Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

 

Azaz: már láttam. Egy csomó magyarázat van rá, misztikus és olyan tudományos-féle, a lélekvándorlástól a két szemből érkező képek észlelése közti időeltolódásig. Legutóbb az a banki főosztályvezető tett rá utalást, akinek a feladata lesz a most eladhatatlan, de hitellel terhelt szentendrei telkem szerződésének a felmondása. Ettől teljesen függetlenül már régóta küldöm neki, amit írok - amikor először jártam nála, beszélgettünk nem hivatalos dolgokról is, ezért -, nagy valószínűséggel el is olvassa. Most azt mondta, hogy számos gondolatommal egyetért, de nem biztos benne, hogy a változások végén lesz-e déja vu érzése. Szerintem azt akarta írni, hogy nem biztos benne, hogy a végén NEM lesz-e déja vu érzése?

 

Hát persze, hogy lesz.
Hát persze, hogy nem lesz.

 

Elmondom - bár mintha már mondtam volna -, többek között mi NEM vagyok:
- varázsló
- újító
- megváltó
- igazságosztó
- bölcs
- vezér
- Isten.
Semmi mást nem teszek, mint hogy megpróbálom különválasztani az (általam látott) lényeget a (velem láttatni akart) kenyőcstől. Látja a nyájas Olvasó, még ez utóbbi kifejezés sem tőlem származik, hanem Hamvas Bélától. Lehet, hogy idézni tudok a legjobban. Szememre is vetették párszor, hogy túl gyakran élek vele. Nade, ha valaki egyszer már olyan jól megfogalmazta, hogy azt semmiképpen nem lennék képes túlszárnyalni, miért ne ismételném? Viszont tudom, honnan kell idézni, tudom, kitől, ismerem azt, amit idézek, és tudom, hogy mikor kell idéznem. Ez éppen elég. Ha valaki úgy gondolja, csekélység, csinálja utánam.

 

Ilyen az a világ is, amit újra kell teremteni. Nincs más út, akármennyien és akármennyit is locsognak nemzeti büszkeségről, néphatalomról, együttműködésről, szabadságról, unortodoxiáról. Talán már nem csak én szeretném, de hogy UGYANARRÓL a világról beszélünk-e, még így, lassan három év elteltével is, soha nem fog kiderülni. Soha. Mert még ha megvalósul is, és meg is érjük, akkor is ahányan vagyunk, annyi szemüvegen keresztül fogjuk látni. Újrateremteni. Nem restaurálni valamit, sem nem konzerválni, végképp nem valami soha-nem-volttal kísérletezni. Ezekből épp elég volt az utóbbi négyszáz évben. És mire jutottunk velük? Tudom, hogy az újrateremtés is félreérthető. Kín szülte. Mint feljebb írtam, nem vagyok Isten. Nem vagyunk istenek. A világ meg van teremtve, olyannak, amilyennek. Sem a pajzsot, sem a kardot, ami a HMP logóján szerepel, nem mi tartjuk. MI VAGYUNK AZOK. Eszközök vagyunk. Ha úgy tetszik, beszélő eszközök. Isten kutyái.

 

Varázslók sem vagyunk. A varázsló Isten. Vagy a természet, nevezze mindenki annak, aminek akarja. Mi legfeljebb bűvészek lehetünk. Sőt fordított bűvészek. Annyit tehetünk, hogy MEGMUTATJUK a varázslatot. A valódi varázslatot, azt a világot, amit látszólag eltüntettek. Úgy fog tűnni, mintha mi teremtettük volna újra. Pedig dehogy. Megvolt az mindig, most is megvan, csak nagyon kevesen látják. Benne élnek, csak azt hiszik, hogy valami másban. Másról beszélnek, másról gondolkodnak, másban akarnak érvényesülni. Mindezt szabad. Mindent szabad nékem, írja Pál apostol, de nem minden használ.

 

Ha ezt megérti valaki, akkor már csak annyi dolga van, hogy elválassza az ocsút a tiszta búzától. Az illúziót a valóságtól.

 

Képzelje el a nyájas Olvasó, hogy megpillantja bármelyik ideálját egy igen méltatlan pozitúrában. Mondjuk, túrja az orrát, maszturbál egy pornóvideóra, férfi létére női alsóneműben pózol a tükör előtt, valamilyen kudarc után kékre-zöldre veri a feleségét, bevizel félelmében. Ezek után is ki fog mellette állni? Egyetlen szavára felutazik Budapestre, ha vidéki, leutazik vidékre, ha budapesti, demonstrálni mellette? Ezek után is isteníteni fogja mások és maga előtt? Ezek után is ő lesz a vezére? És most mondok egy hihetetlen dolgot: MINDENKIT el lehet képzelni méltatlan helyzetben. Sőt, mindenki CSINÁL olyan dolgokat, amelyek visszatetszést, jó esetben szánakozást váltanak ki másokból. Nem jön szőke királyfi fehér lovon. Nem jön a Hős, aki levágja a sárkány akárhány fejét. Nem jön sem a makulátlan Próféta, sem a népért élő Vezér, nem képes többet senki magára venni az emberiség összes bűnét, nem fogja egyik országot sem lánglelkű hazafiak kollektív bölcsessége sem igazgatni. Ugyanolyan nyomorult emberek jönnek, mint mi vagyunk. Lesznek tehát visszaélések? Hogyne lennének. Lesz protekció, lesznek bűncselekmények, hatalomratörés, egyenlőtlen bánásmód? Lesz. Déja vu. Már láttam, mondja majd a főosztályvezető.

 

Akkor mi a különbség? Az, hogy egy főtisztviselőt nem az fog minősíteni, hogy ki szopja le az irodájában, hanem az, hogy milyen főtisztviselő. Az, hogy ha valaki nem választ, csak jóváhagy, akkor nem fogják azzal etetni, hogy mégis választ. Az, hogy ha választ, akkor választhat is. Az, hogy ha valaki képvisel valakiket, akkor kénytelen lesz azokat a valakiket is képviselni. Az, hogy minden döntésnek lesz gazdája, egyben felelőse. Az, hogy az állam nem egy élősködő lesz az emberek nyakán, hanem az, ami a rendeltetése.

 

Ezt még nem láttam eddig, mondja majd a főosztályvezető.

 

2012. 12. 28.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1