"Pénz nélkül nem megy semmi", írta nekem egy nagyon kedves közgazdász hölgy, kétségeit indokolván. Hogy mivel szemben vannak kétségei, azt ma sem tudom. De tételezzük fel, hogy mindannak a megvalósíthatóságával kapcsolatban, amiket leírtam, és amelyekről a HMP szól. Nem a HIKSZOSZ, mert az...az még túl nagy falat lenne most a kedves publikumnak. Maradjunk tehát egy - egyelőre - pici, nyomorúságos pártnál. Ami azért még párt-mivoltában is különbözik a többitől. Miben? Legyen szabad ezt még megválaszolnom, mielőtt a rút anyagiakra rátérnénk. Hát úgy nagyjából mindenben. Azért lett párt, mert a pártállam ezt az egyedüli utat jelölte ki a politikai érvényesülésre. A hátam közepére nem hiányzik a pártosdi. Jószerivel, aki belépett a HMP-be eddig, engem is beszámítva sehol és soha nem volt párttag, és eddig eszébe sem jutott annak lenni. Engem még a KISZ-be is utolsónak vettek fel (felsőoktatási intézménybe enélkül reménytelen volt a jelentkezés), kizárólag azért, mert nem tudtak számolni. A kiinduló létszámot elosztották kettővel, és akit ennek a felénél többen szavaztak meg, azt felvették. Énrám utolsónak került sor, de addigra elfelejtették, hogy ha a közben felvettek is szavazhatnak, akkor a többségi határ már máshol húzódik.
A HMP azt a szülőszobát szeretné megszüntetni, amiben mint pártnak a bölcsője ringott. Nem akar több társaságot a többség nyakába varrni. Önmagát sem akarja. Addig marad párt, ameddig nem sikerül levezényelnie az átalakulást. Azt mondja, hogy az egész mizériának, a világ egész jelenlegi állapotának, a környezet tönkretételétől a gazdaság tönkretételéig, a folyamatos összevissza hazudozástól a szociális érzéketlenségig, a bulvárdivattól a valóságshow-divatig, élelmiszer-hamisítástól a bankóprésig, anarchiától a diktatúráig a (formálisan vagy "csak" lényegében) főhatalmat gyakorló csoportok rendszere a felelős. Amely csoportok mögött persze más csoportok vannak, mögöttük megint mások, ki tudja, meddig. Nade egy király sem tudott meglenni olyan csoportok nélkül, amelyekre támaszkodhatott. Nem hát. De a király VÁLOGATHATOTT azok között a csoportok között, akiktől segítséget remélt. Taktikázhatott, a saját céljainak megfelelően. Nem egy csoport adta a legitimitását, hanem hagyomány és trónöröklési rend. És ha mégis, azt bízvást nevezhették és nevezhetik bitorlásnak. Egy csoport addig marad csoport, ameddig összetart. Az összetartás azt jelenti, hogy önmagát, mint csoportot mindenki más elé helyezi. Gondolom, sokan láttak már metrót vagy villamoskocsikat, esetleg lelátót egy focimeccs után. Mindegy, milyen metrókocsit, villamost, vagy lelátót, lehet az a kedvenc csapaté is. És most képzelje el a nyájas Olvasó, hogy egy ilyen társaság egyszercsak az ország élére kerül. Borzasztó lenne, ugye? Pedig pontosan ez történik négyévente. A csoport csak a csoport határáig aggódik, tovább egy milliméterrel sem. A többi vadászterület.
Az ember társas lény, ahogy nagyon sokszor leírtam. Egyedül nem boldogul. Így van megteremtve. Az ősemberi hordáktól a törzsekig, nagyurak, királyok vagy császárok csatlósaitól a népvezérek követőiig csoportban képes csak boldogulni. De az, hogy a csoportok élén egy MÁSIK CSOPORT álljon, a modern idők abszurditása. Ez akkor és CSAKIS AKKOR lehetséges, ha a cél nem az irányítás és szervezés, hanem az élősködés. Egy kisebb társaságnak az igazi, hamisítatlan élősködése egy jóval nagyobb felett. Embernek ember általi kizsákmányolása, ahogy Marx megállapította. Körítésként a szemfényvesztésből felépített versenypálya, ahol a kizsákmányoltak lelkes statisztálásával folyik a kizsákmányolók közti vetélkedés. Mindeközben pedig mindenki vidáman szarik mindenre, ami közös. Valójában olyan nincs is: az épp hatalomra jutott társaságok haszonbérletei vannak helyette. Az a megoldás, hogy akkor legyen MINDEN közös, ahogy a kommunizmus tanítja? Lehetséges ez? Dehogy lehetséges. Ezért fontos a fogalmak tisztázása, amit senki nem szeret. Ezért nem értik, amiket írok. Mert gondolkodni kell rajta. De a Jóistenit, ha rendbe akarjuk tenni ezt a - bizony - szaros országot, és ezt a szaros földgolyót, akkor a GONDOLKODÁSSAL kell kezdeni. Azzal, hogy amit nekünk MONDANAK, az arról szól-e, amit akarnak, hogy értsünk alatta, vagy valami teljesen másról? Ha pedig nem arról szól, akkor vajon miről? És ha az egész elvetendő, úgy, ahogy van, mit mondhatunk HELYETTE? Mi a VALÓSÁG? Nem a filozófiai valóság, hanem a materiálisan érzékelhető valóság? Az a kibaszott répa, amit naponta elhúznak az orrunk előtt, vagy az a kibaszott kocsi, amit naponta húznunk kell?
Mi tehát a KÖZÖS? Az, ami mindenkié. Ki légyen a "mindenki"? Már megint azok a nyomorult elvont fogalmak, sóhajt fel a kedves Olvasó. Hát mi mások? Ha nincs "mindenki", akkor nincs "közös" sem. Baj ez? Mondjuk baj. Tudunk rajta változtatni, teszem azt, tudati neveléssel, ahogy a szocializmusban tanították saját utópiájukat? Tudati nevelés kérdése, hogy mi micsoda? Dehogy tudati nevelés kérdése. Minden az, ami, legfeljebb MÁSNAK MONDJÁK. És ez csak addig lehetséges, ameddig az emberek első szinten elhiszik, aztán már csak elfogadják. Ezt hívják ma nevelésnek. Pedig nem más, mint manipuláció és megfélemlítés. És el is érkeztünk a kommunizmus lényegéhez. Meg a "szabadság, egyenlőség, testvériség" lényegéhez. Meg a "demokrácia" lényegéhez. Meg a fogyasztói társadalom lényegéhez.
Ha nincs közös, akkor mi van? Akkor a tulajdon illúziója van. Ami legeslegfeljebb haszonélvezet, bárminek is hívják. Kié valójában? Senkié. Az Istené, mondták a régiek. Rousseau azt mondaná, hogy a természeté. Használatba kapjuk. Nem "mi", hanem én, te, ő. Ami nem kötődik VALAKIHEZ, az senkihez sem kötődik. Ha az ország formálisan nem az államfő kvázi magángazdasága, akkor senki magángazdasága. És mindenki így is fog viselkedni, kezdve az államfőtől, vagy az államfői hatalmat birtokló miniszterelnöktől. Fog? ÍGY VISELKEDIK.
Folytatása következik.
2012.10.23.