"Ha én cica volnék,
száz egeret fognék,
de én cica nem vagyok,
egeret se foghatok." (gyermekdal)
"Ha én rózsa volnék." Bródy János szövege, a "Megkötöm lovamat" népdal dallamára.
Amikor szóba került valakivel, legalább negyven éve, pedig akkor nagyon merésznek számított, indexen is volt egy darabig, az illető elmosolyodott, és azt mondta, merészség ide, merészség oda, neki erről mindig a "Ha én cica volnék" jut az eszébe.
Néha megpróbálom megérteni a "jobboldal" (valójában szintén "bal") publicistái agresszivitását és mérhetetlen pimaszságát. Nem megy. Megpróbálom, de nem megy. Illetve csak úgy megy, ha azt is megpróbálom elképzelni, mi történik a fejükben. És az miért történik. De már majdnem C. Lombrosonál tartok, és ott nem kéne. Túl sok náci főember arckifejezését és hajviseletét láttam, igaz, képről. Túl olcsó poén volna azt mondani, hogy tessék csak összehasonlítani, például Pozsonyi Ádám frizuráját és arckifejezését velük. Hogy ne mindjárt a legmagasabb fórumnál kezdjem, mondjuk az eredetileg baromfitenyésztő, soha puskaport nem szagolt Himmlerével. Túl olcsó poén volna azt írni, hogy ezek az emberek a fejük tetejéig tele vannak pszichózissal, gátlással, és irigységgel. Ha nem volnának, akkor nem minden második szavuk a náluk ötvenszer (csak írtam egy elég alacsony számot) tehetségesebb írók pocskondiázása volna. Tessék jobbat csinálni. De hát haragszanak rájuk! És miért? A világnézetük miatt. Ezért kell(ene) kommandókat alakítani, és a könyvtárakból kilopni illetve helyben megrongálni az ilyen írók műveit. Pozsonyi Ádám, 2009. 10. 28. Demokrata, "Harcra fel!". Könyvégetésről - amire én is asszociáltam akkor - nincs szó benne. Szó szerint nincs benne ilyen. Akkor ezt a szegény embert igaztalanul bántják? Hát, nem annyira. Ha ebben nincs is könyvégetés, e kedves ember több, mint másfél évvel AZELŐTT a youtube-ra feltöltött videójában (https://www.youtube.com/watch?v=msDErrwSG0k) már mintha lenne. Merem én azt állítani, hogy ez a jóember náci? Még beperel. Merem én azt állítani, hogy nyilas? Dehogy merem. Nem látok lelke setét bugyraiba. Lelked görcsös kis csomóit meg nem oldhatom, énekelném Koncz Zsuzsával, de ezt túl nyálasnak találná, és bizonyos szempontból és nála én is. A fasznak kell finomkodni. Ő sem finomkodik. "Ha ismernél, értenéd, hogy miért vagyok durva, / a járdán ne állj elém, mert vak vagyok, s néma..." Ez már Republic, a Salam Maana. Elég időszerű ma is. Igaz, a palesztinokról íródott, nem a menekültekről. A palesztinokról, akiket ezek az emberek szeretnek, ugyanazért, amiért Hadzs Amin Muhammad al-Husszeini jeruzsálemi főmufti is szerette a nácikat. Ezek az arabok a mi kutyánk kölykei. Egészen addig, ameddig meg nem jelennek nálunk, és itt nem akarnak maradni, mert otthon nem maradhatnak. Onnantól gyilkos terroristák lesznek. Igazából szarunk rájuk, csak felhasználjuk őket is a néphülyítésünkhöz. Most kicsit vagyunk zsidóellenesek, így csak szerető, atyai figyelemmel kísérjük a tevékenységüket, jelenleg félszemmel, származásukról és vallásukról szemérmesen hallgatva. Majd, ha ez a lemez lejárt, bármikor elővehetjük őket újra. Mint az ostoba tömeg összes véres gumicsontját. Szegény, szegény palesztinok. Akik különben tényleg szegények, ez az ilyesmiben a legundorítóbb.
"Nádas Péter az én hátteremmel nem adna el öt darabot (könyvet) sem." Szó szerint Pozsonyi Ádám. Elég sokszor ismételgette. Jó, még 2010 előtt, bár nem sokkal. Fájt neki, na. Azóta viszont fordult a magyar világ. Most már nem bojkottálják a kiadók. Bizonyára. És kapkodják az olvasók. Szintén bizonyára. Szegény imperialisták! Nem lennék most a helyükben. Pardon, ez Virág elvtárs volt. Szegény Esterházy, Spiró, Nádas, Konrád. Ők Ádám lieblingei. Adyt hogy utálná. Lehet, hogy utálja is, csak meghalt már rég. Meghalt, hála a jó Istennek. És persze szegény, szegény Karinthy, írná Karinthy magáról, ha még élne.
"A magyarság számára a királyság létfontosságú." P. Á., és az ez utáni idézetek is tőle származnak majd, ha nem, szólok. "Egykoron éppúgy nem lehetett akárki művész, mint ahogy katonatiszt sem, vagy mondjuk egy törzs varázslója." És pap, és király, és nemes. Így van. "És itt kapcsolódik bele a szépség, vagy én inkább úgy fogalmaznék, hogy a minőség fogalma. A minőség tudniillik mindig jobboldali. A baloldalnak nincs minősége. A baloldaliság lényege, hogy a felsőbb szinteket lerántjuk egy alacsonyabb szintre, vagy másképp fogalmazva: az alsóbb szinteket hozzuk nyerőbb helyzetbe a felsőbb szintek, vagy a minőség rovására." Ez is így van (én így gondolom). Mármint, az én definícióim szerint, amelyek viszont korántsem biztos, hogy azonosak P. Á. definícióival. Engem P. Á. valószínűleg baloldalinak tart. Nyilván, mert fogalma sincs arról, amit gondolok. Én sem olvasom őt, bár régebben bele-belenéztem a rovatába, ő meg mégúgy sem engem. Nem is baj. Elmennek ezek egymás mellett. Csakhogy mások olvassák. És nem mindig olyanok, akik megpróbálják tisztázni, mit olvasnak. És megpróbálják egyeztetni azzal, amit tapasztalnak. Ugyanis azt tapasztalhatják, hogy jelenleg nem a felsőbb szintek - a minőség - visszaemelése, hanem az alsóbb szintek még lejjebb tolása folyik, ahelyett, hogy A HELYÜKRE KERÜLNÉNEK. Ha meg még jobban belepiszkálunk, akkor meg kellene kérdezni, mi az az "alsóbb szint", mitől alsóbb, és a "felsőbb" mitől felsőbb. Lázár János ezt elég jól megfogalmazta. Az egzisztenciától, szerinte. Természetesen nem így van, és természetesen ez éppolyan baloldali gondolkodás, mint az, amit kárhoztat. Ugyanaz a talaj. A mennyiség. De Lázár Jánost nem hallottam még Pozsonyi Ádámtól szidni. Az én olvasatomban az egész egy egységet képez. Minden, királytól a parasztig. A metafizikai világ és a fizikai világ. Felülről lefelé. Analógiák vannak. Csak analógiák vannak. Megfelelések. E világ lényege a JELKÉP. Az anyagi a szelleminek. És ebben a vonatkozásban a paraszt ugyanúgy szellemi, mint a király. Önmagában pedig mindkettő por és hamu. Ahogyan a fáma szerint Diogenész mondta Nagy Sándornak az uralkodó apja és egy rabszolga csontjairól. Ha még nem jött rá a kedves Olvasó, alapvetően mi hiányzik ezekből az emberekből: A TISZTELET. És ha valaki nem tisztel másokat, nem tiszteli a világot sem, nem tiszteli a Teremtést sem, de mindenekelőtt nem tiszteli: SAJÁT MAGÁT. A nyakamat rá. Az ember az egyetlen állat, ami el tud pirulni, írta Mark Twain. És van is rá jó oka, tette hozzá.
Guénon, Evola, Hamvas, Spengler. Négy különböző megközelítés, négy teljesen különböző mélység, négy teljesen különböző ember. Látszólag egy kalap alá vehetők, de ehhez ismerni kell(ene) őket. És némi érzék is kell(ene) hozzájuk. Nem csak belenyalás ebbe-abba, legalább annyi idő, amennyit én 1983-tól eltöltöttem, többek között velük. Mircea Eliade, Frithjof Schuon, Massimo Scaligero, Rudolf Steiner kimaradtak, de nem lehet mindenre mindig emlékezni. László András is kimaradt, ezt kivételesen megértem. László András szemében Pozsonyi Ádám még a "szajkó" titulust sem érdemelné ki. Az előadásaiban (szintén 1983-ban kezdtem járni hozzá, még a Patkó utcába a Sas-hegyre) kétféle mai embertípust különböztetett meg: azt, amire a hindu a "pasu" (áldozati állat) kifejezést alkalmazná, és a művészeket. A kaotikus tompaság (élesebben fogalmazva mineráltudat, ásványtudat), kontra hányt-vetett gondolkodás. Még ha Ádámra ez utóbbi volna jellemző, az már nagy előrelépés lenne. De nem. Csak próbálkozik. Ugyanúgy, ahogy Orbán a királysággal. De nem megy, egyiküknek sem. Az Istennek sem. Sine nobilitate. S. nobilitate. S.nob. Sznob. Ha már Pozsonyi annyira szereti (én is szeretem) Fekete Istvánt. Bár egy önjelölt arisztokrata ne hivatkozzon a józan paraszti észre. Az csak annyi, idéztem sokszor a gimnáziumi fizikatanáromat, mint egy józan paraszt. De ha legalább annyi eszük volna ezeknek az embereknek, már kiegyeznék. Akkor tudnák, hol a helyük, és oda törekednének. Az pedig nem ott van, ahol gondolják.
Tudja, kedves Olvasó, mi a legviccesebb az egészben? Hogy nem is erről akartam írni. Csak megláttam egy facebook-oldalt, koszorúval és egy H-betűs nyilaskereszttel, mint P. Á. kedvencei egyikét. Üsse csak be, kedves Olvasó: PHM Hajdú-Bihar. "Alapítva 1944. október 15." Telis-teli Szálasi-idézetekkel. Effélékkel: "A hungarizmus nem politikai eszköz és cél, hanem ideológia, új társadalmi, új állami, új népi, új gazdasági rendszer egyszóval új erkölcsi, szellemi és anyagi népnemzeti élet talpköve és szegletköve." Szóval, megláttam, és elkezdtem gondolkodni azon, hogy ha én szeretem mondjuk a kutyákat, akkor én kutya vagyok? Ha szeretem a cicákat, cica? Ha szeretem a nácikat, akkor náci? És akkor visszakerültünk megint az analógiákhoz. A jelképekhez.
Bizony, az.
2015. 07. 27.