Egyedül ültem egy padon egy buszmegállóban. És akkor balról odasétáltam én, és leültem magam mellé. Kérdően egymásra néztünk, bár mindketten tudtuk. Azaz mindkét én tudtam. Azt is tudtam, hogy a buszra csak egyikünk fog felszállni. Megszűnik ez a kettősség, és valamelyikünk beleolvad a másikba. Először megijedtem, hogy talán én leszek. De AZ is én vagyok, gondoltam. A tudatom. A tudatom kioltódik, és csak az a másik tudat marad meg, ami számomra itt és most nem jelent öntudatot, noha az enyém. Nem szintén, mert én csak én vagyok, így öntudatom is csak egy lehet. Tehát nem oltódik ki, de valahogy mégis kioltódik. Mintha egy sci-fiben lemásolnák, és egy idegen testbe ültetnék. A másolat ugyan azt hiszi, hogy én vagyok, de én már nem hiszek semmit. A másolat reprodukció, nem produkció.
Ilyen lehet a halál, gondoltam akkor. Majd felébredtem a saját ágyamban.
Talán, mert a busz még nem érkezett meg.
2014. 08. 07.
A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!
Powered by Drupal and Drupal Theme created with Artisteer.