Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

Na, az se lesz népszerű, amit most fogok leírni. De nem baj, barátkozni kell vele.

"Nagy a baj hazánkban. Mondhatni egyre nagyobb a tűz, amely végleg el fogja égetni demokráciánkat, alapvető jogainkat, uniós tagságunkat és a közös jövőnket is. Ha hagyjuk. Ezt a tüzet a nacionalizmus, az antiszemitizmus, a revizionizmus, az Európa- és demokrácia ellenesség meddő, horthysta, árpádsávos indulatai éltetik és gerjesztik. Valamint egy gátlástalan és mentálisan sérült személy mániákus hatalomvágya.

A Szegedi Csanád ügy. Folyamatban van ugyanis a JOBBIK szalonképessé formálása, ennek során pedig állami, titkosszolgálati segítséggel el fogják távolítani az árpádsávos brigád legradikálisabb figuráit. Szegedi Csanád után sor fog kerülni Zagyva Gyulára és másokra is. A folyamat végén pedig FIDESZ-JOBBIK-KDNP koalíciós kormány lesz hazánkban.

Ha mindezt el akarjuk kerülni, akkor egyetlen út maradt a hazai, demokratikus erők számára. Az összefogás. Ehhez azonban félre kell tenni a múlt sérelmeit és az egyéni ambíciókat is. A vállalható kompromisszumok mentén létre kell hozni a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztalt, minden jelentős, demokratikus erő, párt bevonásával."

Ezeket Dániel Péter ügyvéd írja, közélettől való visszavonulása (amiben egyetlen percig nem hiszek) indoklásában. Mintegy önmagát elbocsátó, szép üzenetként. Vagy egy politikai haldokló politikai végrendeleteként.
Olyan, mint megannyi más baloldali (és persze jobboldali) megnyilatkozás. Tele van féligazságokkal. Hazánkban valóban nagy a baj. Ennek a bajnak azonban Orbán nem a gyökere, hanem az egyik tünete. A másik tünete...nem, nem Gyurcsány volt. Azok a csoportok voltak, épp a baloldalon, amelyeknek Gyurcsány a bukását köszönhette. Itt a "jobboldal" csak az ítéletvégrehajtó szerepét játszotta.
"Demokráciánkat" nem egyfelől égetjük el. Kétfelől, ahogy a gyertyát némelyek. Ha a három (három) szocialista kormányzási időszak, különösen az utolsó kettő nem olyan lett volna, amilyen volt, tűzről szó nem volna, legfeljebb parázsról. De parázs mindig volt, és mindig lesz. Nem kenünk mindent Orbánra. Ez ugyanaz a nóta pepitában, mint amit a jobboldal fúj. Bárki lehet a ludas, csak én nem. Egyrészről a kommunisták, zsidók, cigányok, vörösiszap, Európai Unió, multik, bankok, másfelől Orbán, Orbán, Orbán, utána Matolcsy, a nácik és Csatáry apó. Hogy is írja Weöres?
"Sárban fetrengtek és azt mondjátok: mocsok a sár. Milyen mocskosak vagytok! Sárban fetrengek én is, de nem mondom, hogy nem szabad így. Én tiszta vagyok! Én tiszta vagyok!" (A Disznó)
Dehogy az őrült mániákus hatalomvágya fogja Magyarországot leteríteni. Magyarországot Magyarország fogja leteríteni, ha így megy tovább.

Ami a Jobbikra vonatkozik, bizony elképzelhető. De a Jobbik sem a bűvész kalapjából ugrott elő, vagyis onnét, de ugyanúgy, mint a nyuszi: mindig is ott volt.

Az összefogás. Olyan emberek között, akik azt a horizontális kollektivizmust favorizálják, amely soha, sehol nem vezetett eredményre, hacsak egy diktátor kitermelődésére nem (arra viszont törvényszerűen, lásd Franciaország, Oroszország, Németország, Kína, Kuba, nem folytatom, no és a mai Magyarország). Megjegyzem, ellenzéki kerekasztal mintha lett volna már. Ott ült körülötte Orbán Viktor, Kövér László, Szabad György, Csurka István, Antall József, Magyar Bálint, Tölgyessy Péter, Pető Iván, Göncz Árpád és a liberális krém. Mi is lett ebből a szép összefogásból? Összefogással semmire nem megyünk. A rendszer sem ettől fog megbukni. Ha az a felállás, ami jelenleg körvonalazódni látszik, megmarad, akkor két (végső kimenetelében egy) út előtt áll Magyarország: (rövid) szélsőjobboldali diktatúra, és (helyette vagy utána) egy éppen csak életben tartott bábállam.
A hatalom valódi birtokosa ez esetben teljesen közömbös: nyugati vagy keleti, egykutya. Mint a lágerek között Theresienstadt volt. Ha jók vagyunk, még zenélhetünk is magunknak, operaelőadásokat csinálhatunk, színdarabokat, talán enni is kapunk néha.

EGYETLEN, nem ideológiai alapon álló szervezetbe való tömörülés. Nem sok szervezet összefogása egy elvetélt kísérlet újrakezdéséért, és az idő visszaforgatásáért. Egy olyan működőképes rendszerért, amelyben benne van az is, ami demokrácia (a valóságban: önkormányzatiság, külföldiül autonómia) név alatt megvalósítható, az is, ami működőképessé tesz egy társadalmat, és azok is, amelyek minden diktatórikus kísérlet személyes és testületi ellensúlyát képezik. Nem EGY oldal. Nem EGY világnézet. Nem vagy-vagy.
Együtt az egész.

 

2012.07.31.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1