Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

"Hogyha én ideteszem, akkor te odaállsz.
Mikor meg én odaállok, akkor te már mindig idetetted.
Aha... aha... értem, illetve mindent.
Jó, nem? Nem, várjunk csak! Egyszerű!
Odaállok, ideteszitek. Nem!
Nem odateszitek, idébb! Még idébb! Haha.
Aha! Ti odamentek.
De ha nem mentek oda, az se baj.
Hanem ide, erre én még idébb.
Nem! Nem, nem most teszem oda azonnal,
Hova is?... Egyáltalán...
Nem! Majd én eldöntöm. Így! Vagy nem?
Majd ő... Majd ő dönti el.
Sőt... Persze! Hát egyszerű! Idébb. Idébb!
És akkor ti hova teszitek?" (Cseh Tamás: Egy bogár)

Adhattam volna címnek a Sátán ölelését is, A tévedést, vagy bármi hasonlót. Ezek is jó címek, jók lesznek máskorra. Talán. Mintha én mondanám meg, mi megy nekem, és mi nem.
Pedig valahol itt van a kutya elásva. Hogy nem én mondom meg. És akkor nem azt csinálom, amit örvénybe kerülve csinálni kell, hogy lemegyek az aljáig, és megpróbálok oldalt kiúszni, hanem igyekszem a felszínen maradni. Beledőlni, mondom magamnak naponta. Beledőlni abba, amit kapok. Nem ellenszegülni, hanem továbbvinni. Továbbhaladni benne. BÍZNI. Bízni abban, hogy minden "jóra" vezet, ha hagyjuk magunkat vezetni. Nem, nem. Nem lesz benne Isten. De Sátán már mintha lett volna, mosolyog az ateista Olvasó kajánul. Lett volna, ha lett volna. De szándékosan nem lett. A végén egy - nem több - mondat erejéig még lesz, de csak azért, hogy az Olvasót ne hagyjam kétségek között.

Akkor hogy is van ez a "hagyjuk magunkat vezetni"? Mondok egy példát, úgy a legegyszerűbb. Egy ember elvégzi a műszaki egyetemet, és mérnök lesz. Már a szülei is azok voltak, evidens, hogy folytatja a családi hagyományt. Kikerülve az iskolából, nem nagyon megy neki a dolog. Vagy nem fogadják el a terveit, vagy elfogadják, de elszámolja magát. Nem várja meg, hogy nagy baj történjen, kilép. Elhelyezkedik a szakmáján kívül, és beiratkozik a jogra. A büntetőjog tetszik neki a legjobban, így amikor végez, büntetőügyekkel foglalkozó ügyvéd lesz. Már az első védence megpróbálja bevonni a piszkos ügyeibe. Ellenáll, erre megfenyegetik. A harmadik ilyen esetnél átvált a polgári jogra. Ahogy beleássa magát, látnia kell, hogy ez se jobb. Itt sincs "igazság", sem egyenlő elbírálás, csak a kevésbé befolyásosak és szegények kifosztása. Nem erőlteti a dolgot. Közben a felesége elválik tőle - ilyen élhetetlen emberrel nem tudok együtt élni -, a vagyonon megosztoznak. Elmegy albérletbe, a neki jutó vagyonrésszel pedig beszáll egy vállalkozásba. Legfeljebb elvesztem ezt is, gondolja. Nem veszti el, sőt felajánlják neki, hogy legyen társtulajdonos. Közben megkeresi egy volt mérnök kollégája, akinek mindenki visszautasítja a találmányát. Ő lát benne fantáziát, felkarolja, levédeti, és elindítja a gyártást. Az üzlet virágzik, ő nagy házat vesz, újranősül. Boldogan él, de egyszer megbetegszik. Daganatos lesz. Nem fedezték fel időben a betegségét, az orvosok szerint maximum két éve van hátra. Elhiszi, de megpróbálja a lehetetlent. Minden idejét és pénzét különböző terápiák és gyógyszerek felkutatására fordítja. Mindenkivel együtt érez, aki hasonló cipőben jár, mint ő. Végül talál egy újfajta gyógymódot, de ez rajta már nem segít. Mindegy, gondolja. Belevág, és megfinanszírozza a további kutatásokat. Egy szép napon kap egy levelet az orvostól, aki a gyógymódot kitalálta. Sikerült az első áttörés, írja, a klinikai bizonyítás. Tíz, reménytelennek ítélt betegből hat tünetmentessé vált. Legalábbis évekkel sikerült meghosszabbítani az életüket.
A levelet már a halálos ágyán olvassa. Utolsó gondolata az, hogy aki csak egyetlen embert megment a világ összes emberéből, az egész világot megmenti. Boldogan hal meg.

Azok a dolgok, melyek velünk történnek, nekünk szóló üzenetek. Teljesen mindegy, hogy "valójában" mik, csak ilyennek célszerű felfogni őket. Nekünk szóló üzenet minden sértés, kritika, kötés, szakítás, még az időjárás változása is. Mintha egy olyan kaszinóban ülnénk, ahol a játék vége az életünk végét is jelenti. Az a különbség e között és a "valódi" kaszinó között, hogy itt minden vendégnek magának kell kitalálnia a játékszabályokat. Egymással megbeszélhetik, de senki nem fog nekik segíteni. A krupié sem, aki megvesztegethetetlen, szótlan, szeszélyes, és ő határozza meg a tétet. Már majdnem rájöttem, mondja némelyik játékos, és akkor elvette a zsetonjaim felét. Nekem meg adott, holott semmit sem csináltam, csodálkozik egy másik.

"Nem tudom elengedni", lehet hallani sok embertől. Ez vonatkozhat egy nőre, egy férfira, egy szituációra, akár magára az életre. Igen: arra, amit életnek gondolunk. Az ilyen emberek ordítva hagyják el e világot akkor is, ha nem fáj semmijük. Nem a fájdalomtól ordítva, hanem a félelemtől ordítva. Ha így maradok, én is ilyen leszek. Még soha nem ájultam el. Gyerekkoromban azért imádkoztam, nehogy meghaljak álmomban. Amikor nem tartom a tudatom kontroll alatt. Amikor úgy érzem, hogy elvesztem a kontrollt.
Nem nyerni akarok, hanem játszani. Még egy kicsit játszani. Azt gondolom, ha sokáig játékban maradok, az már maga a nyerés. Pedig dehogy.

Elgondolok valamit. Elgondolom, hogy mondjuk színsorom lesz. Bassza meg, mondom magamban, amikor olyan lapot kapok, ami nem illik bele. A fene vinné el, füstölgök tovább, amikor egy további sem illik bele. Nem látok mást, csak a színsort. Majdcsak kijön, gondolom. Ha hagynak cserélgetni. Nem póker, mert annak más szabályai vannak, de mintha póker IS lenne. Mintha érteném. Ez csak drill. Ha elfogadnám, lehetne póker is. De én színsort szeretnék. Amikor teríteni kell, nem lesz semmim. És ha a krupié éppen akkor veszi el az összes zsetonomat -
A vezetni hagyás nem azt jelenti, hogy nem csinálunk semmit. Azt jelenti, hogy az osztott lapokból megpróbálunk valamit kihozni. Nem azt, amit a fejünkbe vettünk, hanem azt, amit lehet. Az a maximum. És azt elfogadjuk maximumnak. Különös póker ez. Van egy gyanúm, hogy ha az TÉNYLEG a maximum, akkor MINDIG royal flöss. Egy egészen hosszú csokiba is hajlandó vagyok erre fogadni. Bár UTÁNA már az is megmosolyogtató lenne, ha egy Ferrari volna a fogadás tétje. És hát, ameddig a kaszinóban vagyunk, addig nincs vége a játéknak.

Nem harc, hanem tánc. Ez a lényeg. Nem ellenállni, hanem szinkronba kerülni. Nagyon megütöm magam, gondolom, ha nem próbálok talpon maradni, amikor megindul a talaj a lábam alatt. Ha nem kapaszkodom valamibe, ami szilárdnak tűnik. Ez a Sátán ölelése. Ez a tévedés. Nem tánc, hanem pörgés.

Amelyben a semmit tartom a karjaimban.

2015. 05. 26.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1