Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

Persze, hogy megint előjött a banki adósokkal kapcsolatban a "tudhatták volna, mibe mennek bele". Régen talán én is elintéztem volna a dolgot ennyivel. Sőt, ami engem illet, el is intézem, bár nekem se sok válogatni valóm volt. De én azért idestova negyvenegy éve akasztok bajszot különböző hatóságokkal, hivatalokkal, bürokratákkal, most meg a pártpolitika összes szereplőjével (hej, burzsoá! hej, proletár!), már megszoktam. És tudom, hogy - ami engem illet - nem eszik olyan forrón a kását (tessék, most majdnem Káslert írtam).

Hát előszöris a prioritásaik élén nem az apró betűk szemezgetése, a vonatkozó jogszabályok elolvasása állt, hanem az, hogy hozzájussanak, amihez enélkül nem tudtak volna hozzájutni. Hogy ez luxus-e abban a korban és országban, amikor és ahol nincsenek már állami bérlakások, nincs lakásépítési program, sőt jószerivel semmiféle program nincs, döntse el az Olvasó. Nyilván nem MINDENKI az alapvető emberi szükségletei kielégítésére vett fel hitelt, de a többség - kérdés persze, hol húzzuk meg az alapvető emberi szükségletek határát, ha a bokornál, akkor nem írtam, amit írtam - azért. Vegyük például az autót. Aki a város közepén lakik, és békávéval elérhető helyen dogozik, annak lehet luxus. Aki azonban az agglomerációban, vagy még távolabb (két gyermekem anyukája iskolatitkár a Belvárosban, Pilisról - hatvan kilométer - jár be vonattal, újabban stoppal, mert vonatjegyre sincs pénze - ő is banki adós különben) lakik, mint például azok az asszisztensek, akik a Sportkórházban lévő munkahelyükre száz kilométerről érkeznek, azoknak - ha munkarendjük nem alkalmazkodik a tömegközlekedéshez - létszükséglet. Különösen, ha többen jönnek egy autóval. Megjegyzem, egy öt-hat literes fogyasztású kocsival tíz kilométerre eljutni kétszáz forint, BKV-jeggyel átszállás nélkül majdnem négyszáz. Na persze, ott a bérlet lehetősége. Az épp anyukám egy heti élelme. Másodszor, megint szereptévesztésben leledzenek néhányan. Más irányból szemlélik a szituációt, mint amilyen irányból szemlélni kellene. Nem arról beszélnek, akiről szó van. Nem arról van szó ugyanis, hogy Kovács bácsi hülye-e, analfabéta-e, könnyelmű-e, még csak arról sem, hogy szerencsétlen balfasz-e. Egyáltalán nem Kovács bácsiról van szó, hanem a HITELEZŐKRŐL, és az állami szabályozás (kvázi a szavanna hiénái, oroszlánjai, sakáljai szép, szabad életébe való beleszólás) szükségességéről. A KORREKT (mindenkinek ugyanazon kondíciókat biztosító) szabályozás szükségességéről. És mindenekfölött a HITELEZŐI magatartásról.

A viktimológia - áldozattan - a kriminalisztika egyik ága. Nagy szerepe van a bűnmegelőzésben, de az ÁLDOZATOK oldaláról. A büntetőbíró azonban nem az áldozatok (sértettek) szerencsétlenkedését fogja megítélni, hanem az elkövetőkét. Ő ugyanis nem viktimológus, hanem büntetőbíró. Ha én láthatóan spiccesen elmegyek egy rossz hírű kerületbe vastag aranylánccal a nyakamon, drága karórával, a zsebemből kilógó tömött tárcával, és kirabolnak, akkor a rabló nem hivatkozhat arra, hogy én voltam a hülye. Ettől persze még hülye voltam, de ez az ő megítélésén mit sem változtat. Ha még mindehhez azt is hozzátesszük, hogy MUSZÁJ bemennem az említett kerületbe, mondjuk, mert ott lakom, akkor megint más lesz a leányzó fekvése. És persze, ha nem volnának rablók, több volna a rendőr, és a rablókkal foglalkozna, több volna a köztéri kamera, olyan gazdaságpolitikát folytatna a kormány, hogy annak eredményeképp valami halvány esély volna tisztességes megélhetésre, akkor nyugodtan mehetnék oda, ahova akarok, úgy, ahogy akarok.

Ha rólam, az adósról, vagy potenciális adósról van szó, az államnak viktimológusnak (kellene) lennie, ha a potenciális vagy valóságos hitelezőimről, akkor elsősorban - mindannyiunk érdekében - korlátozó jogszabályalkotónak, másodsorban büntetőbírónak.

 

Csak erről beszéltem.

 

2013. 05. 03.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1