"Ez a nap már tönkrement,
a kislány iskolába ment."
(Demjén Ferenc)
Jelen esetben és számomra ez azt jelenti, hogy éjfél van, és olyan dolgok miatt, amelyek még periférikus fontossággal sem bírnak az én számomra most, nem azt csinálom, amit csinálni szeretnék. De mindennek lehet valami haszna, ennek is. Két dolgot elöljáróban. Az egyik: bár néha valóban írok személyes élményeket, esetleg életrajzi adatokat ide és máshová, ezeket nem azért írom, mert példának akarom állítani mindenki elé, mert az érvényességét bárki másra ki akarom terjeszteni, vagy, mert azt szeretném, ha azután mindenki rólam beszélne. Sem Lenin elvtárs nem szeretnék lenni, sem Hóseás (a katolikus Bibliában Ozeás) próféta (ha tudnánk, ki is az?). Nem szeretnék senkit megbízni, hogy kedves történeteket találjon (ki) az életemben olyanokról, hogy hogyan segítettem a rőzsegyűjtögető anyókának, a síró kisleánynak, hogyan terítettem saját télikabátomat a vacogó koldusra, ésatöbbi. Hóseás (Ozeás) az első volt az ún. kis próféták közül. Röviden és dióhéjban: az élete Izrael sorsát példázta. Vagyis az életével (is) prófétált. Feleségül vett (Izrael más istenekkel való paráznaságára utalva) egy kurvát, akitől három gyermeke született, egy fiú és két lány. A fiú neve Jiszréel lett, mert Jiszréel völgyében mér az Úr Izraelre vereséget. Az egyik lány neve Ló Ammi, vagyis Nem Népem, mert, mondja az Úr, Izrael nem népem többé (és mellesleg valószínűleg nem Hóseás gyermeke, "népe" volt). A másik lány nevét régebben sokszor idéztem különböző barátnőimnek, amikor a női nem jellemzőiről esett szó: Ló Rukhána, azaz Nincs Irgalom, mert nem lesz irgalom Izraelnek sem. A másik dolog: ha valaki életrajzi adatokra kíváncsi, olvassa el a portálon vagy a Vallomást (címlap), vagy a Naplóban a Curriculum vitae-t. Ha arra kíváncsi, mit gondolok az életről (bár ezeket inkább csak "én írtam le"), javaslom szintén a portálról (hmp-hikszosz.hu) a Defensor könyvét.
Leírtam egy délután történetét, hogy ne mindig az orbánmatolcsyvonaszegedicsanádhazudnaklezárjákmegakadályozzákkisajátítjákell opjákvégeademokráciánakéhenhalunkterrorizálnakminketmármeginthazudnakittcsak agordonsegíthetpanamamutyijajmileszmost legyen a téma. Hova jutottunk? Nevelési ELVEKHEZ, generációk (!) nevelési útmutatójához, példamutatáshoz és effélékhez. És természetesen ahhoz, hogy én milyen vagyok, mit csinálok rosszul, mit kellene csinálnom. Egy történet leírása és néhány mondat váltása után, amelyben három esetben kettőből arra kaptam választ, amit az illető kiértett a neki írtakból, azzal a végszóval, hogy "beszéljünk még ezekről". Ha nem lenne fontosabb dolgunk, vagy egy nagy asztalnál ülve ejtőznénk, és nekem is kedvem volna, akkor beszélhetnénk ezekről a dolgokról. De így nem fogunk. Elmondom azt is, az előbbiektől eltekintve miért nem fogunk. Azért nem fogunk, mert ez a dolog, amibe belefogtunk, ahogy fentebb megpróbáltam érzékeltetni, nem rólam szól. Se pro, se kontra nem számít, mit csinálok a saját személyes életemben. Mondok egy példát (most durva leszek, de csak azért, mert a megértetéshez durvának kell lennem). Tételezzük fel, hogy minden nappalomat annak szentelem, hogy az embereket meggyőzzem az állatvédelem szükségességéről. Ezzel egyidőben éjjelente kutyákat fogdosok össze hurokkal, összeszurkálom őket, majd egy részüket koreai vendéglőknek adom el, más részüket én eszem meg. Hiteltelenné teszi ez a mondókámat? Dehogy. ENGEM tesz hiteltelenné. Ha ráadásul olyan dologról vagy nézetről van szó, ami a hallgatóságnak nem szimpatikus, de érintőleges köze sincs a témához, nem az történik, hogy a hallgatóság ezt belátja, hanem az, hogy fogja, és rávetíti a többire. Ebből él az összes rivális politikus stábja, ebből élt Clinton ellenzéke, ebből fog élni Obamáé is, és maga Obama is. Ezt használta ki Hitler Csehszlovákia feldarabolása előtt, amikor szembeállította magát, mint frontharcos katonát a katonaságot csak messziről látott Benessel. Márpedig olyan dolog, ami mindenkinek szimpatikus volna, nem létezik. Pontosan ezekért próbálok olyan emberektől idézni jó gondolatokat, akiket különben közutálat övez.
Ha valaki nem vette volna észre, nem szoktam olyanokat írni, hogy "ezt és ezt így és így kell csinálni". Az a szakemberek és a hozzáértők dolga. Nem fogunk belekotnyeleskedni. Még az államfőnek vagy miniszterelnöknek sem ez lenne a dolga, hanem az, hogy kijelöljön egy célt. Illetve több célt, és kiválassza azokat az embereket, akiket alkalmasnak tart arra, hogy oda eljussanak, vagy eljuttassák az országot. Nekünk sem az a dolgunk, hogy botcsinálta pedagógusok, közgazdászok, katonák, rendőrök, satöbbi legyünk, mert olyan nélkülünk is van elég. Az a dolgunk, hogy lehetővé tegyük, hogy lojalitás helyett a tehetségen alapuljon az ország irányítása. És hogy ez a tehetség már a bölcsőtől kezdve zöld utat kapjon.
Hogy pedig EZT sikerül-e tető alá hoznom, ahhoz édeskevés köze van annak a néhány (egyre kevesebb) órának, amit valamelyik gyermekemmel elügyetlenkedem vagy elügyeskedem. Még annak se lenne köze hozzá, ha az Ovális Irodában...hmmmm. Sajnos, nem születtem amerikainak, amint nagy vezérünk is szomorúan állapította meg magáról, amikor még csak vezér-aspiráns volt. Még sajnosabb, hogy semmiféle közhatalmi pozícióra nem török. Már csak ezért is mindegy, találni-e foltot valamelyik ruhámon, és hol.
2012.08.19.