kevésbé csodálkozom.
NEM AZ A DOLGUNK, HOGY MEGVÁLTOZTASSUK AZ EMBEREKET. Az a dolgunk, hogy akik fogékonyak, azokat erősítsük meg abban, ami ELEVE BENNÜK VAN. Önök kire bíznák rá magukat inkább: arra, aki hajlamos a cserbenhagyásukra, de valamiért erőt vesz magán, vagy arra, aki nem hajlamos?
Nem KELL tehát senkinek sem okulni semmiből. Vagy okul, vagy nem okul. Ha okul, vagy azért teszi, mert addig nem ismert fel valamit, ami mindig is benne volt, vagy azért, mert saját maga ellenére úgy gondolja, a jó fa definíciója a jó gyümölcstermő képesség. Ez esetben kalapot le előtte. De nem ő a többség. Ha nem okul, akkor vagy következetes marad magához, vagy nincs szüksége okulásra.
Nincsenek ők se kevesen. Azokkal, akik hozzájuk tartoznak, csak még nem ismerték fel, fifty-fifty. Tudják, mint annak a valószínűsége, hogy fejet vagy írást kapjunk. Csak sokáig kell dobálni. Ez esetben sokáig írni-beszélni, és minél többeknek.
2015. 09. 21.