"Mert mi volt az elmúlt négy évszázadban a magyar nacionalizmus tartalma? Elsősorban küzdelem az osztrák centralizáló és germanizáló törekvésekkel szemben. Ez tárgytalanná vált, miután elszakadtunk Ausztriától. Másodsorban harc volt a magyar nacionalizmus a magyar állameszmének beleplántálásáért azoknak a népeknek a lelkébe, amelyek hazánk területén éppen azon idő alatt szaporodtak el, midőn a török és a német egyaránt pusztította a magyart. Ez a törekvés is tárgytalanná vált annak következtében, hogy a trianoni béke elszakította tőlünk nemzetiségeinket. A magyar nacionalizmus ekként elvesztette legfőbb tartalmát és így a régi érzés elé új célokat kell állítani. [...] Így a magyar neonacionalizmus csak két más céljáról szólhatok: művelt és jómódú nemzet akarunk lenni..."
"Az ellenforradalmi időkben kitalálták a turanizmust. [...] Az alapérzés, amely a turanizmus alatt lappangott, ha jól fogtam fel, az volt, hogy Európa Trianonban igazságtalan és kegyetlen volt velünk szemben, és a Nyugat elfeledte, hogy a velünk fajrokon törökkel szemben mi voltunk a nyugati civilizáció védelmezői. [...] De hát vissza Etelközbe, vagy tovább Levédiába, vagy még hátrább, a Kaspi-tenger északi partvidékére aligha telepedhetnénk...[...] (A) rokonnépekkel irodalmi és művészeti kapcsolatokat ápolhatunk, de a magyar reálpolitika szempontjából ezektől a törekvésektől aránylag kevesebbet várhatunk, s különösen külpolitikai és kultúrpolitikai orientáció tengelyévé e törekvéseket nem tehetjük. [...] Hiába, ápolnunk kell a kapcsolatokat a hálátlan Nyugattal, tetőtől talpig européereknek kell lennünk, hiszen Európa közepén élünk. Általában mitől sem kell inkább óvakodni: mint a fanatikusoktól, mert úgyis nagy hajlam van bennünk arra, hogy az élet nagy realitásait fel nem ismerve politikai légvárakat építsünk."
Fentieket gróf Klebelsberg Kuno írta, a Horthy-korszak legendás művelődéspolitikusa, előbbit 1928. január elsején, az utána következőt egy héttel később. Hét és fél évvel a trianoni diktátum aláírása után, négy évvel halála előtt. Zaklatott időkben, a maihoz hasonló zaklatott emberek között és embereknek. Nem egészen a (bár kétségtelenül Nyugat-, különösen angolbarát) kormányzó szájíze szerint. Vannak persze fenntartásaim a szövegekkel szemben, de ezek eltörpülnek a pozitívumok mellett. Azért leírok két megjegyzést, már csak a tisztelt publikum tájékoztatása végett is.
Előszöris nem volt semmiféle "osztrák" centralizáló törekvés semmikor. HABSBURG centralizáló törekvés volt, és a Habsburgok közigazgatási központja volt történetesen Ausztria fővárosa, Bécs. (Máskülönben maguk a Habsburgok sem származtak Ausztriából, hanem a mai Svájc területéről, Habichtsburgból, azaz Héjavárból, innét kapták a nevüket is: von Habichtsburg, azaz Habsburg, azaz Héjavári.) A Habsburg-birodalom egy tökéletesen funkcionáló és életképes állam volt, illetve lett volna, jó nemzetiségpolitikával. Majdnem azt írtam, hogy magyar területekkel, de magyarok nélkül, egészen pontosan a MAGYAR nemzetiségpolitika nélkül. Volt "feje", azaz közigazgatási központja, voltak mezőgazdasági területei (Magyarország Horvátország és Erdély egy része nélkül), volt ipari területe (Csehország), voltak erdei, bányakincsei, tengeri kijárata. Mindegyik résznek megvolt a maga funkciója, és mindegyik rész szervesen kiegészítette a többit.
A Nyugattal való kapcsolatok ápolásánál felhívnám a szíves figyelmet a "kell" szócskára. Nem "lehet", "ajánlatos", hanem "kell". Nem azért kell, mert a Nyugat maga az Édenkert és a jóindulat, hanem azért kell, mert számunkra momentán a Nyugat a realitás. Még egyelőre. A Nyugat és a finánctőke. A tigris, ami egy szempillantás alatt átharaphatja a torkunkat, ám ugyanakkor Keleten rég ismerik azt a szót, hogy "tigrislovaglás".
Ideje (lenne) itt középen is, Klebelsberg nyomdokain haladva végre megtanulnunk. Már, ha egynémely potrohos, vagy potroh nélküli időrablóktól képesek volnánk megszabadulni.
2012.10.11.